Erdei november 20-án Atlantic Cityben bokszol

Vágólapra másolva!
2010.10.18. 21:06
null
Erdei Zsolt Atlantic Cityben bokszol legközelebb (Fotó: Czagány Balázs)
 Az amerikai ESPN és a Nemzeti Sport információi szerint Bernard Hopkins és Jermain Taylor promótere, Lou DiBella szervezi a jövőben a korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok, Erdei Zsolt mérkőzéseit. Az első összecsapásra november 20-án kerül sor Atlantic Cityben, az ellenfél a kenyai Samson Onyango lesz.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Erdei Zsolt (31-0-0) az elismert amerikai menedzser, Greg Leon segítségével az Egyesült Államokban tárgyal jövőjéről.

A magyar ökölvívó azóta megállapodott a Bernard Hopkinst és Jermain Taylort is képviselő promóterrel, Lou DiBellával, aki Erdei következő három mérkőzését szervezi majd.

Mindhárom összecsapásra az Egyesült Államokban kerülhet sor. Az elsőt november 20-án rendezik Atlantic Cityben, Erdei ellenfele a 39 éves kenyai Samson Onyango (20-6-0) lesz. A mérkőzés a Paul Williams–Sergio Martínez középsúlyú WBC (Bokszvilágtanács)-világbajnoki címmeccs köré épülő gálában kap helyet.

Ez az összecsapás még amolyan felhozó meccs lesz Erdei számára, akire 2011-ben újabb két mérkőzés és minden bizonnyal sokkal komolyabb feladatok várnak.

„Egy ideje nyomon követtem Erdei Zsolt pályafutását, ezért tudom, hogy egy kiválóan képzett ökölvívó. Magyarországon igazi szupersztárnak számít, nem a pénz motiválja. Azért jön Amerikába, mert szeretne a félnehézsúly legjobbjaival, Jean Pascal és Chad Dawson szintű ellenfelekkel mérkőzni" – nyilatkozta Erdeivel kapcsolatban az espn.com hírportálnak Lou DiBella.

Az elismert promóter ezzel egészített ki mondanivalóját: „Erdei reális célokat tűz maga elé. Harminchat éves korában  nem okoz gondot, hogy hozza a súlyát. De már nem ötéves távlatban gondolkodik, hanem négy-öt összecsapásban." 

„A következő lépés, hogy Amerikában is sikeres legyek – nyilatkozta Erdei Zsolt az ESPN-nek. – Ki akarom hívni a legnagyobb félnehézsúlyú bunyósokat. Ez a célom, tudom, hogy nagy kihívás előtt állok, de semmilyen célomat nem adtam eddig fel. Nem akarok visszavonulni anélkül, hogy az Egyesült Államokban kipróbálnám magam.”

Madár hozzátette, ő és menedzsere kapcsolatban állt néhány ügynökséggel, azért döntöttek Lou DiBella és a Di Bella Entertainment mellett, mert a neves menedzserrel való találkozók arról győzték meg, nála lesz a legjobb kezekben.

„Ő tette a legjobb ajánlatot, de az a legfontosabb, hogy hisz bennem. A kezdetektől fogva szimpatikusan állt a dolgokhoz, én pedig bízom benne, hogy lehetőséget biztosít számomra az amerikai bokszpiacon" – mondta Erdei, aki kihangsúlyozta, azért  folytatja karrierjét, mert élete az ökölvívás.

Erdei legutóbb 2009. november 21-én bokszolt a WBC cirkálósúlyú vb-övéért az olasz Giacobbe Fragomeni ellen, vagyis majdnem napra pontosan egy év kihagyás után lép újra ringbe .

A TÉMÁVAL A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMA IS FOGLALKOZIK!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik