Ökölvívás: Gálos Roland a döntő elejét túlizgulta – galéria

PALÁNKI ISTVÁNPALÁNKI ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2020.02.08. 10:59
Pehelysúlyban Gálos Roland harmadszor győzött Debrecenben, Kovács Richárd és Nagy Tímea is döntőt bokszolhatott, összesen hét érem maradt itthon.
Gálos Roland (jobbra) harmadszor nyert Bocskait (Fotó: Török Attila) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Gálos Roland (jobbra) harmadszor nyert Bocskait (Fotó: Török Attila) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

A Bocskain érmet nyerni sem kis teljesítmény, március 13-tól azonban még nagyobb tét mellett bunyóznak legjobbjaink: a londoni európai olimpiai kvalifikációs tornán. Hivatalosan hárman, Fodor Milán (Vasas-Süllős, 63 kg), Harcsa Zoltán (Vasas-Süllős, 75 kg) és Hámori Ádám (Fitt-Box Kőszeg, 91 kg) is ilyen-olyan sérülés miatt nem állt ki csütörtöki elődöntőjére, a háttérben azonban információink szerint az áll, hogy a válogatott kazah trénere, Bolat Nijazimbetov úgy ítélte meg, fontosabb, hogy máris a kvótaszerző versenyre koncentráljanak. Apró szépséghiba, hogy Fodor súlycsoportjában például a nyíregyházi Kovács Richárd egészen a döntőig verekedte magát (a négy között a világbajnok francia Sofiane Oumihát legyőzve), ráadásul a decemberi ob-n is Fodor előtt végzett. Meglátjuk, ki képviseli ebben a súlycsoportban Londonban Magyarországot, de a döntés minden lesz, csak könnyű nem.

Gálos Roland esetében ilyen problémák nincsenek, a bajaiak 57 kilósa igencsak felszívta magát a Bocskaira, mindenkit eltakarított az útjából – a fináléban a francia Samuel Kristohurryt is –, és meg sem állt a dobogó tetejéig. A 2015-ös és 2018-as aranyérmes magyar fiú harmadszor nyerte meg a rangos tornát, miután a tavalyi győztes franciát megosztott pontozással győzte le – tipikusan döntetlenszagú összecsapáson. „Nagyon élveztem a bunyót a döntőben. Nehéz ellenfelet kaptam, s az első menetben nem is sikerült jól bokszolnom, talán túlizgultam az elejét. A második és a harmadik menetet meghúztam, aminek köszönhetően sikerült nagy skalpot begyűjtenem. Önbizalmat is szereztem ezzel a győzelemmel, amelyre szükségem is lesz, hiszen Kristohurry is ott lesz az olimpiai kvalifikációs tornán a súlycsoportomban” – vélekedett a triplázó öklöző.

Természetesen színültig megtelt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok a 64. Bocskai István-emlékverseny döntőire. A hazai meccsek sorát Kovács kezdte az aktuális Európa-bajnok fehérorosz Dzmitrij Aszanavval, tiszta találat alig akadt, de a nyíregyházi bunyós jól tartotta a távolságot, elmozgott, egy-egy balcsapott pedig azért csak-csak betalált. A végén mégis az ellenfelet hozták ki győztesnek – egyhangú pontozással. „A ringben nekem csak a boksz és a győzelem számít. Kikaptam, de csüggedésre nincs idő, harcolnom kell tovább az olimpiáért” – fogalmazott szoros meccse után a nyíregyházi öklöző, miközben a sportág kétkedői okkal szidták a pontozókat. A debreceniek nagy kedvencének, Nagy Tímeának az aktuális világ- és Európa-bajnok orosz Zemfira Magomedalijeva ellen kellett szorítóba lépnie, a realitásoknak megfelelően egyhangú pontozással győzött az orosz hölgy, de Nagy produkciója sem volt rossznak nevezhető. „Nehéz ellenfelet kaptam, a teljesítményemmel nem vagyok teljesen elégedett, de van még idő kijavítani a hibákat” – értékelt röviden a 75 kg ezüstérmese.

A Bocskai véget ért, öt hét maradt a londoni kvalifikációs tornáig, öt hét kőkemény felkészülés, hiszen mostantól végérvényesen Tokió áll a célkeresztben.

64. NEMZETKÖZI BOCSKAI ISTVÁN-EMLÉKVERSENY, DEBRECEN

Férfiak. 52 kg: 1. Szabirhan (kazah), 2. Polipalli (indiai) – döntő: egyhangú pontozás –, 3. Dvali (orosz) és Serra (olasz). 57 kg: 1. Gálos Roland, 2. Kristohurry (francia) – d: megosztott pontozás –, 3. Arahov (kazah) és Sachin (indiai). 63 kg: 1. Aszanav (fehérorosz), 2. Kovács Richárd – d: e. p. –, 3. Fodor Milán és Oumiha (francia). 69 kg: 1. Hambli (francia), 2. Sajken (kazah) – d: m. p. –, 3. Szamofalov (ukrán) és Berrouiguet (francia). 75 kg: 1. Yoka (francia), 2. Dossen (ír) – d: m. p. –, 3. Harcsa Zoltán és Harabadze (grúz). 81 kg: 1. Crotty (angol), 2. Jalidov (spanyol) – d: m. p. –, 3. N. Oralbaj (kazah) és Malkan (török). 91 kg: 1. A. Oralbaj (kazah), 2. Chauhan (indiai) – d: e. p. –, 3. Hámori Ádám és Wilfried (francia). +91 kg: 1. Milun (horvát), 2. Aliev (francia) – d: m. p. –, 3. Drissi Ayoub (spanyol) és Tojbaj (kazah)

Nők. 51 kg: 1. Szolujanova (orosz), 2. Jioti (indiai) – d: e. p. –, 3. Bujold (kanadai) és Radovanovics (szerb). 57 kg: 1. Voroncova (orosz), 2. Maisha (indiai) – d: e. p. –, 3. Baszanec (ukrán) és Szűcs Szabina. 60 kg: 1. Voloszenko (kazah), 2. Gyinnyik (orosz) – d: m. p. –, 3. Nicoli (olasz) és Sztaradub (fehérorosz). 69 kg: 1. Surmeneli (török), 2. Gustafsson (finn) – d: e. p. –, 3. Dalgatova (orosz) és Sonvico (francia). 75 kg: 1. Magomedalijeva (orosz), 2. Nagy Tímea – d: e. p. –, 3. Volnova (kazah) és Demir (török)


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik