Ökölvívás: a volt világbajnok ismét a Vörös téren bunyózna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.18. 15:47
Rendhagyó helyszínen, a moszkvai Vörös téren akarja következő meccsét megvívni Fjodor Csugyinov, a Bokszvilágszövetség (WBA) korábbi nagyközépsúlyú világbajnoka.

A 32 éves orosz terve az, hogy július 22-én, a nemzetközi boksznapon csap össze a malawi Isaac Chilembával, akivel március 21-én találkozott volna a ringben, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani az eredetileg Vlagyikavkazba kiírt mérkőzést.

Csugyinov – aki profiként két vereség mellett 22 győzelmet, köztük 15 KO-sikert számlál – már bokszolt a Vörös téren, méghozzá két ízben: a 2017-es és a 2019-es összecsapásairól jó emlékei lehetnek, mivel mindkét meccsét megnyerte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik