Boksz: Mayweather edzés nélkül nyomta le a japán meccset

Vágólapra másolva!
2019.01.02. 11:29
Elmondása szerint nem igazán tréningezett a 2018. december 31-én, Japánban megrendezett kb. 2.5 percig tartó bemutatója előtt a korábban öt súlycsoportban is világelső ökölvívó legenda, Floyd Mayweather.

A 41 éves korábbi bokszoló a nála méretben jóval kisebb és feleannyi idős Naszukava Tensint ütötte ki egy, az ökölvívás szabályai között megrendezett találkozón, amelyre Mayweather Axl Rose-t játszva 1.5 óra késéssel libbent be. Naszukava Tensint ütötte ki egy, az ökölvívás szabályai között megrendezett találkozón, amelyre Mayweather Axl Rose-t játszva 1.5 óra késéssel libbent be.

Az amerikai bokszoló ezért – bár nem árult zsákbamacskát és a mérkőzés előtt is elmondta, hogy csak egy bemutatóról van szó, amit pénzkereseti céllal csinál – a rövid színjátékért egy csomó kritikát kapott, de valószínűleg az a 9 millió dollárt, amit néhány ütéssel megkeresett, bőven vigaszt nyújtott mindezért.

A néhány ütés tényleg igaz, hiszen edzésekkel sem sokat foglalkozott az amerikai ikon:

„Hogy volt-e felkészülésem, edzőtábor ilyesmi? Dehogyis. Lementem a terembe néhányszor, hogy kicsit ütögessek Daquan Maysszel, aki egy feltörekvő bajnokaspiráns. Király volt, hogy le tudott jönni velem, mozogtunk kicsit, leráztam a rozsdát, így produkálhattam magam a japán közönségnek.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik