Ökölvívás: Gálos, Harcsa, Könnyű és Szőrös jól mutatkozott be a Bocskain

Cs. Bereczki AttilaCs. Bereczki Attila
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 22:36
null
Harcsa Zoltán (jobbra) továbbjutott a selejtezőből (Fotó: Hegedüs Gábor)
Parázs ringcsatákkal vezette fel a mezőny „eleje” Debrecenben az 59. Bocskai István-emlékversenyt. A nemzetközi viadalon húsz ország 141 öklözője mérlegelt, tehát mégsem ez minden idők legnépesebb debreceni Bocskaija, de minőségben még lehet a legjobb.



Rögtön az első meccs csalódást hozott, a papírsúlyú válogatott, a magyar bajnoki címvédő Ungvári István elvérzett egy Harvey Horn nevű középszerű angollal szemben. Senki nem szedte le a keresztvizet a kis hajdúsámsoniról, mert a hajdúsági közönség tudta, hogy főállásban immár Németországban rakodómunkás, a decemberi kecskeméti országos bajnokság óta szorítót és zsákot sem látott, és csak edzője, Máté Attila kedvéért jött haza bokszolni. Igen, egy ötszörös magyar bajnok, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes ökölvívó 25 évesen 30 kilós ládákat pakol a megélhetéséért Bajorországban.

A főállású élversenyzőink közül a salgótarjáni Szőrös Márk (56 kg), az egri Könnyű Richárd (60 ) és a bajai Gálos Viktor (56) csalt mosolyt a debreceni nézők arcára, és még Kovács László szövetségi kapitány is elismerően summázta a teljesítményüket.

A nap két legnagyobb csatáját sajnos egy időben rendezték más-más szorítóban, így megosztotta az addigra már tűzbe jövő közönség figyelmét. Az egyikben a székesfehérvári Hegyi Barnabás (75) a kazah Nurzat Sabirovval, a másikban Harcsa Norbert (81) egy bivalyerős norvéggal, Vega Tregrennel aprította egymást. Az ember ide-oda kapkodta a fejét, de „fél szemmel” is azt szűrtük le, mint a pontozók: mindkét ringben a magyar bizonyult jobbnak. Kikapott viszont a 81 kilósok másik csoportjába sorsolt Hámori Ádám, a súlycsoport magyar bajnoka. Az Orabi Abdelgavad elleni három menet utáni egyhangú pontozás nem tükrözte teljesen a ringben látottakat, mert bár az igen erős egyiptomi valóban jobb volt, de nem ennyivel.

Nem sült a keze az olimpiai ötödik Harcsa Zoltánt a kecskeméti ob-n még a Bocskairól is kiütő Csiki Zoltánnak, aki a 69 kilóban emberére talált. Az angol Joshua Keczy ellen a kőbányaiak reménysége sehogyan sem találta a ritmust, nem is jutott tovább.

A nap másik nagy vesztese a Budapest Police Box Club színeiben bokszoló, de a debreceni közönség szimpátiáját még mindig élvező Kalucza Norbert (56). A város szülöttének ugyanis fejet kellett hajtania török riválisa, Gairbek Germakanov előtt, aki három meneten keresztül űzte-hajtotta és sajnos ütötte is őt.

„Megtettem mindent, ami tőlem tellett, de ezúttal ennyi volt bennem” – mondta lemondóan a pekingi olimpiát megjáró, a profiskodással kacérkodó bokszoló. Szilvai László (69), Vadász András (64) és Urbán Ferenc (+91 kg) magabiztos győzelmét is említést érdemel.

A Bocskai-emlékverseny csütörtökön 14 órától a negyeddöntőkkel folytatódik. A sérült Bacskai Balázs és az eltiltott Harcsa Zoltán kivételével minden magyar menő szorítóba lép.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik