Küzdősport: újabb fordulat, Mayweather mégis bokszol Japánban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.07. 11:18
null
Mayweather mégis bokszol szilveszterkor (Fotó: AFP)
Újabb fordulatot vett Floyd Mayweather visszatérése: a 41 éves profi ökölvívó bejelentette, hogy szorítóba lép december 31-én a a fiatal japán kick-boxos, Naszukava Tensin ellen.

 

Mint beszámoltunk róla, Mayweather előbb nagy felhajtással bejelentette, hogy visszatér a „nyugdíjból”, és ringbe lép a nála 21 évvel fiatalabb, 20 esztendős Naszukava Tensin ellen. Néhány nappal később viszont közleményében tagadta a megállapodást, elnézést kért a félrevezetett szurkolóitól. Majd jött az amerikai idő szerint csütörtök esti sajtótájékoztató Las Vegasban, ahol Mayweather és Naszukava Tensin is ott volt, és bejelentették, hogy mégis összecsapnak december 31-én.

Három háromperces menetet bokszolnak, nem lesznek bírák és zsűrik, az összecsapást gálamérkőzésként rendezik meg, azaz nem számít hivatalos eredménynek. A gálára a 37 ezer néző befogadására alkalmas szaitamai Szuper Arénában kerül sor. A televíziós közvetítésekről és a pénzről egyik küzdő fél sem beszélt, bár Mayweather azért elárult egy-két dolgot.

„Keményen dolgoztam azért, hogy ilyen pozícióban legyek, és én diktáljam a szabályokat. Ő egy kick-boxos, de követnie kell az én szabályaimat. Ha emeli a lábát, több pénzt kapok – mondta a sajtótájékoztatón Mayweather, akit az MMA-ról is kérdeztek. – Én diktálom a szabályokat, nem fogok MMA-ringben harcolni. Ha igen, akkor is csak az ökölvívás szabályait követve.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik