Bocskai-emlékverseny: Harcsa látványos KO-val mutatkozott be

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.07. 20:15
Harcsa Zoltán villámgyőzelme volt magyar szempontból a csúcspontja Debrecenben a 63. Bocskai István ökölvívó-emlékverseny csütörtöki negyeddöntőinek.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az olimpiai ötödik, többszörös Európa-bajnoki érmes 75 kilós bokszoló a szerdai nyitó napon nem lépett szorítóba, a második versenynapon pedig mindössze 40 másodpercet töltött a ringben. A Vasas sportolójának Zekaria Elhaj volt az ellenfele, akit az első menet elején látványos jobbegyenes, balhorog kombinációval küldött padlóra. A holland az ütések után hosszú ideig feküdt a földön, s csak orvosi segítséggel tudott lábra állni.

A nap során meggyőző teljesítménnyel nyert többek között Fodor Milán (64 kg), illetve a Harcsához hasonlóan 75 kg-ban érdekelt Cservenka Róbert is, azonban a válogatott legjobbjai közül többen is vereséget szenvedtek: a nehézsúlyú Hámori Ádámot angol, a 64 kilós Kovács Richárdot iráni rivális múlta fölül.

A pénteki elődöntőkben a nőknél hat, a férfiaknál pedig hét magyar lesz érdekelt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik