DVTK: rádiós megállapodást kötött a Diósgyőr

A Diósgyőri VTK labdarúgócsapata együttműködési megállapodást kötött hétfőn Miskolc leghallgatottabb rádióállomásával, a RádióM-mel.

Videó: négy tizenegyes és három kiállítás a Pápa-DVTK-n

 A labdarúgó NB I 15. fordulójában a tizenharmadik Lombard Pápa a nyolcadik Diósgyőri VTK csapatát fogadta. A vendégek az első félidőben öt perc alatt két büntetőt is elvégezhettek, s mivel Tisza Tibor mindkettőt értékesítette, így kétgólos diósgyőri előnnyel vonultak a szünetre a csapatok. A második félidőben előbb a játékvezető kiállította a diósgyőri Nagy Tamást, majd a 61. percben a hazaiak javára is ítélt egy 11-est, amelyet Goran Marics értékesített. Újabb öt perccel később Gosztonyi András is piros lapot kapott, a hosszabbításban pedig a csereként beállt Michal Hanek is, aki a 16-oson belül rántotta le Youssef Sekourt, így aztán a végén Marics ugyancsak büntetőből kiegyenlített.

Videó: Rakaczki és a dedikált Barca-mez - Harmadik Félidő

A Sport Televízió két műsorvezetője, Lipcsei Betta és Molnár Mátyás beszél az NSO Tv kamerája előtt az OTP Bank Liga 15. fordulójának érdekesebb mérkőzéseiről és a Harmadik Félidő extrában előkerülő Barcelona-mezről, melyet a katalán csapat küldött a DVTK súlyos beteg kapusának, Rakaczki Bencének. 

Nyílt futball és DVSC-siker Diósgyőrben

A labdarúgó Ligakupa E-csoportjának 5. fordulójában a DVSC-Teva a Kulcsár Tamás korai góljával 1–0-ra győzött a DVTK otthonában. Rudolf Gergely ezúttal 25 percet kapott, bár ő sem tudott segíteni korábbi csapata ellen.

DVTK: Van nálam jobban kereső labdarúgó itthon - Rudolf

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Rudolf Gergely már az élvonalbeli DVTK labdarúgócsapatával készül. A 27 éves futballista szerint rövid időre már mérkőzésen is a csapat segítségére tud majd lenni, de állítja, nem ő a legjobban kereső játékos hazánkban.

DVTK: Rudolf teljes értékű edzésmunkát végez

A hosszú kényszerpihenő után ismét teljes értékű edzésmunkát végez Rudolf Gergely, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK támadója, aki szeptemberben igazolt a diósgyőriekhez, de még nem mutatkozhatott be a csapat színeiben. A támadó klubja hivatalos honlapján nyilatkozott a szerdai edzést megelőzően.

DVTK: „Nem rossz az egy pont, de nyernünk kellett volna"

A labdarúgó NB I 13. fordulójában a DVTK 1–1-es döntetlent játszott a KTE-Phoenix Mecano otthonában. A diósgyőriek gólját Tisza Tibor szerezte, aki ebben a szezonban másodszor, összességében huszonötödször volt eredményes a DVTK színeiben. A támadó klubja hivatalos honlapján nyilatkozott a kecskeméti mérkőzésről, valamint a pénteki, Pécs elleni összecsapásról.

Rudolf sérülten is teljes fizetést kap, de akad, akiből pizzafutár lett

Mi történik az NB I-es futballistával, ha megsérül? Tudunk olyan játékosról, aki sérülten pizzafutárként dolgozik, hogy meg tudjon élni. Miközben a diósgyőri Rudolf Gergely klubja tájékoztatása szerint annak ellenére megkapja a teljes juttatását, hogy még nem játszhatott új csapatában. Az ekhós adózási rendszerben a sérült futballista alapesetben csak a minimálbérre jogosult, klubja köthet rá külön biztosítást, de ennek nálunk – számos külföldi példával ellentétben – nincs kialakult, egységes gyakorlata. Klubvezetők, a játékos-szakszervezet képviselője és menedzserek beszélnek a kérdésről.

A betonvédelem ellen a gólzsák, Kabát Péter

Azt azért nem állítjuk, hogy az évtized mérkőzése következik pénteken 19 órakor a Megyeri úton, de érdekes lehet az Újpest–Egri FC találkozó. Hogy miért? Hazai oldalon Kabát Péter, a góllövőlistát vezető csatár rohamozza majd az egriek kapuját, míg a vendégeknél a csapat támadója, Farkas Ádám tudja, hogyan nyerhetnek a fővárosban...

DVTK: Rudolf nincs benne a hétvégi meccskeretben

Az élvonalbeli DVTK labdarúgócsapatának vezetőedzője, Sisa Tibor szerint nem ígérkezik könnyű mérkőzésnek idegenben a KTE elleni bajnoki, de bízik abban, hogy minden játékosában buzog a bizonyítási vágy.

DVTK: „Kecskeméten átlendülhetünk a holtponton”

Egyelőre csak a Magyar Kupában kap szerepet a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK kapusa, Tajti Norbert, így amikor lehetőséghez jut, mindenképpen élni próbál vele. A 29 éves futballista szerint hiába a keddi, Velence elleni kupa-siker (3–0), az igazi sorsfordító a pénteki, Kecskeméti TE elleni bajnoki lehet.

Rudolf: Nem vagyok gép, nem rajtam múlik, hogy nem futballozom

Mint ismeretes, Rudolf Gergely csütörtökön a Facebookon jelentette be, hogy a jelek szerint jövő héten a Kecskemét ellen már vállalni tudja a játékot. A DVTK csatára a Nemzeti Sportnak részletesen is nyilatkozott, elmondta, eddig sem rajta múlott, hogy nem lépett pályára, egyszerűen nem volt megfelelő állapotban.

DVTK: Mindenkit óva intek a Kaposvár lebecsülésétől - Sisa

A labdarúgó NB I 12. fordulójában a DVTK a Kaposvárt látja vendégül. Sisa Tibor, a diósgyőriek vezetőedzője a dvtk.eu-n adott nyilatkozatában mindenkit óva intett a Rákóczi lebecsülésétől.

DVTK: Rudolf üzent a drukkereknek - jövő héten játszana

Rudolf Gergely a Facebookon üzent a DVTK szurkolóinak: a csatár bízik benne, hogy jövő héten a Kecskemét elleni bajnokin bemutatkozhat új csapatában.

DVTK: Soha nem éltem át hasonlót - Ribánszki

Hiába szenvedett vereséget vasárnap a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK idegenben a DVSC-Teva otthonában (2–0), a szurkolók mégis úgy ünnepelték a csapatot, mintha győzelem született volna. A diósgyőriek kapusa, Ribánszki László soha nem élt még át hasonlót egy elvesztett találkozót követően, szerinte ez mindenképp erőt kell, hogy adjon a jövőre nézve.

DVTK: A DVSC ellen felvállaltuk a támadójátékot - Elek

A labdarúgó NB I 11. fordulójában a DVTK 2–0-s vereséget szenvedett a DVSC-Teva otthonában. A lefújást követően Elek Ákos értékelte a – diósgyőri szempontból – vereséggel végződő 90 percet.

Vasárnap esti kabaré

És ez több szempontból is igaz volt a forduló egyik legjobban várt mérkőzésének számító keleti rangadón. Egyrészt kiváló, izgalmas mérkőzést...

NB I: A legjobb gyógyszer a győzelem - Kondás Elemér

A labdarúgó NB I 11. fordulójában a DVSC-Teva 2–0-ra nyert a DVTK ellen. A Debrecen vezetőedzője, Kondás Elemér szerint ha minden helyzetet berúgnak a csapatok, akkor is győznek, a vendégek szakvezetője, Sisa Tibor pedig túlságosan nyílt játékukról beszélt – edzői nyilatkozatok.

Varga és a válogatott

Ez most természetesen a Diósgyőr meccs beharangozója, annak ellenére, hogy nem kizárólag a vasárnapi rangadóra fogunk koncentrálni, és a cím...

DVTK: Dudás a játékvezetőknél járt, és beszólt nekik

A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK ügyvezető igazgatója, Dudás Hunor az MTK elleni bajnoki mérkőzést követően a bírói öltözőben járt és ,,minősíthetetlen" jelzővel illette Farkas Ádám játékvezető teljesítményét.