Túl vagyunk a mérlegelésen, vasárnap hajnalban jöhet az Álvarez–Kovaljov csörte (Fotó: AFP)

 

A középsúly királya, a 29 éves Saul Álvarez (52–1–2, 35 KO–TKO) menedzsmentje sokáig úgy tervezte, a vörös hajú mexikói bunyós harmadik alkalommal is megmérkőzik Gennagyij Golovkinnal, ám Álvarez mérkőzésszervezője, Oscar De La Hoya kijelentette, a kazahnak még várnia kell. Kettőjük 2017-es és 2018-as mérkőzése egyébként előbb döntetlent hozott, majd Álvarez győzött. A mexikói olyan világnagyságokkal meccselt eddig, mint Carlos Baldomir, Kermit Cintron, Austin Trout, Shane Mosley, Erislandy Lara, Miguel Cotto, Julio César Chavez jr. A profi karrierjét 2005 októberében kezdő Canelo – ez a vörös hajú Álvarez beceneve – legutóbb májusban Daniel Jacobs ellen győzött pontozással. Eddigi egyetlen vereségét Floyd Mayweathertől szenvedte el 2013-ban. Eddig három súlycsoportban (váltósúly, nagyváltósúly, középsúly) szerzett világbajnoki övet, a félnehézsúly lehetne a negyedik kategória. Ehhez az orosz Szergej Kovaljov (34–3–1, 29) ellen kellene győznie Las Vegasban. Ha sikerülne a trónra ülnie, honfitársaihoz, Erik Moraleshez, Juan Manuel Márquezhez és Jorge Arcéhez hasonlóan negyedik mexikóiként lenne négy kategóriában világbajnok. S noha Canelót a boxrec.com a súlycsoportoktól és világszervezetektől függetlenül a világ legjobb bokszolójának tartja, a feladat rejt magában veszélyeket, nem feltétlenül mérvadó, hogy a félnehézsúlyú világbajnok Kovaljov ezen a listán csupán tizedik.

KOVALJOVNAK MEGGYŰLT A BAJA A SÚLYÁVAL

A mérkőzést megelőző napon a felek átestek a szokásos mérlegelési procedúrán, Álvarez 174.5 fonttal (79.15 kg) hozta a kötelezőt, ám Kovaljovnak meggyűlt a baja a súlyával, és először 176 fontot mutatott a műszer. A csupaszra vetkőzött orosz negyed fonttal ismét túlsúlyosnak bizonyult, és egy órát kapott arra, hogy hozza a 175 fontos limitet. Néhány perc elteltével Kovaljov visszatért a mérleghez, és ezúttal hajszálra pontosan hozta a 175 fontot.

Érdekesség, hogy az előzetes információkkal ellentétben a szerződésben szerepel egy 185 fontos súlylimit, amit a két bunyósnak a meccs reggelén megtartandó mérlegelésen nem léphetnek túl.

A gálát vasárnap hajnalban a Sport2 élőben sugározza.

profiboksz.hu

Hogy miért Kovaljov ellen bokszolok? Nos, azért, mert ő a legjobb a kategóriájában, s úgy általában a legjobbak közé tartozik. Hosszú kezei vannak, kiválóak az egyenesei, nagyon jól mozog a ringben. De készültünk rá, a stábom feltérképezte néhány hiányosságát. Minden olyan tulajdonsággal bírok, ami szükséges s győzelemhez. Nagyon bízom például a testütéseimben – nyilatkozta Álvarez. A 36 esztendős Kovaljov így látja az esélyeket. „Izgalmas összecsapás lesz, mert egyikünk sem az a típus, aki hátrafelé bokszol vagy feladja a küzdelmet. Taktikailag kell felülkerekednem, ez a győzelem kulcsa – mondta Kovaljov, majd arra a kérdésre, hogy kiüti-e ellenfelét, ezt válaszolta. – Meglátjuk.” Hozzátette, tiszteli ellenfelét, hogy a negyedik súlycsoportban is megpróbál világbajnok lenni, azért pedig külön elismerését fejezte ki, hogy Canelo két súlycsoporttal a megszokott felett lép a kötelek közé. Azért önbizalomtól duzzadóan kijelentette. – Itt van a Romboló, igen, a Romboló visszatér!”

A találkozó kimenetele nagyban függ attól, hogy a mexikói bokszoló hogyan oldotta meg, hogy a megszokottól két súlycsoporttal feljebb lép a ringbe (Álvarez a WBA és a WBC középsúlyú világbajnoka). Nem megoldhatatlan feladat, de ő is látja az ebben rejlő veszélyeket. „Kovaljov területére megyek, de állok elébe. Megvan hozzá az eszem és a képességem. Kész vagyok rá, hogy történelmet írjak, ehhez kockáztatni kell, de ettől nem riadok meg.” Az oroszt korábban kétszer is legyőző (2016, 2017) – másodszor technikai KO-val – amerikai Andre Ward úgy látja, nem biztos, hogy jó döntés volt a súlycsoportváltás, mert Álvarez a meccsek második felében hajlamos elfáradni. „Hallottam, hogy tömeget növelt és felgyúrta magát. Ebbe a hibába én is beleestem, amikor először bunyóztam az orosszal, nem tudtam önmagam adni. A visszavágón már nem törődtem ezzel, energikusabb, gyorsabb voltam. A nagyobb test a mozgékonyság kárára mehet, előfordulhat, hogy Kovaljov felülkerekedik, de arra is van esély, hogy Canelo a találkozó második felében megállítja.” Ward egy másik nyilatkozatában egyértelműen Álvarez sikerét tippelte. „Kovaljov nem bírja a testütéseket és a belharcot. Canelo a tizenegyedik-tizenkettedik menet körül kiütheti. Az orosz már nem az egykori Romboló, közelebb van a negyvenhez, mint a harminchoz. Kemény összecsapásai voltak, a ringen kívül sem kímélte magát, ami az életmódját illeti. Szóval, én Álvarez kiütéses győzelmére voksolok.”

Öt évvel ezelőtt az orosz legyőzte az amerikai Bernard Hopkinst, ha lehet azt mondani, ésszel verte meg a nagy taktikus B-Hopot. Hopkins óvatosságra intette Canelót. „Nagyon észnél kell lennie. Nem szabad kockáztatnia még akkor sem, ha Kovaljov már fáradtnak tűnik, mert egy igazi nagy ütő sohasem veszti el az erejét. Álvareznek jók a győzelmi esélyei, de nem lankadhat a figyelme, mert elég egyszer hibáznia és Szergej lecsapja. Állandóan mozgásban kell maradnia, hogy ne mutasson fix célpontot, a törzsből elmozgások a legfontosabbak.”

 ROCKY ÚJRATÖLTVE?

A kanadai Jean Pascal kétszer is kikapott Kovaljovtól, egyik összecsapásuk előtt megjegyezte. „Imádtam látni, amikor a Rocky IV-ben Balboa elintézte a hatalmas ruszkit, most ez lesz a való életben is, én leszek a fekete Balboa.” Az élet meghaladta az állítást, Pascal nem lett a fekete Balboa, ugyanakkor a színes bőrű Andre Ward kétszer is elintézte a hatalmas ruszkit. Most jön a vörös Balboa?

Kovaljov nem tagadja a korát, ugyanakkor azt vallja, bölcsebb és tapasztaltabb lett. Tény, hogy Wardtól kétszer is vereséget szenvedett, aztán 2018-ban Eleider Álvarez – ha a névből indulunk ki, rossz előjel... – is legyőzte, ráadásul KO-val. A kolumbiainak idén pontozással visszavágott, augusztusban pedig a brit Anthony Yarde ellen is nyertesen hagyta el a szorítót.

Buddy McGirt, Kovaljov edzője a bíráskodással is foglalkozott. „Én úgy látom, ha megverjük és mégse minket hoznak ki, akkor azt az egész világ látni fogja. És egy Canelóhoz hasonló srác ezt fogadja el. Visszavágót akar. Értik, mire gondolok? A kulcs az, hogy kimegyünk és tesszük, amit tennünk kell, és nem aggódunk se a pontozók, se semmi más miatt. Ha egyszerre túl sok dolog jár a fejedben, azzal csak magadat vered meg. Inkább azzal törődünk, hogy megmutassuk a világnak, hogy Kovalov a jobb. És ha meglopják, azt az egész világ látni fogja. És egy igazi bajnok nem fog olyat mondani, hogy »szétrúgták a seggem, de én győztem.« Azt mondja majd, »kell a visszavágó, hogy bizonyíthassak.«” Maga Kovaljov is utal a bíráskodással kapcsolatos kételyeire. „Érzem, hogy baj lesz. Egyszer már nagyon megjártam. De most nem foglalkozok ezzel. Az a dolgom, hogy jól bokszoljak, hogy jó meccset láthassanak az emberek.

Ami az esélyeket illeti, Kovaljov túl van már a csúcson, Álvarezt pedig nem véletlenül tartják a világ legjobbjának. Ám két súlycsoporttal feljebb bokszol, s hiába jó az ütőereje középsúlyban, nem biztos, hogy félnehézsúlyban is dinamit erejűnek számítanak az ütései. S ugyan állítja, hogy általában ezen a súlyon készül meccseire, így most nem kell fogyasztania, mégis inkább Kovaljov mondható naturálisan félnehézsúlyúnak. Más kérdés, hogy Canelo nyilván számba vette az eshetőségeket, még azt is, hogy ugyan a Romboló nem a régi, de az ütései még mindig megrendítő erejűek.

VIDEÓN A MÉRLEGELÉS

ÖKÖLVÍVÁS
PROFI GÁLA, LAS VEGAS
Vasárnap, 4.00:
Szergej Kovaljov–Saul Álvarez (Tv: Sport2)