?>
Videó: „kemény” üzenet a veretlen magyar csapattól

Veretlenül, hét pont előnnyel vezeti a labdarúgó NB II Nyugati csoportját a Puskás Akadémia FC. Benczés Miklós vezetőedző az NSO Tv-nek beszélt a közeli és távoli tervekről, illetve a Videoton új edzőjéről, José Gomesről.

Videó: nem érte váratlanul a válogatottat a zárt kapus döntés

A CAS döntésének értelmében biztossá vált, hogy zárt kapuk mögött fogadja Romániát a magyar nemzeti tizenegy. Vanczák Vilmos ezzel kapcsolatban elmondta, elveszítik a hazai pálya előnyét, valamint hozzátette, már ő is készül a sorsdöntő selejtezőre.

Videó: Janics nem tárgyalt más klubbal, nem volt más választása

Douchev-Janics Natasa Győrben folytatja pályafutását, ahova gyerekkora után tér vissza. Átigazolását Borkai Zsolt MOB elnök is támogatta, a klub ugyanis előzetesen vele is egyeztetett a háromszoros olimpiai bajnok szerződtetéséről. Ugyanakkor a győriek edzői státuszt nem tudnak biztosítani Janics férjének.

Videó: az oroszlánok legyőzték a szapporói magyar hősöket

A magyar All Star-válogatott a HC Gazprom Export csapatával csapott össze. Hazai oldalon a szapporói hősök, míg a vendégeknél korábbi orosz klasszisok léptek jégre. A vége 7–2 a Gazpromnak, de az élmény így is hatalmas volt.

Videó: a semmiből lett magyar bajnok - de merre tovább?

Kulcsár Krisztián kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőröző volt ezúttal a Nemzeti Sport vasárnapi vendége. Az NSO Tv felvezető videójából kiderül, melyik aranyra tekint vissza a legszívesebben a korábbi sportoló.

Videó: Pintér a fegyelmezett játékban látta a siker kulcsát

A listavezető Győri ETO FC tizennyolc meccsesre növelte veretlenségi sorozatát, de a sereghajtó Siófok alaposan megnehezítette a dolgát az NB I 19. fordulójában. Pintér Attila szerint tudatosan és jól játszott csapata, míg Horváth Károly elmondta, a piros lap pecsételte meg a sorsukat.

Videó: dunaújvárosi aranyünnep Miskolcon

A Dab.Docler jégkorongcsapata csütörtökön túlórás mérkőzésen nyert Miskolcon a házigazda Jegesmedvék ellen, amivel 2002 után diadalmaskodtak ismét a magyar bajnokságban. A játékosok a mérkőzés után elmondták, apró dolgok döntöttek el a találkozót.

Videó: 5.5 tonna, 16 sebességes váltó, kamionversenyzés belülről

Kiss Norbert, az OXO Truck Racing pilótája bemutatta versenyjárművét, amellyel tavaly a tizedik helyen végzett az Európa-bajnokságon. Az NSO Tv megtudta, milyen sebességkorlátozás van érvényben ezeken a viadalokon, továbbá más érdekességek is kiderültek a számára. Tekintse meg videónkat!

Videó: Kahn védéseit másolják az NB I-ben, kiderült, miért

Az NB I tavaszi nyitó fordulójában hatalmas védéseket láthattak a szurkolók. Az NSO Tv annak próbált utána járni – többek között a korábbi tízszeres válogatott Hajdu Attila segítségével –, hogy mi a helyes technikája a mozdulatoknak.