Ökölvívás: Erdei január végén mégis megmérkőzhet Muriqivel

Vágólapra másolva!
2013.12.10. 09:11
Bár Erdei Zsolt korábban határozottan állította, hogy nem lép kötelek közé január 31-én a koszovói származású Elvir Muriqi ellen, korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnokunk a Sport Klub Dodzsem című műsorában már arról beszélt: nem lefutott a dolog, mégis összejöhet a találkozó.

Erdei elmondta: a mérkőzést amerikai promotere, Lou di Bella ajánlotta, és aláírás még nem került ugyan a szerződésekre, már sikerült vele mindenben megegyeznie. Ökölvívónk megjegyezte, hogy ő is szorgalmazza a mérkőzést, miután pályafutása lezárását nem érzi teljesnek.

Erdei legutóbb Monacóban bokszolt, ahol egy márciusi gálán 33 győztes meccs után elszenvedte első profi vereségét, az orosz Gyenyisz Gracsov erősen vitatható pontozással nyert ellene. Muriqi pályafutása során negyven profi meccset vívott, amelyből 35-t megnyert, öt vereséget szenvedett. A találkozó lehetőségéről a tengerentúli sajtó már november végén beszámolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik