Súlyemelés: válságülés Dohában a korrupciós vádak miatt

Válságülést tart a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) vezetősége szerdán Dohában, reagálva az ARD német közszolgálati televíziós csatorna két hete bemutatott dokumentumfilmjére.

Tenisz: doppinggyanú miatt felfüggesztették Jarry játékjogát

Pozitív doppingtesztet produkált Nicolás Jarry, a chileiek teniszezője, így felfüggesztették a játékjogát.

Súlyemelés: A sportágban eltöltött jó ötven év után bélyeget nyomtak rám – Aján

A nemrég hazatérő Aján Tamás még nem látta az őt és az IWF-et súlyos vádakkal illető riportfilmet. Ígéri, mindent kivizsgálnak, és a NOB-elnökre hivatkozva nem aggódik a sportág 2024-es státusa miatt.

MOB: másfél ezer államilag fizetett doppingvizsgálat lesz idén

Többek között a doppingvizsgálatok felosztásáról is tárgyalt idei első ülésén a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége.

Súlyemelés: az IWF visszautasítja az ARD vádjait

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) kategorikusan visszautasítja a vádakat, amelyeket az ARD német közszolgálati televíziós csatorna fogalmazott meg dokumentumfilmjében.

Súlyemelés: az IWF eltiltott tíz thai versenyzőt

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) tíz thai súlyemelőt eltiltott a versenyzéstől, miután a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) legfrissebb jelentése alapján az esetükben tizenhét pozitív doppingeredmény született.

Súlyemelés: súlyos vádak Aján Tamás ellen az ARD csatorna dokujában

A német ARD televízió a Titkos dopping – a súlyemelők ura című dokumentumfilmjében tárja fel bizonyítékait, amelyek arról árulkodnak, hogy az Aján Tamás által vezetett Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) korrupt módon működött, titkos számlát vezetett, eltussolta a doppingolást.

Atlétika: 16 hónapra eltiltották a világbajnok kenyait

Pozitív doppingteszt miatt 16 hónapra eltiltották Sammy Kiprop Kitwarát, aki a 2010-es félmaratoni világbajnokságon csapatban arany-, egyéniben pedig bronzérmes volt.

Oroszország: a RUSADA elküldte tiltakozó levelét a WADA-nak

Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) pénteken elküldte az ország tiltakozásáról szóló levelét a nemzetközi ügynökséghez (WADA), melynek december 9-én született döntése értelmében az orosz sportolók nemzeti válogatottként négy évig nem vehetnek részt jelentős nemzetközi versenyeken, így a 2020-as tokiói olimpián sem.

WADA: Oroszország bejelentette, fellebbez az eltiltás ellen

Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) csütörtökön bejelentette, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul a WADA által kiszabott négyéves eltiltás ellen. Korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök is jelezte, hogy fellebbeznek a döntés ellen, és csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, a határozat ellentétes a józan ésszel.

Női kézi-vb: Martín szerint nem igazságos, hogy az egész orosz csapatot büntetik

Az orosz válogatott a mezőnyben egyedüliként hibátlan mérleggel jutott el az elődöntőig a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokságon. A Hollandia elleni összecsapás előtt az oroszokat irányító korábbi győri edzőt, Ambros Martínt kérdeztük a WADA hétfői döntéséről, de a román kispadról való távozása is szóba került.

Dopping: minden képlékeny – honnan zárják ki az oroszokat?

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hétfői döntése értelmében Oroszország négy évig nem vehet részt rangos nemzetközi sporteseményen, és nem is rendezhet – néhány kivételtől eltekintve.

Doppingbotrány: bojkottal fenyegetőznek az orosz bokszolók

Az orosz ökölvívók nem indulnak a tokiói olimpián, ha nem vonják vissza az Oroszországra kirótt szankciókat.

Dopping: szomorú hír Tokió előtt – 20 magyar pozitív eset idén

Hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és a világbajnoki részvételtől, ám Magyarországon sem jó a helyzet, a várt stagnálás helyett romlottak a doppingos statisztikák.

Dopping: Oroszország válogatottként nem létezik többé – sajtóvisszhang

Hatalmasnak írják le az orosz sportnak az új szankciók által okozott kárt a keddi orosz lapok, amelyek egyúttal kevés esélyt látnak arra, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) érdemi változtatást lehetne elérni a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) négyéves eltiltást kimondó határozatában.

Dopping: Putyin kapott egy utolsó esélyt – sajtóvisszhang

A nemzetközi sajtó részben elégedetten, részben a büntetést kevesellve fogadta, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) laboratóriumi eredmények manipulálása miatt hétfőn négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől.

Oroszország: A WADA határozata ellentétes az Olimpiai Chartával – Putyin

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) az Oroszország négyéves eltiltására vonatkozó határozata ellentétes az Olimpiai Chartával – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este Párizsban.

Dopping: Oroszországnak át kell gondolnia a fellebbezést – Medvegyev

Az illetékes orosz szerveknek át kell gondolniuk annak a döntésnek a megfellebbezését, amellyel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) végrehajtó bizottsága négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől, a laboratóriumi eredmények manipulálása címén  – jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök hétfőn Moszkvában.

Dopping: Oroszországot kizárták a tokiói olimpiáról és a 2022-es foci-vb-ről is

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) laboratóriumi eredmények manipulálása miatt négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől. Mindez azt jelenti, hogy Oroszország nem vehet részt a 2020-as tokiói olimpián, 2022-es pekingi téli olimpián és a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságon sem.

Női kézi: a román szövetség minden brassóit felfüggesztett

Meg sem várta a Nemzeti Doppingellenes Ügynökség (ANAD) döntését a doppingolással vádolt brassói játékosok ügyében a Román Kézilabda-szövetség (FRH), amely szerdán ideglenesen felfüggesztette a Corona teljes keretének játékjogát a Nemzeti Ligában.