Ökölvívás: formálisan is lemondott az AIBA elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.15. 15:54
null
Gafur Rahimov személye ellen megválasztása óta tiltakozott a NOB (Fotó: AFP, archív)
Gafur Rahimov hétfőn formálisan is lemondott a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) elnöki posztjáról.

A tavaly januárban megválasztott üzbég sportvezető azzal indokolta a döntését, hogy jogi eljárás zajlik ellene és bár ártatlannak vallja magát, a védekezés minden idejét felemészti.

Rahimovot az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel, kábítószer-előállítással és heroinkereskedelemmel gyanúsítják, az amerikai pénzügyminisztérium megfogalmazása szerint „Üzbegisztán vezető bűnözőinek egyike”.

A támadások kereszttüzében lévő elnök márciusban jelentette be, hogy félreáll – de nem mond le -, és a továbbiakban egy ideiglenes ügyvezető elnök irányítja a szövetséget. Később erre a tisztségre a marokkói Mohamed Moustahsanét nevezték ki.

Az AIBA június végén tisztújító közgyűlést hívott össze november 15-re, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kizárta a jövő évi, tokiói ötkarikás játékokról, vagyis nem lehet kapcsolatban az olimpia szervezőivel, nem intézheti a jegyeladásokat a sportág versenyeire, a kvalifikációs rendszert sem határozhatja meg, nem tervezhet tesztversenyt a japán fővárosba és az olimpiai bokszprogramot sem alakíthatja ki.

Az AIBA és a NOB vitája hosszú időre nyúlik vissza, a bokszszövetség ugyanis évek óta gazdasági és vezetési válságban van. Vu Csing Kuo korábbi elnök 2017 nyarára csődközeli állapotba vezette a szövetséget, ám leváltásával sem sikerült megnyugtatóan rendezni a helyzetet. Rahimov személye ellen már tavaly januárban tiltakozott az olimpiai bizottság, ám hiába kérte hosszú ideig, hogy ne ő irányítsa a szövetséget.

Ezt követően a NOB november végén befagyasztotta a kapcsolatot az AIBA-val, mert úgy ítélte meg, hogy több területen továbbra is komoly problémák vannak a szervezetnél. A legnagyobb bizonytalanságot az AIBA pénzügyi helyzete és gazdálkodása, valamint Rahimov személye okozta.

Az ökölvívás 1904 óta olimpiai sportág – csak az 1912-es játékok műsorán nem szerepelt –, míg az AIBA 203 tagországgal a világ harmadik legnagyobb sportszervezete.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik