A Kozmann-Kolonics duó nyert, alakul az Európa-bajnoki csapat

A szegedi országos bajnokság mai versenynapján a még kérdéses három számban is eldőlt, hogy ki kap hazánk színeiben helyet az Európa-bajnoki csapatban. A Kozmann György-Kolonics György (C-2, 200m) és Beé István-Gyertyános Gergely duó (K-2, 200m) valamit Bozsik Attila (C-1, 200m) is ott lehet a kontinensviadalon.

Kovács Katalin és Vereckei Ákos nyerte a Mol-kupa presztízscsatáját

A Mol-kupáért kiírt kajak-kenu országos-bajnokságon a sokadvirágzását élő két klasszis, Kovács Katalin és Vereckei Ákos diadalát hozta a legnagyobb érdeklődéssel várt női és férfi K-1 500 méteres finálé. A riválisok közül csak Benedek Dalma nyújtott jó teljesítményt: egyesbéli második helye után párosban magabiztosan győzött, és szerzett jogot az Eb-indulásra Paksy Tímeával.

Az ajtót bezárta: Janics Natasa nem lesz ott délután Szolnokon

Egy hónapja hagyta ott a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa azt a Fábiánné Rozsnyói Katalin által edzett csapatot, amelynek kilenc éve volt tagja. A hétvégi, szegedi Világkupát követően hétfőn már a sportági szövetség is rendkívüli ülésen tárgyalta meg az ügyet, majd úgy álltak fel az asztaltól a vezetők és az érintett szakemberek: Janics Natasa kap még esélyt, hogy visszatérjen a Rozsnyói-csapatba. A versenyző azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. Bár a megadott határidő, a délután 15.00 óra még nem jött el, Janics már előre rövidre zárta a kérdést azzal, hogy eldöntötte, nem utazik el Szolnokra és nem vesz részt az edzésen korábbi csapattársaival!

Janics Natasa a középdöntőben egy hajóhosszal megverte Paksy Tímeát

Sikeres délelőttöt zárt a magyar válogatott a szegedi MOL Világkupa-versenyen. Két kivétellel minden egység bejutott a fináléba. A délutáni program legérdekesebb futama minden bizonnyal a Janics Natasa–Paksy Tímea összecsapás lesz.

Hibátlanul szerepeltek a hazai egységek a kétszázas előfutamok során

Minden magyar egység továbbjutott a kétszáz méteres előfutamokból a MOL Világkupa harmadik napjának délelőttjén, néhány hajó ráadásul közvetlenül a fináléba kvalifikálta magát.

A női válogatott gyengélkedése azt jelenti: hiányzik Janics Natasa

A várakozásoknál gyengébben szerepelt szombaton, az ötszáz méteres döntőkben a magyar válogatott a szegedi MOL Világkupán. Vasárnap, a verseny utolsó napján a kétszázas versenyszámokat rendezik.

Ezer méteren minden számban érmet szerzett a magyar válogatott

A Szegeden zajló MOL kajak-kenu Világkupán mind a kilenc ezer méteres távon érmet szerzett a magyar válogatott. Aranyérmes lett Vajda Attila kenu egyesben, a férfi kajak páros, illetve a női négyes. Mellettük még öt ezüst-, illetve két bronzérmet is szereztek a mieink. A Világkupa mellett a legtöbb nemzetnél, így nálunk is, egyben válogatóként is szolgál a verseny.

Lemondott Angyal Zoltán, hétfőtől már nem ő a szövetségi kapitány

A sportágban kialakult patthelyzet csúcsán távozik posztjáról Angyal Zoltán, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. Ez a hétvégi szegedi kajak-kenu Világkupa sajtótájékoztatója után derült ki. Angyal a hétvégi Világkupát még vállalja, de ezzel befejezettnek tekinti a munkát. Baráth Etele, a szövetség elnöke nem fogadta el a lemondást, de ez a szakembert nem tántorítja el. További hír, hogy Kovács Katalin arra kérte az MKKSZ vezetőit: tekintsenek el a részvételétől a K2-esek 200 és 500 méteres futamában is.

Angyal Zoltán: Tudom, hogy Kovács Janiccsal akar menni párosban

Angyal Zoltán, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya biztos abban, hogy Fábiánné Rozsnyói Katalin soha nem engedné többé egy hajóban, párosban evezni az együtt olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérmet szerzett Kovács Katalint és Janics Natasát, miután utóbbi egy konfliktust követően elhagyta az edzőnőt. Angyal többször kijelentette: ő tudja, hogy Kovács Janiccsal akar párosban indulni a jövőben, ezért döntött úgy, hogy hatalmi szóval tartja egyben ezt a kettőst, és a szegedi Világkupán K2 200 méteren együtt állnak rajthoz.

Janics Natasa és Kovács Katalin párharca 500 méteren a kiadó egy helyért

A hét végén máris elképesztő csatákra számíthatunk a kajak-kenu idény kezdetét jelentő Raab Karcher-kupán, amely a jövő heti Mol Világkupára válogat. A szegedi programban több mint izgalmasnak ígérkezik Kovács Katalin és Janics Natasa összecsapása női K-1 500 méteren szombat délután 15 óra 20 perckor. Ne feledjük, a tavalyi világbajnok Benedek Dalma biztos induló a Világkupán, de a B egységnek fenntartott második hely még kiadó a válogatottban.

Kovács Katalin, Kucsera és Kolonics, egy kicsit másképp

A legjelentősebb idei síkvízi regatta, a május 18. és 20. között Szegeden sorra kerülő kajak-kenu Világkupa háttere biztosított, minthogy a névadó MOL mellett a tavalyi világbajnokság után a T-Mobile ismét a szövetség mellé állt.

Janics Natasa és edzője, Rozsnyói Katalin útjai különváltak

Idén a legjelentősebb hazai síkvízi kajak-kenu verseny a máj. 18-20. között Szegeden sorra kerülő MOL Világkupa lesz. Ennek apropóján tartottak ma sajtótájékoztatót, amelyen Angyal Zoltán szövetségi kapitány a jelenlévők általános megdöbbenésére elmondta, hogy az eddig megbonthatatlannak hitt páros, a kétszeres olimpiai bajnok Janics Natasa és edzőnője, Fábiánné Rozsnyói Katalin útjai különváltak.

Kajak-kenu: Vaskuti továbbra is az európai szövetség elnökségében

Vaskuti Istvánt ismét beválasztották az Európai Kajak-kenu Szövetség (ECA) elnökségébe.

Spinningedzéseket is beiktatott a tréningprogramba Séra Miklós

Télvíz idején nehéz soruk van a kajakozóknak, hiszen ez idő tájt vízre szállás helyett a kemény, és sokszor monoton téli alapozó edzések kapnak nagy hangsúlyt, ami általában futást, kondicionálást, úszást, és néha tanmedencét is jelent. Ezt a monotonitást próbálja megtörni Séra Miklós edző – keze alatt dolgozik többek közt Vereckei Ákos, Horváth Gábor, Beé István, Boros Gergely, Bozsik Gábor és további számos tehetség, felsorolni is nehéz – aki a fent említett tréningeket már évek óta jégkoronggal, valamint az utóbbi években spinning edzéssekkel is színesíti.

Eredményes év után, izgalmas esztendő előtt

A pekingi olimpia előtt 623 nappal Angyal Zoltán, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya kihirdette új válogatási elveit. A rendszer elősegíti, hogy a 2006-ban sikeres sportolók ne legyenek túlterhelve a jövő évi versenyszezonban.

Kajak-kenu: elindult a válogatott a kanadai világbajnokságra

Ma reggel elindult a magyar kajak-kenu válogatott első, 33 fős csoportja Kanadába, a jövő heti világbajnokság helyszínére.