F1: a Ferrari 2010-ben megpróbálta átcsábítani Neweyt a Red Bulltól

A Ferrari Formula–1-es istálló 2010-ben megpróbálta átcsábítani a Red Bull tervezőmérnökét, a száguldó cirkusz legjobb szakemberei között számon tartott Adrian Neweyt – adta hírül a BBC Sports.

Alonso: A Ferrari tökéletesen felkészült az idénynyitóra

A Ferrari új autója majdnem kétszer annyi kilométert tett meg az idei négy közös Formula–1-es tesztelésen, mint a nagy rivális McLaren új négykerekűje – igaz, a wokingi csapat új gépénél kevesebb kilométert csak az egész tesztet kihagyó Hispania jegyzett, nullát. Fernando Alonso szerint a Ferrari százszázalékosan felkészült az idénynyitóra, míg Mark Webber, a címvédő Red Bull pilótája csak azt merte megjósolni, hogy az Ausztrál Nagydíj rajtrácsán az első nyolc között lesz.

Massa mindenkit lepipált Barcelonában

Felipe Massa zárta az élen a Formula–1-es csapatok négynapos barcelonai tesztelését. A Ferrari brazil pilótája egyedüliként tudott 1:23 percen belül körbemenni a májusi Spanyol Nagydíjnak otthont adó Circuit de Catalunyán. Eldőlt, hogy a pálya ad otthont az utolsó idei közös tesztnek is, amelyet március 8. és 11. között tartanak meg. Összefoglaló a záró napról és képgaléria a négynapos száguldásról.

Formula-1: Vettel fizetne Alonsónak, csak azért, hogy a Ferrarit vezethesse

Sebastian Vettel újabb jelét adta annak, hogy egy nap a Ferrarihoz szeretne kerülni. A Formula–1 2010-es német világbajnokát már sokszor hírbe hozták az olasz istállóval, ő pedig sosem titkolta, hogy szívesen vezetné egyszer a tűzpiros autók egyikét a vb-sorozatban.

Massa: csak az idény végén dől el, ki az első számú pilótánk

Felipe Massa, a Formula–1-es Ferrari versenyzője szerint az olasz istálló csak az idény végén dönti el, hogy Fernando Alonso, vagy ő lesz az első számú pilóta a csapatnál.

Michael Schumacher feltámasztotta a Mercedest

A német Michael Schumacher volt a leggyorsabb az idei második kollektív Formula–1-es tesztelés második napján Jerezben. A második leggyorsabb a Ferrarival szereplő Felipe Massa, míg a harmadik a mclarenes Jenson Button volt. A hétszeres világbajnok azután verte meg a mezőnyt, hogy egy nappal korábban még a vártnál sokkal gyengébben teljesített a Mercedes...

A Ferrarinál minden stimmel, a Mercedes aggódhat

Felipe Massa volt a leggyorsabb az idei második kollektív Formula–1-es tesztelés első napján Jerezben. A Ferrari brazil pilótája nem csak szélsebes volt, hanem nagyon elfoglalt is, senki sem tett meg olyan sok kört, mint ő. A második a sauberes Sergio Pérez, a harmadik a Red Bull-Renault-t kormányzó Mark Webber lett.  

F1: Massa Ferrarija elfüstölt, ponyvával letakarva szállították a boxba

Felipe Massa nem tűnt túl boldognak a valenciai Formula–1-es teszt csütörtöki napján, ez nem is véletlen: a Ferrari brazil pilótájának új F150-ese ugyanis „elfüstölt", az autót vissza kellett szállítani a boxutcába.

Kis nyugtató a Ferrari szurkolóinak: Alonso az élen

Fernando Alonso megörvendeztette a valenciai pályára kilátogató szépszámú spanyol közönséget a Formula–1-es csapatok második idei közös tesztnapján, az időlista élén zárt Ferrarijával, megelőzve a keddi nap legjobbját, a címvédő Sebastian Vettelt. Szerdán az új Lotus is bemutatkozott Heikki Kovalainennel, a finn azonban a zöld-sárga autó műszaki problémái miatt mindössze 15 kört tudott megtenni, és utolsóként végzett.

Button apja elfelejtette, hová tette Ferrariját

Két álló napig keresett a rendőrség egy Ferrarit az olasz riviérán, mígnem kiderült, hogy a luxuskocsit nem lopták el, csupán tulajdonosa rosszul emlékezett, hogy hol parkolt le vele.

Formula-1: január 28-án mutatják be a Ferrari új autóját

A Ferrari Formula–1-es csapat hivatalos honlapján közölte, hogy 2011-es versenyautóját január 28-án, Maranellóban mutatják be.

Barrichello félelme: közveszélyes Kimi jön

Mindig is voltak olyan pilóták az F1-ben, akiknek már az érkezését az a különös várakozás lengte körül, hogy ebből a fiúból egyszer még világbajnok lehet. Az utóbbi években így került a Formula–1-be Lewis Hamilton és Sebastian Vettel, de tulajdonképpen az icipicivel hamarabb csatlakozó Nico Rosberg és Robert Kubica is. Vagy például az évezred elején gyors egymásutánban Jenson Button, majd (egyszerre) Fernando Alonso és Kimi Räikkönen, végül Felipe Massa. Mindannyian igazolták a tehetségüket, sőt többségük (már) el is nyerte a vb-címet. Akadt azonban, aki húzta a száját: a veterán Rubens Barrichello például a testi épségét féltette a fiatal finntől...

Megtalálták Ross Brawn méltó utódját?

A Ferrari nagy kockázatot vállalt azzal, hogy a tavaly nyáron a McLarentől „szerződtetett" Pat Fry kezébe adta a vezető versenymérnöki tisztséget. A Formula–1 egyik legnagyobb felelősséggel járó megbízatása a Scuderia stratégájának lenni, s most olyan ember kapta meg az állást, aki eddig a McLarennél csapatban végezte el ugyanezt a feladatot – most sokkal nagyobb a felelőssége, többen és szigorúbban is figyelik majd a tetteit. Nem véletlen, hogy Ross Brawn távozása óta ő a harmadik ebben a pozícióban.

Ferrari: Dyernek a pozíciójába került a szezonzáró rossz stratégiája

A Ferrari Formula–1-es csapata hivatalos honlapján bejelentette: felmentette vezető versenymérnöki pozíciójából a versenystratégia kidolgozásáért felelős Chris Dyert, utódja Pat Fry.

Formula-1: január végén mutatják be a Ferrari új versenyautóját

Várhatóan január végén mutatja be 2011-es versenyautóját a Formula–1-es világbajnokságban szereplő Ferrari istálló.

Száguldó kaszinó, korántsem tökéletes ászokkal

A 2010-es év minden idők egyik legjobb Formula–1-es idényével ajándékozta meg a gyorsasági autósport szerelmeseit, Sir Jackie Stewart még azt is megkockáztatta, hogy a mostani minden idők legerősebb mezőnye. Hosszú idő után újra három csapat versenyzői vívtak a végsőkig kiélezett csatát a vb-címért, szinte futamról futamra változott az erősorrend közöttük, és a végén a legfiatalabb pilóta, a pontversenyt addig legfeljebb holt versenyben vezető Sebastian Vettel diadalmaskodott. Összeállításunkat a leglátványosabb előzésekkel és ütközésekkel egészítettük ki.

Alonso egyáltalán nem tartana Vetteltől

Fernando Alonso egyáltalán nem félne a Formula–1-es világbajnokság 2010-es idényét megnyerő Sebastian Vetteltől, ha a német pilóta a Ferrarinál a csapattársa lenne.

Alonso erőt merítene az idei kudarcból

Fernando Alonso, a Formula–1 kétszeres világbajnoka arra számít, hogy a következő szezonban négy istálló küzd majd a világbajnoki címért: a Ferrari, a Mercedes, a McLaren és a Red Bull.

A Red Bullnál tudják, hogy Vettel álma a Ferrari

A Red Bull szeretné, ha az elkövetkező években az istállónál maradna a regnáló világbajnok Sebastian Vettel, de az osztrák csapat kész elengedni a német pilótát, ha nem képes neki versenyképes autót építeni.

„A Ferrari öngyilkosságot követett el” - nemzetközi sajtóvisszhang

A nemzetközi sajtó leginkább a német Sebastian Vettel (Red Bull) hibátlan teljesítményét és világbajnoki diadalát, valamint a Ferrari elhibázott taktikáját emelte ki a vasárnapi szezonzáró Formula–1-es Abu-Dzabi Nagydíj másnapján.