Női BL: vacsorával hangoltak – vendégségben a Barca küldöttsége

Habár jóval többen számítottak a férfiak sikerére, végül a Barcelona női futballcsapata érte el a Bajnokok Ligája idei fináléját. A szombat 18 órakor kezdődő mérkőzés alkalmából Marta Plana vezetésével Budapestre érkezett a klub hivatalos küldöttsége, amelyet a Penya Blaugrana Budapest, azaz a Barcelona hivatalos szurkolói klubja a Paulaner sörözőben látott vendégül.

Női BL: így edzett a Lyon és a Barcelona a Groupama Arénában

Pénteken sajtónyilvános edzést tartott a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének két résztvevője, a címvédő Lyon és az FC Barcelona csapata a Groupama Arénában. A francia együttes játékosai felettébb jókedvűek voltak, míg a történelmük során első fináléjukat vívó katalánok csapatostul álltak be a kapuba. 

Marozsán: A csapategység segített át minket a nehézségeken

Családja egy része először látja élőben futballozni a Lyon támadóját, aki a döntő megnyerésével az egyik Puskás Ferenc-rekordot is megdöntheti.

Női BL: átsétált a Lánchídon a döntőre készülő Barca – fotók

Csütörtök óta Budapesten tartózkodik a női Bajnokok Ligája szombati döntőjére készülő FC Barcelona labdarúgócsapata. Lieke Martensék a pénteki edzést megelőzően a belvárosban nézelődtek, a klub Facebook-oldalára feltöltött fotók alapján a Lánchídon is átsétáltak.

Női BL: Valóra vált álmom a budapesti döntő – Marozsán

Az Olympique Lyon magyar származású támadója, Marozsán Dzsenifer számára valóra vált álom, hogy szombaton Budapesten léphet pályára az FC Barcelona ellen a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében.

MLSZ: a magyar-walesi Eb-selejtezőre és a női BL-döntőre minden jegy elkelt

A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint a május 18-i, Lyon–Barcelona női Bajnokok Ligája-döntőre, illetve a magyar férfiválogatott június 11-i, Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőjére minden jegy elkelt.

Női BL: utolsó esély, hogy ott legyen a budapesti döntőben

Aki ott akar lenni a Lyon és a Barcelona összecsapásán a Ferencváros stadionjában, annak itt az utolsó esély, hogy jegyet vegyen a női labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőre!

Női BL: magyar tartalékok a Groupamában – bíróküldés

Az UEFA kijelölte a május 18-i budapesti női labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő játékvezetőit. A Lyon és a Barcelona összecsapásán orosz bíróhármas működik közre, magyar tartalékokkal.

Női BL: a Barca Marozsánékkal találkozik a pesti döntőben

A Marozsán Dzsenifert is soraiban tudó háromszoros címvédő Olympique Lyon lesz a Barcelona ellenfele a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében, amelyet május 18-án rendeznek Budapesten.

Női BL: Marozsánék és a Barca is előnyben az elődöntőben

Marozsán Dzsenifer csapata, a címvédő Olympique Lyon hazai környezetben 2–1-re megverte a Chelsea-t, míg az FC Barcelona 1–0-s győzelmet aratott a Bayern München otthonában a női labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

Női BL: Marozsán gólt lőtt, a Lyon kiejtette a Wolfsburgot

Marozsán Dzsenifer csapata, a címvédő Olympique Lyon a 2–1-es hazai győzelem után idegenben 4–2-re megverte a Wolfsburgot a női Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, így kettős győzelemmel, 6–3-as összesítéssel jutott be a legjobb négy közé. A franciák első gólját szabadrúgásból a magyar származású, német válogatott középpályás szerezte, míg a hazaiaknál Jakabfi Zsanett térdsérülés miatt nem léphetett pályára. A Lyon mellett az FC Barcelona, a Bayern München és a Chelsea jutott be az elődöntőbe.

Női BL: telt ház előtt csaphat össze a Wolfsburg Marozsán klubjával

Túlzás lenne azt állítani, hogy szurkolók ezrei lepték volna el Wolfsburg belvárosát, és arcukat csapatuk színeire festve énekelnék az „Éjjel soha nem érhet véget” német vagy francia megfelelőjét, de a Wolfsburg–Lyon női Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójának 18.15-ös kezdési időpontjához közeledve – az első mérkőzés 2–1-es gall sikerrel zárult – egyre jobban érezni a városban a futballhangulatot.

Női BL: Marozsánék egy-, a Barca háromgólos előnyben

Marozsán Dzsenifer csapata, a címvédő Olympique Lyon hazai környezetben 2–1-re legyőzte a Jakabfi Zsanett nélkül felálló Wolfsburgot a női labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Női BL: elindult a jegyárusítás a budapesti döntőre

Megkezdődött pénteken, a nemzetközi nőnapon a jegyárusítás a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjére, amelyet május 18-án rendeznek a Groupama Arénában.

Női BL: Berkesi Judit lett a budapesti döntő nagykövete

Az M4 Sport riportere, Berkesi Judit lett a női Bajnokok Ligája május 18-i, budapesti döntőjének nagykövete – adta hírül hivatalos honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

BL: önkénteseket keresnek az idei budapesti női döntőre

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján toboroz önkénteseket a női labdarúgó Bajnokok Ligája idei budapesti döntőjére.

A Groupama Aréna működése magyar-német sikertörténet

Fél távhoz érkezett, immár öt éve tart a Ferencváros és a klub stadionját, a Groupama Arénát üzemeltető Lagardere cégcsoport partnersége (a Lagardere német központjához tartozik az Üllői úti stadion üzemeltetése). A Magyarországon úttörőnek számító projekt számos területen innovációt hozott a sportéletbe. A magyar leányvállalat ügyvezető igazgatójával (a DVSC egykori NB I-es labdarúgójával), Siklósi Csabával beszélgettünk a profi stadionüzemeltetés hazai mintájáról, a Fradi-szurkolók igényeiről és kiszolgálásáról, a lehetséges terjeszkedésről, és a magyar válogatott év végi „távozása” utáni űr betöltéséről is.

Női BL: slágerpárharc a 8 között, a Lyon a Wolfsburgot kapta

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken elkészítette a női Bajnokok Ligája negyeddöntőjének és elődöntőjének párosítását: Marozsán Dzsenifer csapata, a címvédő Olympique Lyon a Jakabfi Zsanettet is foglalkoztató VfL Wolfsburggal csap össze a legjobb nyolc között.

UEFA: München vagy Szentpétervár ad otthont a 2021-es BL-döntőnek

Az Európai Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta, mely városok és klubok pályáztak a 2021-es nemzetközi kupadöntők megrendezésére. A Bajnokok Ligája-fináléra a Bayern München vagy a Zenit stadionjában kerül sor.