Kajak-kenu: júliusra elkészül a megújuló Maty-éri pálya

Bár kicsit furcsán fest víz nélkül a Maty-ér, már kirajzolódnak az átfogó fejlesztés várható eredményei – világszínvonalú pálya várja majd az augusztusi szegedi kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság résztvevőit.

Kajak-kenu: a Veszprém BL-meccsén hangolt a Kicsi Team

Lapát helyett a labda kapott főszerepet Hüvös Viktor kajakos csapatának rendhagyó összetartásán: a Kicsi Team négy versenyzője a Telekom Veszprém hétvégi Bajnokok Ligája-mérkőzésén a lelátón hangolt a felkészülés rajtjára.

Kajak-kenu: Komolyan fontolgattam, hogy befejezem – Medveczky

Elképesztő mélységből jutott hihetetlen magasságba tavaly Medveczky Erika. A Szeged kajakosa 29 évesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és ért el olimpiai távon kiemelkedő sikereket. Az előző szezonban K–4 500 méteren világ- és Európa-bajnoki aranyérmet is szerző versenyző életmódváltásának köszönheti az áttörést, amelynek eredményeit a folytatásban is megőrizné.

Kajak-kenu: anyai örömök elé néz Csipes Tamara

Anyai örömök elé néz Csipes Tamara olimpiai bajnok kajakos.

Gyász: április 8-án búcsúztatják az autóbalesetben elhunyt kajakost

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség tájékoztatása szerint április 8-án, szombaton 13 órakor lesz Janza Richárd búcsúztatója a pilisborosjenői temetőben.

Rio 2016: Kozák autogramot osztott, de puszit nem – videó

Kozák Danuta K–1 500 méteren megvédte olimpiai címét egyesben, és a sportág legeredményesebb magyar versenyzőjeként immár négyszeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát. A versenyt követően a Rio de Janeiróba kilátogató magyar szurkolóknak adott autogramot, azonban egészségi állapota miatt a puszi elmaradt.

Rio 2016: Horváth Bence szerint negatív a mintája

A riói olimpiára utazó férfi kajakos csapatból kizárt Horváth Bence jogi képviselője szerint ügyfele doppingmintájának eredménye negatívként szerepel a nemzetközi doppingvizsgálati eredményeket nyilvántartó rendszer online felületén.

Rio 2016: Elfogyott az erőm a végén – Douchev-Janics

Douchev-Janics Natasának nem sikerült A-döntőbe kerülnie a riói olimpia K–1 200 méter versenyén. A sportoló az M4 Sportnak értékelt a futamot követően.

Kajak-kenu: Horváthék mintája a WADA szerint is negatív

A Tv2 úgy értesült, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) referencialaboratóriumában elvégzett legfrissebb vizsgálat is negatív eredményt hozott a felfüggesztett, az olimpiai keretből kizárt két kajakos, Horváth Bence és Szomolányi Máté mintája esetében.

Rio 2016: bizarr sztori – egy kanapé az olimpia Loch Ness-i szörnye

Bizarr történetet osztott meg a Twitteren Paul Kelso, a Sky Sports Rióban tartózkodó újságírója, tovább gazdagítva a különös riói fejlemények eddig sem szerény tárházát.

Rio 2016: Molnár és Tótka indulhat, megnevezték a kikerült kajakosokat

A Magyar Olimpiai Bizottság közleményben jelentette be, hogy Molnár Péter és Tótka Sándor megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség engedélyét, így a két világbajnok magyar kajakos indulhat a riói játékokon. Molnár és Tótka az atipikus doppingmintákat adó Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett kerül a csapatba.

Kajak-kenu: Dombvári Bence mintája lett pozitív

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) hivatalos közleményben nyilvánosságra hozta: Dombvári Bence doppingmintája lett pozitív 2016. június 9-én. Dombvári kérte a B-minta elemzését, ez ismét kimutatta szervezetében a Stanazolol nevű anabolikus szteroidot.

Kajak-kenu vk: Kozák és a férfi páros is nyert az olimpiai válogatón

Kozák Danuta K–1 500 méteren, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó pedig C–2 1000 méteren megnyerte a magyar olimpiai válogatót. A kajakos aranyérmes, míg a kenu páros hatodik lett a vasárnapi döntőben a duisburgi kajak-kenu világkupán, amely ezekben a számokban egyben a válogató második fordulója is volt.

Kajak-kenu: új párostárssal készül Douchev-Janics Natasa

Új párostárssal, Bodonyi Dórával készül a következő szezonra Douchev-Janics Natasa, a győriek háromszoros olimpiai bajnok kajakosa.

Videó: elment kajakozni, beugrott mögé egy bébifóka

Az ember legjobb barátja a kutya. Kivéve a vízen, kajakozás közben ugyanis a bébifóka. Legalábbis Vincent Fejerannál az Egyesült Államokban.

Videó: megkérte a medvét, ne egye meg a kajakot. Nem hallgatott rá

Mary Maley kajakos mindent megtett – még a paprikaspray-t is bevetette –, hogy eltántorítsa a felé tévedő, sportkedvelő medvét, hogy megegye a kajakját, az állat azonban nem hallgatott a kétségbeesett hölgyre.

Kajak-kenu: „Méltó vetélytársa lesz a nagyoknak” - arany Dániából

A kajakos Bodonyi Dóra aranyérmet szerzett 5000 méteren a koppenhágai kajak-kenu világkupaverseny vasárnapi napján. A szolnokiak fiatal versenyzője szombaton, 1000 méteren sem talált legyőzőre.

Videó: észveszejtő sebességgel száguldott a két kajakos

Úgy tűnik, hogy a „hétköznapi” kajakozás túl unalmas a kanadaiaknak. Rush Sturges és Ben Marr ezért megfűszerezte az élményt, több mint 72 kilométer per órával száguldott egy vancouveri vízelvezető árokban.

Kajak-kenu: Fazekas-Zur Krisztina is babát vár

Néhány nappal azután, hogy háromszoros olimpiai bajnok kajakosunk, Kovács Katalin bejelentette, kisbabát vár, egy másik kiválóságunk, Fazekas-Zur Krisztina is közölte: ő is anyai örömök elébe néz.