Boksz: az egészség a fő – az 1. női olimpiai bajnok visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.06. 11:48
Bejezi pályafutását Nicola Adams, a női ökölvívás első olimpiai bajnoka.

A 37 éves brit sportoló, aki a 2012-es londoni játékokon a légsúly (51 kg) megnyerésével írt történelmet, kedden jelentette be döntését, melyet orvosi javaslatra hozott meg.

A címét 2016-ban Rióban megvédő Adams közölte, hogy a szakemberek szerint súlyos, maradandó látáskárosodás fenyegeti, ha további komoly ütések érik a szemét.

„Óriási megtiszteltetés volt a hazámat képviselni, az olimpiai aranyérmekkel és a WBO-címmel pedig az álmaim váltak valóra. Ám mindennek megvolt az ára” – nyilatkozta Adams.

A leedsi születésű bokszoló három ezüstérem után 2016-ban az amatőr világbajnoki címet is begyűjtötte, majd 2017-ben profinak állt, idén nyáron pedig a Bokszvilágszervezet (WBO) légsúlyú vb-övét is elnyerte. Profi karrierjét öt győzelemmel és egy döntetlennel zárta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik