Madár Amerika meghódítása előtt

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2010.11.20. 09:07
null
Madár egy helyi kaszinóban (Fotók: Erdei Zsolt menedzsment)
Erdei Zsolt Atlantic Cityben a mérlegelés előtt nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak. Alig egy nap múlva már a kenyai Samson Onyango lesz az ellenfele azon a gálán, amelyen a fő mérkőzést Paul Williams és Sergio Martínez vívja a Bokszvilágtanács (WBC) középsúlyú vb-címéért.

„Vigyáznom kellett a reggelivel, mert van még rajtam tíz deka" – ezzel fogadta az NSO érdeklődését Erdei Zsolt a mérlegelés délelőttjén.

A MÉDIA MÁR FELFIGYELT ERDEIRE
 

Erdei Zsolt még szorítóba se lépett, de több sajtóorgánum is elismerően írt róla. Az egymilliós példányszámban megjelenő New York Times cikkének a legnagyobb a presztízse – a napilap elsősorban az embert mutatja be, nem mellékesen szót ejtve az amerikai városban élő s dolgozó magyar kisebbségről is. A cikk pozitív tartalmú, Madár egyfajta hungarikum, erről a tárgyszerűség mellett némi rácsodálkozással számol be a lap.

Szakmai szempontból a secondsout.com közölt írást, Jerry Glick „gépéből", a szakíró még a Trinity Gymben látta a magyar bokszolót. A szerző nem tagadja, rögtön azt tűnt fel neki, hogy manapság, amikor a félnehézsúlyú és a cirkálósúlyú bokszolók termete is egyre inkább a nehézsúlyú kategóriában mérkőzőkéhez közelít, Erdei tulajdonképpen kicsi. Glick viszont azt is megfigyelte, mennyire gyors, s nemcsak a kesztyűzésekből vonta le ezt a következtetést, hanem az árnyékolásból és a fedeles labda ütögetéséből is.

A következő részben Madár menedzsere, Christof Hawerkamp mondta el, miért is vannak Amerikában – mondjuk az egykori universumos szájából kicsit furcsán hangzik, hogy „Erdei klubja, az Universum nem tudta megvalósítani az álmait, s mivel a szerződése lejárt, új lehetőség után nézett".

A cikk nem feledkezik meg a leghíresebb magyar bokszolóról, Papp Lászlóról sem: a háromszoros olimpiai bajnok, a profik között 27 győzelme mellett 2 döntetlent elérő sportember a kommunista rendszerben is hivatásosnak állhatott, de a legnagyobb álmát nem valósíthatta meg. Európa-bajnoki címig ugyan eljutott, ám a világbajnoki címért nem bokszolhatott. Madár vele kapcsolatban elmondta, Pappot személyesen is ismerte, a példaképe volt.      

A szerző kíváncsi volt a sajtóedzésen jelenlévő magyar diplomata, Dán Károly véleményére is: „Nemcsak nagyszerű sportoló, hanem csodálatos ember is” – mondta Madárról a konzul Jerry Glicknek.

Mit lehet ehhez hozzátenni? Jó lenne, ha a meccs után az amerikai szakírók arról írnának, félnehézsúlyban egy olyan találkozót látnának szívesen, amelyen Erdei valamelyik amerikai sztárral bokszolna.

– Hogyhogy?
– Az egy esztendővel ezelőtti mérkőzésemet megelőzően nem kellett fogynom, mert cirkálósúlyban léptem ringbe. Félnehézsúlyúként kétezer-kilenc januárjában bokszoltam, tehát legutóbb közel két éve kellett odafigyelnem a súlyomra. Azért az nem tegnap volt.

– Lépten-nyomon arról hallani, hogy az amerikai magyarok határtalan szeretete övezi. Nem szeretik agyon?
– Ezt hogy érti?

– Nehéz lehet így a mérkőzésre koncentrálni...
– Kimondottan feldob az a szeretet, amellyel itt fogadtak. Határtalanul jó érzés, ami szerintem a teljesítményemre sem lesz rossz hatással.

– Onyango ellen nemcsak a győzelem a fontos, hanem szakmailag is el kell fogadtatnia magát – már csak azért is, hogy bizonyítsa, közönségvonzó a stílusa. Ha ezt igazolja, világhírű ellenfelet is kaphat.
– Ne misztifikáljuk ezt a kérdést! Nem hiszem, hogy alapjaiban változtatnom kellene a stílusomon, kicsit többet megyek majd előre. Úgy érzem, szakmailag nem kell elfogadtatnom magam, helyesebb a megfogalmazás, hogy itt Amerikában még nem ismernek. De nem görcsölök, s azzal sem fogom a magam dolgát nehezíteni, hogy miközben Onyangóval bokszolok, az járjon a fejemben, mi lesz később.

– Az amerikai közönség szereti, ha a bokszolóban benne van a gyilkos ösztön. Önben benne van?
– Hívhatjuk, ahogyan akarjuk, egy bokszolónak a vérében van, hogy ha lehetősége van, lecsap az ellenfelére. Ami pedig a közönségszórakoztató bunyót illeti: eddig kétszer bokszoltam Amerikában, s mindkétszer vastapsot kaptam.

Rácz Félix, aki menedzserként nemrég tért vissza a sportágba, úgy véli, Onyango ideális ellenfél ahhoz, hogy Erdei látványos ökölvívással legyőzze. „Ne felejtsük el, Madár egy éve nem bokszolt, de most fel kell, hogy hívja magára a figyelmet. Szakmai szemmel nézve három-négy menet alatt ki kellene végeznie az afrikait. Onyango nem okozhat problémát: lassú, s bár magasabb, statikusan és kiszámíthatóan bokszol."

Azok után, hogy Erdei 2009 januárja óta félnehézsúlyban nem bunyózott, a WBC-nél ebben a kategóriában az ötödik, míg a fightnews.com szervezetektől független rangsorában a hatodik helyen áll.

 ERDEI 79.3 KILÓVAL MÉRLEGELT
 

Erdei Zsolt magyar idő szerint szombaton hajnalban, Atlantic City-ban, a Cesars Hotel aulájában részt vett a Samson Onyango elleni mérkőzést megelőző hivatalos mérlegelésen. A mérlegre először a gála főmérkőzésének sztárjai, Sergio Martinez és Paul Williams álltak, akik 12 menetes középsúlyú világbajnoki meccsen vívnak meg egymással. Őket követte  Erdei Zsolt („The Firebird"), aki a nyolc menetes félnehézsúlyú mérkőzésre 174.8 fontot nyomva, azaz 79.3 kilogrammal léphet majd a szorítóba. Ellenfele, a kenyai származású Samson Onyango pedig 173.8 fonttal, vagyis 78.8 kilóval mérlegelt.

Erdei mérlegelés utáni nyilatkozatát itt olvashatja!

 

 MADÁR AMERIKÁBAN – 7. RÉSZ
   
   

 

PAUL WILLIAMS AZ ESÉLYESEBB
 

Az est fő mérkőzése a 29 éves Paul Williams (39–1–0, 27) és a 35 esztendős argentin Sergio Martínez (45–2–2, 24) összecsapása lesz. Tavaly decemberben az amerikai győzött pontozással egy szikrázó, pazar csatában. Williams az egyetlen vereségét Carlos Quintanától szenvedte el, még 2008-ban, míg Martínez Williams mellett Antonio Margaritótól kapott ki tíz évvel ezelőtt. A meccset a Bokszvilágtanács (WBC) középsúlyú vb-övéért vívják. Williams legutóbb Kermit Cintront győzte le, Martínez pedig Kelly Pavlik ellen diadalmaskodott; az argentin a WBC címvédője. „Közel egy éve várok a visszavágóra – nyilatkozta Martínez. – Beleerősödtem a középsúlyba, eljön az igazság pillanata."

 

„Nem szeretem az üres fecsegést, aki ismer, tudja, milyen vagyok, aki nem, az majd meglátja a szorítóban” – mondta erre Williams.

 

Rácz Félix menedzser szerint parázs összecsapás lesz. „Martíneznek minden szempontból jót tett Kelly Pavlik legyőzése. Önbizalmat is adott neki, hogy igenis képes a nagy feladatok megoldására, ugyanakkor felkészültebb is."

 

Az egykori nagyságok közül az egyaránt öt súlycsoportban világbajnok Sugar Ray Leonard és Thomas Hearns egyik bunyós mellett sem tette le a voksát. Martínezt erősebbnek tartják, viszont ellensúlyoznia kell Williams magassági fölényét, tehát közel egyenlők az esélyek. A volt nehézsúlyú világbajnok, George Foreman viszont egyértelműen Williamsre voksol.

 

Tv: Sport2, vasárnap 3.45

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik