Cselgáncs: jelen állás szerint nyolc magyar mehetne Tokióba

A budapesti Grand Slam-verseny utáni világranglisták alapján, a jelenlegi állás szerint nyolc cselgáncsozó képviselhetné Magyarországot a 2021-re halasztott tokiói olimpián.

Cselgáncs: 2021-ben Budapest rendezi a világbajnokságot!

Jól vizsgázott Budapest Grand Slam-rendezésből a koronavírus-járvány idején. A Magyar Judo Szövetség által kidolgozott protokollnak köszönhetően sikerült újraindítani a vírus miatt nyolc hónapja megrekedt nemzetközi dzsúdóéletet. Tóth László, a szövetség elnöke elmondta: Budapest 2022 helyett 2021 júniusában rendezheti meg a világbajnokságot!

Cselgáncs GP: Kell a nemzetközi tábor, hogy ne csak stagnáljunk – Tóth Krisztián

A tavalyi Grand Prix-bronzérmes Sipőcz Richárd vitatott körülmények között a második fordulóban, Tóth Krisztián (90 kg) a nyolcaddöntőben búcsúzott a budapesti cselgáncs Grand Slam záró napján. A 100 kilósok között szereplő Cirjenics Miklós a hetedik helyen zárt, miután vigaszági mérkőzésén kikapott kanadai riválisától.

Kovács Antal: Ez az én adottságom, ez az én egy százalékom

Huszonnyolc év távlatából nézve sem tiszta még minden. Akadnak kérdőjelek a barcelonai olimpián aranyérmes dzsúdós, Kovács Antal fejében és lelkében, aki szerint az egész élete kevés lenne ahhoz, hogy megfejtse, miként s miért lett a sors kegyeltje húszesztendősen Barcelonában. Csillogó aranya 100 összetevős, amelyhez csupán egyetlen „grammnyit” tett hozzá ő.

Cselgáncs GS: Özbas Szofi bronzérmes, Tokió felé lépdel

Bronzérmet nyert Özbas Szofi a 63 kilogrammosok mezőnyében a budapesti cselgáncs Grand Slam második versenynapján. A 19 esztendős dzsúdós ezzel olimpiai kvalifikációs helyre lépett.

Cselgáncs GS: Özbas Szofi a bronzért küzdhet

A budapesti Grand Slam második napján ismét szoríthatunk magyar versenyzőért az érmes programban: a 63 kilogrammos Özbas Szofi a vigaszágon jutott el a bronzmérkőzésig.

Cselgáncs GS: Karakas bronzérmes, Naji Dávid ötödik

Kikapott a portugál Rodrigo Costa Lopes elleni bronzmérkőzésén, és az ötödik helyen zárt Naji Dávid a budapesti Grand Slam első napi érmes programjában. A kaposváriak 19 esztendős versenyzője előtt azonban illik kalapot emelni, szinte a semmiből érkezve produkált szenzációs menetelést – legutóbb tíz évvel ezelőtt ért el ilyen kiemelkedő eredményt magyar dzsúdós a 60 kilogrammos súlycsoportban. A női 57 kilósok között Karakas Hedvig bronzérmet szerzett, miután a helyosztón ipponnal megverte a holland Sanne Verhagent.

Cselgáncs GS: Naji és Karakas bronzért küzdhet délután

Két magyar versenyző, a kaposvári Naji Dávid (60 kg) és a honvédos Karakas Hedvig (57 kg) is ott lesz a budapesti Grand Slam délutáni érmes programjában, mindkét magyar dzsúdós a bronzéremért mérkőzhet súlycsoportjában. Naji Dávid pénteki szereplése bombameglepetés, hiszen ebben a súlycsoportban rég nem küzdhetett éremért magyar dzsúdós nagy nemzetközi versenyen.

Cselgáncs GP: 61 ország 409 dzsúdósa küzdhet a hétvégén

A Nemzetközi Judoszövetség online tartotta meg a pénteken rajtoló budapesti Grand Slam sorsolását. A koronavírus-járvány miatti kaotikus utazási viszonyok és néhány pozitív minta miatt módosult az előzetesen nevezett indulói szám: 61 ország 409 versenyzője lép tatamira a hétvége során.

Cselgáncs: a hét végén Budapesten indul újra a nemzetközi judoélet

A koronavírus-járvány miatti leállást követően Budapesten indul újra a nemzetközi cselgáncsélet. A péntektől vasárnapig hazánkban zajló Grand Slamen a világ legjobb versenyzői lépnek tatamira. Harminchat magyar versenyzőnek szurkolhatunk.

Cselgáncs: Nem a félelmet érzem, inkább a hálát – Ungvári Miklós

Hogyan rohan el negyven év? Milyen, amikor az ember felismeri, hogy már nosztalgiázik? Milyen érzés sírva-nevetve válaszút előtt állni? És hogyan lehet átadni majd egy gyermeknek az „emelt fővel veszíteni, lehajtott fejjel győzni” eszmeiségét? Erről is beszélt a Nemzeti Sportnak a ma 40 esztendős olimpiai ezüstérmes dzsúdós.

Mi van a kulisszák mögött? Világversenyek a járvány idején

Negatív tesztek, pozitív példák. Erre törekszik most Magyarország, amely úszásban és cselgáncsban is rangos versenynek ad otthont: a hétvégén Budapesten indul újra az úszók ISL-sorozata, míg október 23-tól a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő Grand Slamen már olimpiai pontokért küzd a nemzetközi cselgáncselit. De mi van a kulisszák mögött?

Cselgáncs: újabb eseményeket törölt az európai szövetség

További őszi eseményeket törölt a koronavírus-járvány miatt az Európai Cselgáncsszövetség (EJU) – adta hírül az MTI.

Cselgáncs: Teddy Riner is részt vesz a budapesti GS-versenyen

A francia sztár, Teddy Riner is jön az október 23. és 25. között sorra kerülő budapesti cselgáncs Grand Slam-versenyre. A judoinfo.hu portál híradása szerint a francia szövetség nevezte a 31 éves, nehézsúlyú klasszist a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő viadalra.

Cselgáncs: törölték a tokiói Grand Slam-versenyt

Elmarad a cselgáncsozók decemberre Tokióba tervezett Grand Slam-versenye – tudatta a sportág nemzetközi szövetsége (IJF).

Cselgáncs Eb: új időpontban a prágai kontinenstorna

Új időpontban, november 19. és 21. között kerül sor a prágai cselgáncs Európa-bajnokságra.

Cselgáncs: újraindul az idény, a budapesti Grand Slamre készül a válogatott

Szombaton tartja meg első versenyét a koronavírus-járvány kirobbanás óta a Magyar Judo Szövetség (MJSZ), mely továbbra is úgy készül, hogy október végén a budapesti Grand Slammel folytatódik az olimpiai kvalifikációs sorozat.

Cselgáncs: Akiknek kellett, megadtuk az információkat – Nagy András

Csernoviczki Csaba élesen bírálta a Magyar Judo Szövetséget, amely szerinte pozitív eseteket hallgat el, Nagy András sportigazgató viszont visszautasítja a vádat.

Cselgáncs: pozitív koronavírustesztek, 25-en karanténban

Kedden összeült a Magyar Dzsúdószövetség versenysportbizottsága, hogy többek között megtárgyalja a koronavírus-járvány elleni védekezést, ám már vasárnap kimutatták a fertőzést a dunavarsányi edzőtáborban. Ezt tegnap estig nem hozták nyilvánosságra, ami az olimpiai bajnok Kovács Antal alelnök szerint hiba volt, de már pótolták a mulasztásukat – írja a Magyar Nemzet.

Tokió 2020: Budapesten folytatódik a cselgáncs kvalifikáció

Októberben Budapesten folytatódik a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs sorozata, amely a koronavírus-járvány miatt állt le márciusban.