Fehérvár: kétmillió forintos segítséget nyújt a klub

Kétmillió forinttal támogatja a Mol Fehérvár FC labdarúgóklub a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot és a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központot. A székesfehérvári támogatószolgálat és a Tüzér utcai alapítvány munkáját is egy-egy millió forinttal segíti a Vidi – adta hírül hivatalos honlapján a fehérvári egyesület.

NB I: a Honvéd és az Újpest futballistái is sütit árulnak

A szombati Honvéd–Újpest bajnoki másnapján a két csapat futballistái közösen árulnak süteményeket az autizmussal élők megsegítésére.

Jótékonyság: Bölöni László Fellaini mezét ajánlotta fel

A marosvásárhelyi születésű Bölöni László is csatlakozott a közmédia Jónak lenni jó koraszülöttek mentését támogató akciójához: a belga válogatott Marouane Fellaini aláírt dresszét ajánlotta fel.

Jótékonyság: összefogás az uszodában, másfél milliót gyűjtöttek

Ugyan a férfi vízilabdacsapat kikapott, Eger és a vízilabdacsalád győztesen hagyta el az uszodát szombaton, hiszen jótékonysági süteményvásárral több mint másfél millió forintot gyűjtött Kovács Máténak.

Debrecen: csokigyűjtéssel is segítenek a női kézisek

Csokoládéval a kezükben érkeztek a debreceni női kézilabdázók a szerb bajnok Jagodina elleni EHF-kupa-selejtező hétvégi, hazai mérkőzésére.

Jótékonyság: Szalai Ádám is segíteni akar a beteg kisfiún

A hazai sporttársadalom több tagjához hasonlóan Szalai Ádám, a Mainz és a magyar válogatott labdarúgója is felajánlotta segítségét a 22 hónapos, enyingi Hosszú Leventének, akinél egy évvel ezelőtt diagnosztizálták a gerincvelői izomsorvadás (SMA) 2-es típusát.

Jótékonyság: a honi sportélet is megmozdult Leventéért

Hetekkel ezelőtt az egész ország megmozdult a gerincvelő-eredetű izomsorvadással küzdő kisfiúért, Zentéért, akinek sikerült összegyűjteni a gyógykezeléshez szükséges 700 millió forintot. Csakhogy nem ő az egyetlen SMA-s beteg: most Leventéért fogtak össze sokan.

Jótékonyság: a magyar sport is összefogott Leventéért

Hetekkel ezelőtt az egész ország megmozdult a gerincvelő eredetű izomsorvadással küzdő kisfiúért, Zentéért, akinek sikerült összegyűjteni a gyógykezeléshez szükséges 700 millió forintot. Csakhogy nem ő az egyetlen SMA-s beteg: most Leventéért fogtak össze sokan.

Jótékonyság: 18 világbajnok, 6 gól a német–olaszon

Hétfőn hatgólos mérkőzésen döntetlent játszott egymással a német és az olasz öregfiúk-válogatott Fürthben. A jótékonysági összecsapást 6500 néző tekintette meg a helyszínen.

Footgolf: leukémiás gyermekeknek gyűjtöttek pénzt

A harmadik alkalommal megrendezett Hangya Peti-emlékversenyen összesen 321 500 forintot gyűjtöttek a footgolfosok a leukémiás gyerekek gyógyulását segítő Démétér Alapítvány javára. 

Törökbálint: összefogás a lábamputáción átesett Csintalan Csabáért

Családi sportnapot rendeznek augusztus 31-én Törökbálinton, a bevételből Csintalan Csaba rehabilitációját támogatják. A futball mellett koncertek és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket.

Röplabda: kalapács alatt a mezek, jótékony célra gyűjtenek

A Magyar Röplabda-szövetség (MRSZ) folytatja jótékonysági árverését az izomsorvadásban szenvedő kisgyermek, Tőzsér Csabika javára: ezúttal a Dél-Koreában bajnoki címet szerző válogatott ütő, Pádár Krisztián, illetve a férfi bajnokság legutóbbi idényében hatodik helyen végző Debreceni EAC ajánlott fel árverésre egy-egy dedikált mezt.

Vívás: beteg gyerekek táboroztatását segítik a Honvéd párbajtőrözői

A daganatos és krónikus betegségekben szenvedő gyerekek táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítványt támogatják a Bp. Honvéd férfi és női párbajtőrcsapatának tagjai.

Videó: R. Carlos bámulatos passzt adott a jótékonysági meccsen

Nagyszabású jótékonysági labdarúgó-mérkőzést rendeztek vasárnap a Chelsea stadionjában, a Stamford Bridge-en. A találkozót tizenegyesekkel a világcsapat nyerte meg, ám ezúttal sem az eredmény számított.

NB I: szép gesztus az MTK volt légiósától, övé Torghelle meze

A csapat korábbi labdarúgója, Khaly Iyane Thiam vásárolta meg azt a Torghelle Sándor-mezt, amelyet az MTK jótékonysági árverésre bocsátott egy beteg kisfiú megsegítésének szándékával.

Jótékonyság: árverés az utánpótlás Eb-győztes magyar kajakos gyógyulásáért

Világklasszis sportolók által dedikált labdát bocsátott árverésre Balogh Enikő hosszútávfutó, orvostanhallgató, a MOB fair play díjas kitüntetettje, aki – többek között – a Carl Lewis, Hosszú Katinka, Görbicz Anita, Kovács Katalin, a férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó és a férfi vízilabda-válogatott tagjainak kézjegyével ellátott relikvia megvásárlásából befolyó összeggel Tóth Róbert kajakos gyógykezelését szeretné segíteni.

Jótékonyság: aláírt Iniesta- és Mbappé-mez, segítsd Lia felépülését!

A 8 éves Légrádi Lia boldogan élte gyermekkora mindennapjait, bár az ő szívét nem a játékbabák dobogtatták meg, számára a labdarúgás jelentette a kikapcsolódást. Bátran szállt szembe nála erősebb fiúkkal is, küzdött, harcolt és győzött a Villány TC színeiben. Tavaly nyáron azonban egy új küzdelem vette kezdetét Lia életében, most az életért kell küzdenie. Lia egy szörnyű traktorbaleset során súlyos koponya- és agysérülést szenvedett, jelenleg éber kómában kezelik a Bethesda Gyermekkórházban. Edzője sportrelikviák árverésével szeretne segíteni Liának, a Vaterán bárki licitálhat.

Jótékonyság: Rudolf triplázott – egy szurkoló gyógyulását támogatták

Rudolf Gergely korábbi megkeresése után az MLSZ szervezésében az öregfiúk-válogatott március 23-án részvételével támogatta Tomek Zoltán gyógyulását a megsegítésére rendezett gálamérkőzésen, Nyíregyházán.

Jótékonyság: 196 kilométer a fogyatékkal élőkért

Bíró Heni jótékonysági futó a 12. Spuri Balaton Szupermaratonon rövidesen 196 kilométert tesz meg a Szorgos Kezek Házának gondviselése alá tartozók egészségének javításáért.

DVTK: a rossz eredmények miatt elmarad a pénteki bál

A DVTK a labdarúgócsapat rossz eredményei miatt nem rendezi meg a péntekre tervezett bált, amelynek bevételét a Rakaczki Bence Alapítványnak ajánlották volna fel – olvasható az NB I-es klub honlapján.