McGregor: Hagyni kellett volna, hogy folytassam a harcot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.27. 11:39
null
Mayweather és McGregor a meccs után
A Mayweather–McGregor meccs után a nemzetközi beszámolókat két részre lehet osztani. Az egyik szól magáról az amerikai bokszoló 10. menetes, TKO-s győzelmével befejeződő mérkőzésről, a másik pedig a körítésről, a találkozón jelen lévő sztárokról, arról, hogy nem volt telt ház a meccsen, és hogy problémák adódtak Amerikában az élő közvetítésben.

 

„McGregor kemény ellenfél, sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Nagy bajnok vagy, McGregor"– mondta a meccs után Floyd Maywaether, itt már nyoma sem volt a korábbi szájhősködésnek, egyikük részéről sem.

„A szurkolók megkapták, amit akartak. Nekem az volt a tervem, az elején hagyom, hadd lője el minden puskaporát, hogy aztán később le tudjam zárni a meccset. Tudtuk, hogy az MMA-meccs huszonöt percig tarthat, ezt követően pedig már lassulni fog. Megmondtam, hogy ez lesz, hogy nem fogok meghátrálni, menni fogok előre, és be fogom fejezni a meccset" – fogalmazott Mayweather, aki szerint ugyanakkor nem is az a fontos, hogy milyen teljesítménnyel nyert.

„A győzelem, az győzelem, mindegy, hogyan éred azt el. Rocky Marciano egy legenda, és alig várom hogy bekerüljek a Hírességek Csarnokába" – fogalmazott az amerikai, aki az 50. győzelmével megdöntötte Marciano 49 meccses veretlenségi rekordját.

Maywether azt is leszögezte, „tuti, hogy ez volt az utolsó mérkőzés." Függetlenül attól, hány százmillió dolláros ajánlatot kap a jövőben egy újabb összecsapásért...

Conor McGregor a vereség ellenére nem volt különösebben csalódott, látszott rajta, hogy a meccset megelőző „arcoskodás" ellenére tökéletesen tisztában volt ő a realitással.

„Történt már ilyen velem – mondta a vereségéről. – Volt, hogy majdnem megfojtottak meccs közben, mégis itt vagyok. – Mayweather tökös gyerek, nagyon összeszedett volt, főleg a későbbi menetekben. A végén egy kicsit megremegtek a térdeim, fáradt voltam, de ha visszamehettem volna a sarokba, akkor összeszedem magam. Hagynia kellet volna a mérkőzésvezetőnek, hogy folytassam a harcot, nem voltam úgy megütve, hogy ne tudtam volna folytatni."

McGregor hozzátette, azt még nem tudja, hogy fog-e még bokszolni, viszont a UFC-be mindenképp szeretne visszatérni.

A CNN a tudósításában kiemeli a meccsre kilátogató sztárok sorát LeBron Jamestől és Mike Tysontól kezdve Jennifer Lopezen, Bruce Willisen és Jamie Foxxon át, Ozzy és Sharon Osbourne-ig. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy nem volt minden zökkenőmentes az este, ugyanis a kábeles és műholdas televíziós szolgáltatók is adáskiesésről számoltak be, igaz, ez nem tartott sokáig, a Showtime Sport ezért is késleltette a főmeccs kezdetét. A CNN azt is megjegyzi, igazából nem is számít a végeredmény, hiszen mindenki busás haszonnal zárja az összecsapást, iparági szakértőkre hivatkozva írják, hogy az összbevétel meghaladhatja az ötszázmillió dollárt, megdöntve ezzel a korábbi csúcsot, amit a Mayweather–Pacquiao meccs tartott.

A BBC pedig azt emelte ki, hogy a 20 ezres Paradise-i (Las Vegas) arénában csak 14 623-an voltak, bár a drága jegyárak miatt már lehetett sejteni, hogy nem lesz teljesen telt ház.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik