?>
Alonso: 85 pontos hátránynál már kritikus lenne a helyzet

A Kanadai Nagydíj megnyerésével vb-pontversenybeli előnyét 36 pontra növelő Sebastian Vettel szerint a Red Bull Montrealban csattanós választ adott azoknak, akik szerint a teljesítménye miatt kritizálja a Pirelli-gumikat. Az olasz abroncsok ezúttal mindent kibírtak Vettel autóján, így a hatodik rajthelyről felzárkózó Fernando Alonsónak a második hellyel is meg kellett elégednie. Elégedett is, szerinte a 36 pontos hátrány nem ledolgozhatatlan. A  spanyol kiemelte: nagyon intelligens versenyzőkkel hozta össze a futam. Kimi Räikkönen, Jenson Button és Valtteri Bottas ugyanakkor érthetően roppant csalódott. A futam után tragédia történt: egy pályabíró belehalt az Esteban Gutiérreaz autójának boxba szállítása közben történt baleset során elszenvedett sérüléseibe.

F1: Kanadai Nagydíj, a futam élőben az NSO-n!

A Kanadai Nagydíj első két napja után vasárnap délelőtt az előzetes jóslatoknak megfelelően kisütött a nap, és végre bőven húsz fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A gomolyfelhők azonban a pálya körül keringenek, és ha felhő van, az eső is bármikor eleredhet – főleg a Szent Lőrinc-folyó mentén. A pole-ból rajtoló Sebastian Vettel biztosan nem bánná, ha megint esne az eső, de vb-riválisai közül a 6. rajthelyről induló Fernando Alonso és a büntetése után 10. Kimi Räikkönen is annak örülne, ha mind a 70 kört napos időben tennék meg. 

Vettel megtörte kanadai átkát, 36 pont az előnye

Sebastian Vettel nyerte a Formula–1-es Kanadai Nagydíjat. A pole pozícióból induló német pilóta szinte végig vezetett a versenyen, győzelméhez kétség sem fért. Vettel mögött a négy helyet javító Fernando Alonso zárt a második helyen, a dobogó harmadik fokára Lewis Hamilton állhatott föl. Vettel győzelmével 36 pontra növelte előnyét a vb-pontverseny 2. helyére feljövő Alonsóval szemben. Kimi Räikkönen az utolsó előtti körben esett vissza Felipe Massa mögé, és csak kilencedik lett.

F1: az összes pilóta nyilatkozata a kanadai időmérő után

Sebastian Vettelnek mindegy, milyen időben rendezik meg vasárnap a Kanadai Nagydíjat, zsinórban harmadik montreali pole pozícióját esőben és szárazon is győzelemre váltaná végre. Fernando Alonso viszont elismerte, a Ferrarival csak száraz versenyen van esélye ahhoz, hogy legyőzze a világbajnokot – ideális körülmények között is tökéletes verseny kell hozzá. A Mercedesnél a pilóták bizakodnak, Ross Brawn viszont attól tart, a vasárnapra jósolt meleg keresztülhúzza majd csapata számításait.

Csak Vettelt nem izgatja a vasárnapi időjárás

Sebastian Vettelnek mindegy, milyen időben rendezik meg vasárnap a Kanadai Nagydíjat, zsinórban harmadik montreali pole pozícióját esőben és szárazon is győzelemre váltaná végre. Fernando Alonso viszont elismerte, a Ferrarival csak száraz versenyen van esélye ahhoz, hogy legyőzze a világbajnokot – ideális körülmények között is tökéletes verseny kell hozzá. A Mercedesnél a pilóták bizakodnak, Ross Brawn viszont attól tart, a vasárnapra jósolt meleg keresztülhúzza csapata számításait. Rajt magyar idő szerint 20 órakor.

F1: Nagy lökést adhat a csapatnak a 3. rajthely - Bottas

Valtteri Bottas elismerte, hogy a Williams-istálló nem számított a harmadik rajtkockára, és száraz pályás időmérőn esélye sem lett volna ilyen előkelő helyre jutni. Újonc létére bölcsen azt is megjegyezte, hogy még nincs vb-pontja, és száraz pályás versenyen valószínűleg nem is lesz…

F1: Bottasék csalódottak a Williams gyenge kezdése miatt

Valtteri Bottas elmondása szerint ő és a Formula–1-es Williams csapat is csalódott a 2013-as világbajnokság gyenge nyitánya miatt.

F1: fizetnek az újoncok Ausztráliában, Webber megúszta

Ráfizettek első edzésnapjukra a Formula–1 újoncai: Valtteri Bottasnak 2800, Esteban Gutiérreznek 800 eurós (850 ezer, illetve 245 ezer forintos) bírságot kell kifizetnie, mert túl gyorsan hajtott a boxutcában az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésén.

Hamilton a Mercedesből, Räikkönen a Lotusból csinálna topcsapatot

Pénteken magyar idő szerint hajnali fél háromkor felvisítanak a Formula–1-es motorok a melbourne-i Albert Parkban, a 2013-as Formula–1-es idény első szabadedzésén, vasárnap hét órakor pedig elrajtol a 19 futamos szezon első versenye. A spanyolországi teszteken készülő pilóták már megérkeztek Ausztráliába, egyik kedvenc állomásukra, amely ideális színhelye a szezonkezdetnek. Négyrészes felvezető sorozatunkban végigjárjuk a 11 csapatot, ezúttal azt a három istállót vesszük sorra, amelyek tavaly egy-egy futamgyőzelmet arattak. A Lotusnál, a Mercedesnél és a Williamsnél is hisznek benne, hogy több is összejöhet.

F1: ki lesz a legjobb újonc a 2013-as világbajnokságon?

Öt újonc pilóta indul a 2013-as Formula–1-es világbajnokságon. A finn Valtteri Bottas a Williams pilótaülésébe került, a holland Giedo van der Garde a Caterhamnél próbálkozik, a mexikói Esteban Gutiérrez honfitársát, Sergio Pérezt váltotta a Saubernél, míg a Marussia a francia Jules Bianchi és a brit Max Chilton személyében két újoncot avat. Ön szerint melyik „zöldfülű” lesz a legjobb a szezonban? A szavazás végeredménye a Nemzeti Sport Formula–1-es szezonfelvezető sorozatában jelenik meg.

F1: Rosberg zárta az élen a teszt záró napját

A Formula–1-es csapatok utolsó tesztnapjának délutánján a délelőtt kényszerből pihenő Kimi Räikkönen és a Williamsnél Pastor Maldonadótól a volánt átvevő Valtteri Bottas száguldott leggyorsabban, de egyikük sem tudta felülmúlni Nico Rosberg délelőtti időeredményét, amelyet a héten csak csapattársa, Lewis Hamilton és a ferraris Fernando Alonso tudott megközelíteni. A versenyzők legközelebb két hét múlva az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon ülnek autóba.

Szép úszónőt hoz a Formula–1-be a finn pilóta - képek

Valtteri Bottas, a Williams-istálló újonc pilótája bájos kedvesével, az úszó Emilia Pikkarainennel is gazdagítja az F1 világát.

F1: Maldonadóék a barcelonai teszten leplezik le a Williamst

A Formula–1-es Williams-istálló bejelentette, hogy február 19-én, a Barcelonában rendezendő második kollektív teszt első napján mutatják be hivatalosan idei versenygépüket, amely az FW35 nevet viseli. Pastor Maldonado és Valtteri Bottas helyi idő szerint fél kilenckor hajt majd ki a boxból az új autóval, amelyet tíz percig lehet fotózni.

Formula-1: finn csapattársa lesz Maldonadónak a Williamsnél

A finn Valtteri Bottas lesz a venezuelai Pastor Maldonado csapattársa a Williams istállónál a Formula–1-es autós gyorsasági-világbajnokság 2013-as szezonjában.