Ökölvívás: decemberben és mégis Londonban lesz a Pulev–Joshua

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 10:40
null
A találkozót eredetileg június 20-ára, a Tottenham Hotspur stadionjába tűzték ki (Fotó: AFP)
December 12-én az eredeti terveknek megfelelően mégis Londonban rendezik meg a Kubrat Pulev–Anthony Joshua profi nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzést, amelyet a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) övéért írtak ki.

 

A kötelező kihívó bolgár bokszoló a közösségi oldalán jelentette be, hogy a korábbi halasztás után a helyszín, valamint az időpont véglegesnek tekinthető, mert ő és ellenfele is aláírta az ezt rögzítő szerződést.

A találkozót eredetileg június 20-ára, a Tottenham Hotspur stadionjába tűzték ki, ám a koronavírus-járvány miatt sokáig bizonytalanná vált a helyszín és az időpont is. Később alternatívaként a bolgárok részéről felmerült a pulai (Póla) amfiteátrum, míg Joshua promótere a Közel-Keletre vitte volna az összecsapást, amelyet azonban végül elhalasztottak.

A csütörtökön 31. születésnapját ünneplő Joshua decemberi, Andy Ruiz Jr. felett aratott győzelmével az IBF vb-öve mellett a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Bokszvilágszervezet (WBO) címét is megszerezte, a 39 esztendős Pulevvel mint az IBF kötelező kihívójával kell megmérkőznie.

A két bokszoló 2017 októberében Cardiffban már találkozott volna, akkor azonban Pulev vállsérülés miatt visszalépett. A bolgár egyszer már ringbe szállt az IBF nehézsúlyú övéért, de 2014-ben az ötödik menetben kiütötte őt az ukrán Vladimir Klicsko.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik