Női röplabda: Sándor Renáta az Eb után visszavonul

Az augusztusi, részben magyar rendezésű Európa-bajnokság után visszavonul Sándor Renáta, a magyar női röplabda-válogatott ütőjátékosa.

Női röplabda: hosszabbított a bajnok Vasas kulcsjátékosa

A következő röplabdaidényt is a Vasasnál tölti Dékány Bernadett, a bajnoki címvédő 26 éves játékosa.

Női röpi: házon belülről érkezik az új edző Jászberényben

A következő idénytől nem Deme Gábor irányítja a most még az Extraliga osztályozójában szereplő Jászberény női röplabdacsapatát.

Női röpi Eb: öt légiós a magyar válogatott bő keretében

Kijelölte az augusztusi, magyar társrendezésű női röplabda Európa-bajnokságra készülő keretét a válogatott szövetségi kapitánya, a belga Jan De Brandt. A 30 fős keretben zömében itthon játszó röplabdázók szerepelnek, mindössze öt olyan játékos van, akik külföldön játszottak a 2018–2019-es idényben.

Női röplabda: már nem Grózer György a Gödöllő edzője

A múlt szombati, DVTK-tól elszenvedett vereséget követően a korábbi háromszoros bajnoki és négyszeres Magyar Kupa-döntős Gödöllői RC nem jutott be a női röplabda Extraliga osztályozójába. Az alábbiakban a Gödöllői RC facebook-oldalán megjelent közleményt olvashatják, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Női röpi BL: Sándor Renáta nyolc között a Stuttgarttal

Sándor Renáta csapata, az Allianz MTV Stuttgart bejutott a női röplabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután a csoportkör utolsó fordulójában 3:1-re győzött a bolgár Marica Plovdiv vendégeként.

Női röplabda CEV-kupa: nem sikerült a bravúr a Békéscsabának

Nem sikerült győznie a Swietelsky-Békéscsabának a női röplabda CEV-kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A hazaiak az első szettben ugyan megszorongatták a sokkal esélyesebb olasz Busto Arsiziót, végül azonban háromjátszmás vereséget szenvedtek hazai pályán. A visszavágóra március 5-én kerül sor.

Női röpi MK: elmaradt a nagy csata, megvédte címét a Fatum

2018-hoz hasonlóan ismét a Nyíregyháza győzött a női röplabda K&H Magyar Kupa érdi döntőjében, miután a várakozásokhoz képest relatíve könnyedén, három – szoros – játszmában múlta felül a bajnok Békéscsabát.  

Röplabda: elődöntős a CEV-kupában a Békéscsaba

Bejutott a női röplabda CEV-kupa elődöntőjébe a Swietelsky-Békéscsaba, mivel a franciaországi visszavágón 3:0-ra felülmúlta a Saint-Raphaëlt. Az első két játszma még nagyon szoros és hullámzó játékot hozott, ezeket végül minimális különbséggel nyerte meg a BRSE, a harmadikban azonban már gyakorlatilag csak egy csapat volt a pályán. Így a csabai lányok kettős győzelemmel kerültek a legjobb négy közé, ahová magyar együttes legutóbb 23 évvel ezelőtt tudott bejutni.

Női röpi CEV-kupa: öt szettben nyert a Békéscsaba

A Békéscsaba hazai pályán 3:2-re legyőzte a francia Saint-Raphaël csapatát a női röplabda CEV-kupa negyeddöntőjének első, csütörtöki mérkőzésén.

Női röpi MK: megismétlődik a tavalyi döntő a nőknél

A Békéscsaba jutott be elsőként a női röplabda Magyar Kupa döntőjébe, miután az elődöntő szerdai visszavágóján könnyedén, három szettben legyőzte a vendég Vasast. A másik elődöntőben a címvédő Fatum-Nyíregyháza ugyancsak háromjátszmás mérkőzésen nyert a Jászberény ellen, így megismétlődik a 2018-as finálé.

Női röpi CEV-kupa: kettős vereséggel búcsúzott a Nyíregyháza

A Fatum Nyíregyháza kettős vereséggel búcsúzott a női röplabda CEV Kupától, miután a nyolcaddöntő szerdai visszavágóján 3:0-ra kikapott a vendég Mulhouse csapatától.

Női röpi: meccs nélküli Békéscsaba-siker a szlovák bajnok ellen

A Békéscsaba női röplabdacsapatának közleménye szerint az ellenfél miatt elmarad a csapat keddi, Strabag VC Bratislava elleni MEVZA-kupa-mérkőzés, így a magyar csapat 3:0-val megkapja a pontokat.

Nöi röplabda Eb: kialakult a 24 csapatos mezőny

A selejtezők szerdai lezárultával kialakult az augusztusban és szeptemberben sorra kerülő, magyar társrendezésű női röplabda Európa-bajnokság 24 csapatos mezőnye.

Női röpi CEV-kupa: ötszettes csatát nyert idegenben a BRSE

A Swietelsky-BRSE ötszettes csatában nyert a svájci Pfeffingen vendégeként a női röplabda CEV-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén csütörtökön. A találkozót a svájci együttes csarnokának nemzetközi alkalmatlansága miatt Bázelben játszották.

Női röpi Challenge-kupa: szoros meccset nyert a Vasas

A Vasas Óbuda házigazdaként 3:2-re legyőzte a szlovén Nova Goricát a női röplabda Challenge-kupa nyolcaddöntőjének szerdai első mérkőzésén.

Női röpi CEV-kupa: a Nyíregyháza kikapott Franciaországban

A Fatum Nyíregyháza 3:1-re kikapott a francia ASPTT Mulhouse vendégeként a női röplabda CEV Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén kedden.

Női röpi: a BRSE-nek bejött az aranyszett, az UTE-nak nem

A Békéscsaba és a Nyíregyháza is nyolcaddöntőbe jutott szerdán a női röplabda CEV-kupában. Az UTE aranyszettben maradt alul a Challenge-kupában.

Női röpi Extraliga: négy játszmában nyert az éllovas Vasas

Az éllovas Vasas négy játszmát követően bizonyult jobbnak a házigazda Jászberénynél a női röplabda Extraliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján.

Női röpi KEL: kétszettes előnyről kapott ki a Békéscsaba

A Békéscsaba kétszettes előnyről kapott ki a vendég KBM Branik Maribortól a női röplabda Közép-európai Liga szerdai játéknapján.