„McGregor hülyének nézi a világot – 15 éves amatőr szintjén bokszol”

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2017.08.26. 08:55
null
Connor McGregor készen áll, hogy megmérkőzzön Mayweatherrel (Fotó: mmafighting.com)
Amikor Amerikában először bedobták a Mayweather–McGregor csata lehetőségét, legalább annyira hihetetlennek tűnt a dolog, mint az, hogy valaki képes lesz 222 millió euróért kivásárolni Neymart a barcelonai szerződéséből. Mindkét esetben bebizonyosodott azonban, hogy a lehetetlen nem létezik – legalábbis a sportbizniszben biztosan nem. Na és a szorítóban? Lehet esélye egy ketrecharcosnak minden idők egyik legjobb ökölvívójával szemben? Ezt a kérdést is feszegetjük a mérkőzést felvezető több részes sorozatunkban, illetve most következő cikkünkben, amelyben arra is fókuszálunk, hogyan jutott el idáig McGregor és a UFC, hogyan kerül egy ketrecharcos a ringbe, és hogyan válhat minden idők legnagyobb pénzdíjazású bokszmeccsének egyik főszereplőjévé? A témában McGregor egyik jó ismerője,  Ewan MacKenna ír sportújságíró is a segítségünkre lesz.

MCGREGOR ÉS A KÜZDŐSPORTOKON ÁTÍVELŐ HÁBORÚ

Laikus európaiként tekintve a Mayweather–McGregor meccsre, azt is mondhatjuk rá, hogy csak színház, jobban mondva, csak showbiznisz, semmi más. A lényeget ezzel tulajdonképpen körül is írtuk. Mert azon kívül, hogy minden idők legértékesebbnek, közel 1 milliárd dollárra taksált küzdősport összecsapásáról van szó, amely után az eredménytől függetlenül az összes érintett (beleértve a promotereket, televíziókat és a küzdő feleket) keres egy halom pénzt, sok minden másról nem szól ez az egész. Főleg azok után nem, hogy még egy többállomásos sajtóturnét is szerveztek elé, amelynek az volt a lényege, ki tud jobban odamondani a másiknak, ki tudja jobban felhergelni, kellemetlen helyzetbe hozni a másikat. Na, ez az, aminek már tényleg semmi köze a sporthoz.

Érdemes azonban egy másik megközelítést is figyelembe venni. Nevezetesen azt, hogy ez a meccs, vagy nevezzük inkább cirkusznak, akár a profi küzdősportok fordulópontja is lehet. Az ökölvívásban ugyanis az elmúlt két évtizedben fokozatosan eltűntek az igazán nagy egyéniségek, Floyd Mayweather az „itt maradt" utolsó mohikánok egyike, de már ő is kétszer bejelentette a visszavonulását. Nem beszélve arról, mennyi botrány, mennyi vitatott mérkőzés vet árnyékot a profi és az amatőr ökölvívásra egyaránt.

A legnagyobb pénz azonban még mindig a bunyóban van, mert míg MMA-ban néhány millió dollár a maximum, amit McGregor egy meccsen kereshetne, addig a hírek szerint itt 75 millió dollárért lép majd a szorítóba (Mayweather pedig százért...).

Ugyanakkor egyre szélesebb tömegek érdeklődnek az olyan kevert harcművészetek iránt, mint a K–1, vagy éppen az MMA. Ez utóbbinak a vezető szervezete az amerikai UFC, amely „előállította” a McGregor-karaktert, amely van annyira népszerű, hogy több küzdősportban is meghódítsa a világot. Ha sportszakmailag nem is, üzleti értelemben mindenképp.

Két híres McGregor mondatot érdemes ide citálni. „Mi nem csupán részt veszünk (a UFC-ben) – azért vagyunk itt, hogy átvegyük" – mondta egyszer az írek UFC-ben játszott szerepét illetően a hazájában a ketrecharc egyik úttörőjének számító „fighter". És ugyanehhez kapcsolódva mondta ezt is: „ha valamelyikünk háborúba indul, mindannyian háborúzunk".

Csak éppen Mayweather ellen már nemcsak Írországot fogja képviselni a csatamezőn, hanem a ketrecharcosok és az MMA egyre szélesedő táborát szerte a világon. Más kérdés, hogy még a McGregort személyesen és nagyon jól ismerő, szakértő honfitárs is úgy gondolja, az ír teljesen esélytelen a ringben – egy rossz szóviccel élve, irreálisak az esélyei.

MCGREGOR EDDIGI LEGNAGYOBB ÜTÉSEI

AZ UFC LÉTREJÖTTE ÉS RÖGÖS ÚTJA A VILÁGHÍRNÉVIG

Még mielőtt azonban az esélyekbe belemélyednénk, nem árt kicsit közelebbről is megnézni, mivel, illetve kivel áll szemben Floyd Mayweather és a profi boksz. Kezdjük az előbbivel, a ketrecharccal és a UFC-vel.

A különböző harcművészetek vegyítésének Ázsiában több évszázados hagyománya van. Ennek egyik terméke a 19. századi, japán eredetű dzsúdzsucu vagy jujitsu (nem keverendő a brazil dzsiudzsicuval), a másik az ennek átformálásával kialakuló cselgáncs vagy dzsúdó. Japánban ezek a harcművészetek egyfajta életszemléletet is képviseltek.

Az 1990-es évek elején aztán az Egyesült Államokban ismerték fel először a kevert harcokban rejlő üzleti lehetőségeket, ahol már nem az életszemlélet, hanem a pénz lett a mozgatórugó.

Az MMA (mixed martial arts – kevert harcművészet) első „intézményesített" formája az 1993-ban alapított, Las Vegas-i székhelyű Ultimate Fighting Championship volt, vagyis a UFC. A szervezet eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy egymásnak eressze a különböző küzdősportok képviselőit. Az ökölvívásból, a brazil dzsiudzsicuból, a birkózásból, karatéból, a dzsúdóból és számos más küzdősportból igyekezett harcosokat toborozni, hogy aztán a lehető legegyszerűbb szabályok mellett, egy nyolcszög alakú ketrecben, puszta kézzel megküzdjenek egymással.

A KEZDETEK, A KORAI UFC-GÁLÁK EGYIKE

A véres, szabályozatlan összecsapások azonban a szélesebb közvélemény és a politika ellenállásába ütköztek (utóbbi egyik élharcosa az amerikai szenátor, későbbi elnökjelölt John McCain volt). Nagyon sokáig kérdésesnek tűnt a UFC hosszú távú jövője, New York államból például az 1995-ös buffalói gálát követően teljesen kitiltották, 2016-ig nem is rendezhettek újabb gálát.

Hogy ki volt a következő, aki New York államban, egész pontosan New York Cityben, a profi boksz egyik szentélyének is számító Madison Square Gardenben főmérkőzésen küzdőtérre léphetett? Hát persze, hogy McGregor, aki tavaly novemberben az eddigi talán legnagyobb szabású, leglátványosabb UFC-eseményen a 2. menetben kiütötte Eddie Álvarezt, és ezzel ő lett az első, aki egyazon időben két súlycsoportban is világbajnoknak vallhatta magát.

De idáig hosszú út vezetett. Számos szabály és súlycsoport bevezetésén át, tulajdonosváltásokon keresztül sikerült életben maradnia a UFC-nek. Miközben például az MMA-val sokáig konkuráló, Európában és Ázsiában népszerűbbnek számító K–1-eseményeket rendező, japán központú FEG tönkrement, a 2006-tól szintén MMA-gálákat szervező Strikeforce-t pedig a UFC kebelezte be.

MCGREGOR, A NAGY MANIPULÁTOR ÉS A JELENKORT LEKÉPEZŐ SHOW

Végül, de nem utolsó sorban, térjünk rá Conor McGregorra. Mitől különleges, minek köszönheti, hogy ki tudott emelkedni a ketrecharosok táborából, és világhírnévre tett szert? Főleg azok után, hogy az 1988-ban, Dublinban született McGregornak, a legtöbb MMA-harcossal szemben semmilyen komolyabb küzdősportos múltja, előképzettsége nincs.

Tizenéves korában futballozott, de 12 évesen már a boksszal is elkezdett ismerkedni. Aztán 2006-ban megismerkedett Tom Egannel, a későbbi első ír UFC-harcossal, akivel közösen már MMA-edzéseken vett részt, 2008-tól pedig Írországban már hivatalos mérkőzéseken is küzdőtérre lépett. Első hat meccséből kettőt ugyan elveszített, de utána 2011 februárjától egy hosszú veretlenségi sorozat következett, amire az Egyesült Államokban is felfigyeltek, 2013-ban szerződést kapott az UFC-től. Az amerikai szervezet égisze alatt egyszer szenvedett vereséget, 2016 márciusában Nate Diaztól, az a mérkőzés rekordnak számított, legalábbis annyiban, hogy McGregor meccspénze, az UFC-harocosok közül elsőként, elérte az egymillió dollárt. A visszavágó pedig nézettségi rekordot hozott. Az összes meccsét figyelembe véve az MMA-mérlege: 21 győzelem–3 vereség, 19 KO/TKO/leszorítás.

„McGregor mindig is hitt magában. Erről már néhány órával az első UFC-s győzelme után meggyőződhettem, amikor a vele készülő interjúban végig a pozitív gondolkodás erejét hangsúlyozta" – ezt a Brazíliában élő ír újságíró, Ewan MacKenna mesélte a Nemzeti Sport Online megkeresésére, aki a kezdetektől nyomon követi a honfitárs pályafutását.

„McGregor tisztában van a korlátaival, azzal, hogy ő nem ökölvívó – folytatja a kolléga arra a kérdésre válaszolva, mennyire gondolhatja komolyan az ír harcos, hogy legyőzi Floyd Mayweathert. – Próbálkozott a boksszal. Nagyjából 15 éves lehetett, amikor az ír amatőr bajnokság egyik korai fordulójában jól megverték. Ebben a sportágban valahol ott van az ő szintje. Ráadásul több mint egy évtizede távol került a sportágtól, az MMA-ban más az alapállás, mások a kesztyűk, más a gondolkodás. Az MMA-n belüli ökölharc teljesen más, mint amit a bokszolók vívnak."

A MCGREGOR EDZÉSEIRŐL MEGJELENT FELVÉTELEK ALÁTÁMASZTJÁK MACKENNA SZAVAIT – VAGY EZ IS CSAK KÉSZ ÁTVERÉS?


McGregor fekete fejvédőben

MacKenna amúgy is meglehetősen kritikus a mérkőzéssel kapcsolatban.

„Ez egy furcsa show lesz. Vitathatatlanul minden idők legjobb, vagy legalábbis legjobban védekező ökölvívója, és egy nagyon szerény képességű ír amatőr között, aki már régen felhagyott a boksszal. Olyan ez, mintha Usain Bolt kihívná egy futásra 10 ezer méteren a szám olimpiai bajnokát, Mo Faraht, és azt hangoztatná, hogy az utolsó száz méteren majd ő lesz előnyben. Ezért lehangoló számomra, hogy az emberek megveszik ezt a szemetet. Fizetnek érte, miközben senki sem teszi fel a kérdést, hogy miért is fizet valójában. Az angol Independentben is azt fogalmaztam meg a minap, hogy ez a sportesemény tökéletesen leképezi azt a korszakot, amelyben élünk, a kultúránk romlottságát. A sportnak menedéknek kellene lennie, ehhez képest a mostani sport egyre alacsonyabbra teszi a mércét."

Adja magát ugyanakkor a kérdés, ha ekkora a különbség, akkor mégis, mit akar a ringben McGregor?

„Habár kívülről úgy tűnhet, mint egy zűrzavaros gengszter, és kínos, hogy sokan az írség ábrázolását látják benne, de McGregor okos srác, tudja hogyan kell sok pénzt keresni. Nagyon sokat elárul a közönségről, hogy kritikátlanul elhiszik, amit mond, csak azért, mert kiáll, és keménykedik. De ez működik! Egy srác, aki nem bunyós, megközelítőleg 100 millió dollárért verekedhet meg a világ valaha volt egyik legjobb bokszolójával, úgy, hogy sokan elhiszik, van is esélye. Ez sokat elárul rólunk. És sokat elárul arról is, micsoda ereje van manipulálni minket" – véli az ír kolléga, aki szerint McGregor hülyének tudja nézni a világot, mert el tudja hitetni, hogy a Mayweather elleni mérkőzésnek van értelme.

MacKenna attól nem tart, hogy McGregor elveszíti a fejét, és esetleg szabálytalanságot követ el. Úgy véli, Mayweather végig nagy fölényben lesz, de nem fog kirívóan sokat ütni, mert eddig sem ez jellemezte a bunyóját.

Érdekes kérdés még, hogyan folytatódhat a Mayweather elleni meccs után McGregor karrierje. Érdemes lesz-e még visszamennie az UFC-be, hogy a mostani gázsijához képest aprópénzekért lépjen az oktagonba?

„Csak McGregoron múlik a folytatás. Ő mindig azt mondta, hogy az UFC a pénzszerzés egy lehetséges útja, és ő most ezt az utat járja. Olyan mint egy gyerek, a róla felbukkanó fotók jól bemutatják az ő bulizós életstílusát. A most következő veresége után pedig ugyanúgy élvezheti majd az életet, ahogy eddig is tette" – fogalmazott MacKenna, aki szerint természetesen az is szóba kerülhet, hogy majd egy visszavágót is megpróbálnak eladni a világnak, de a vártnál gyengébb jegyeladási adatok után erre kevesebb az esély.

Amit viszont teljességgel elképzelhetetlennek tartott MacKenna az McGregor győzelme.

Kicsit leegyszerűsítve a fentieket, azt is mondhatjuk: a menedzserek, a sport üzleti oldalának szervezői már bebizonyították, üzletileg nincs lehetetlen. Ahogy Neymarért kifizették a 222 millió eurót, úgy egy ketrecharcos is szorítóba léphet csúcsgázsiért, minden idők legértékesebb bokszmeccsén, annak ellenére, hogy a felnőttek között ez lesz az első hivatalos bokszmérkőzése.

De vajon a hús-vér sport is képes ennyire abnormális eredményt produkálni? Vagy MacKennának igaza van, és már maga a kérdésfeltevés is abnormális, és ez a meccs egy kész átverés?

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban kiderül! A Nemzeti Sport Online-on hajnali négy óra után indítjuk élő, szöveges tudósításunkat a paradise-i gáláról.

ÖKÖLVÍVÁS, PROFI GÁLA
vasárnap, 3.00 (Egyesült Államok, Paradise), Tv: Sport1
Főmérkőzés:
Floyd Mayweather (amerikai)–Conor McGregor (ír)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik