Anderlecht: Kompanyt négy forduló után „lefokozták”

A Manchester Citytől 11 év után távozó Vincent Kompany játékos-edzőként tért vissza korábbi klubjához, az RSC Anderlechthez, amely vezetésével négy forduló után még nyeretlen a belga bajnokságban és az elmúlt 21 év legrosszabb startját produkálja.

Belgium: hiába a 4–1-es siker, pont nélkül maradhatnak Bölöniék

Elveszítheti a belga bajnokság második fordulójában elért 4–1-es győzelmét Bölöni László együttese, a Royal Antwerp, miután olyan játékos lépett pályára a hajrában, akinek hiányzott a neve a mérkőzésre leadott keretből.

Belgium: Storck veszi át a sereghajtó irányítását – sajtóhír

Egybehangzó belga sajtóértesülések szerint Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lesz a belga élvonalbeli bajnokságot öt vereséggel kezdő Mouscron új vezetőedzője.

Belgium: 18 éves magyar támadót szerződtetett a Cercle Bruges

Profi szerződést írt alá a 18 esztendős Puskás Martin a belga másodosztályban szereplő Cercle Bruges csapatával – adta hírül a klub a hivatalos honlapján.

Eurofutball: megérkezett az első csapat az őszi El-főtáblára

A Zulte Waregem nyerte meg a labdarúgó Belga Kupa 2016–17-es kiírását, miután a szombat esti, hat gólt hozó döntő végén tizenegyesekkel legyőzte az Oostendét.

Belgium: ha nincs Köteles, katasztrofális a vereség

Köteles László nagy védései ellenére a Waasland-Beveren már az első félidőben három gólt kapott az éllovas Anderlecht otthonában, a szünet után aztán már egyet sem, így végül 3–0-ra kapott ki a belga labdarúgó-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában.

Videó: a belga sztárok edzője a parkolóból betekerte

Sok olyan videót láttunk már, ahol a futballisták a kapu mögül tekerik be a labdát. Ezúttal a belga labdarúgó-bajnokságban szereplő Genk utánpótláscsapatánál dolgozó Michel Ribeiro tett így, ő azonban a parkolóból indította a mozdulatsort. Ribeiro korábban olyan belga sztárok rúgótechnikáját csiszolgatta, mint Kevin De Bruyne (Manchester City), Divock Origi (Liverpool) és Yannick Carrasco (Atlético Madrid).

Videó: botrány Belgiumban – elmaradt a siker, kigyulladt a rendőrautó

Hatalmas tömegverekedéssel végződött a belga másodosztályú labdarúgó-bajnokság 32., utolsó fordulójában rendezett Antwerpen–Eupen (0–0) mérkőzés. Mivel az első helyen álló White Star Bruxelles nyert, feljutott, így az Antwerpen és az Eupen összecsapásának végeredménye már nem számított. Az elkeseredett szurkolók a lefújás után a pályán egymásnak estek, de a gyorsan megérkező rendőrség és egy vízágyú ideiglenesen lenyugtatta a kedélyeket.

Videó: a magyar kapus csapattársa 111 km/h-s bombával sokkolt

Az FC Bruges labdarúgócsapata sorozatban a második rangadóját veszítette el a belga bajnokságban. A listavezető az Anderlecht elleni 1–0-s vereség után ezúttal a Genk otthonában kapott ki 4–2-re. A Köteles Lászlót is foglalkoztató genkiek a 15. percben szerezték meg a vezetést egy hatalmas góllal. A nigériai Onyinye Ndidi egy kipattanó labdát mintegy 25 méterről, 111 km/h-s lövéssel bombázott a kapuba.

Videó: magasba emelte a kupát, ekkor nem várt esemény történt

A Standard Liege 2–1-re legyőzte az FC Bruges-t a labdarúgó Belga Kupa döntőjében, így öt év után ismét elhódította a trófeát. A kupát a csapatkapitány, Adrien Trebel emelte a magasba, ekkor azonban a társai jól megtréfálták.

Videó: V. Valdés kapitális hibája után röhejes gólt kapott a Standard

A belga labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a Sint-Truiden nagy meglepetésre 2–1-re legyőzte idegenben a Standard Liege-t. A vendégek egyenlítő góljában nagyon benne volt a télen a Manchester Unitedtől szerződtetett Víctor Valdés, illetve a menteni igyekvő horvát Ivan Santini, aki a gólvonalról fejbe lőtte a német Nick Proschwitzet. Nézze meg a gólt!

Belgium: Valdés a tízszeres bajnoknál folytatja – hivatalos

Igaznak bizonyultak azok a hírek, amelyek szerint a Manchester Unitedtől távozó Víctor Valdés a Standard Liege-ben folytatja a pályafutását. A belga klub ezt vasárnap a hivatalos honlapján megerősítette.

Gyász: ittas vezető okozta a 24 éves futballista halálát

Közúti balesetben életét vesztette Viktor De Coker, a belga harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő KSV Oudenaarde futballistája.

BL: hosszabbított a meglepetéscsapat edzője

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutott Gent vezetősége meghosszabbította Hein Vanhaezebrouck vezetőedző szerződését.

Légiósok: Köteles tombolt örömében, elképesztően védett – videó

A Genk Köteles László vezérletével gól nélküli döntetlent játszott a Zulte Waregem otthonában a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Jupiler League) 3. fordulójában. A magyar kapus többször is hatalmas bravúrt mutatott be, így őt választották a mérkőzés legjobbjának. Íme, Köteles nagy védései!

Anglia: újabb klubot vásárolt a Cardiff City tulajdonosa

A malajziai Vincent Tan – az angol Cardiff City és a bosnyák FK Sarajevo első embere, valamint az amerikai Los Angeles FC résztulajdonosa – megvásárolta a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő KV Kortrijket.

Gyász: elhunyt az infarktust kapó 23 éves belga futballista

Újra gyászol a belga labdarúgás: 23 éves korában elhunyt Tim Nicot, a negyedosztályú Beerschot futballistája.

Videó: a Chelsea belga kiszemeltje pokoli nagy gólt lőtt

Youri Tielemans, az Anderlecht belga labdarúgója hatalmas góllal egyenlített a Gent elleni bajnokin. A 17 éves középpályás az előző szezonban mutatkozott be a brüsszeli csapatban, idén harmincnégy mérkőzésen hatszor volt eredményes. Egyes pletykák szerint teljesítménye a Chelsea és az Atlético Madrid érdeklődését is felkeltette. Nézze meg a fiatal játékos találatát!

Eurofutball: Celtic-blama, Köteleséknél közbeszólt a hó

A skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában a tabellát magabiztosan vezető Celtic hatalmas meglepetésre 0–0-s döntetlent játszott csak az utolsó Ross Countyval. Belgiumban Köteles László együttese, a Genk nem lépett pályára, a hóesés miatt elhalasztották az Oostende elleni találkozót.

Videó: magas labdát kapott Köteles, nem tudta hárítani

Mint megírtuk, Köteles László csapata, a belga Genk a hajrában kapott gólokkal szenvedett vereséget a sereghajtó Zulte-Waregemtől. James Troisi védőkön megpattanó magas lövését nem érte el a magyar légiós, így végül a Waregem 2–0-ra megnyerte a találkozót . Nézze meg a mérkőzés összefoglalóját!