NFL 2020, ALAPSZAKASZ – 2

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2020-as alapszakaszának menetrendje – 11–17. forduló.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, KÖZÉPSZAKASZ

A FÉRFI OB I KÖZÉPSZAKASZÁNAK MENETRENDJE, EREDMÉNYEI, ÁLLÁSA.

TIPSPORT LIGA, KÖZÉPSZAKASZ, 2020 – ADATBANK

Február 21-én véget ért az alapszakasz a szlovák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban, a Tipsport Ligában, amely után mindkét érintett magyar csapat, a DVTK és a MAC Újbuda is az alsóházban folytatja a középszakaszban. Mindkét csapat 10 mérkőzést játszik, kétszer találkozik a további öt alsóházi ellenfelével, a végén az első két helyen végző csapat jut be a rájátszásba a felsőház hat csapata mellé.

ERSTE LIGA, A RÁJÁTSZÁS ADATBANKJA

A középszakasz végeztével február 21-én ellenfeleket választottak maguknak az alapszakasz első három helyén végző csapatok, majd február 22-én már meg is kezdődött a rájátszás. A párharcok minden esetben négy megnyert mérkőzésig tartanak. Ha egy mérkőzés 60 perc után döntetlenre áll, akkor az első gólig játszanak tovább a felek 4 a 4 ellen 20 perces játékrészekkel. Az elődöntős párosítás a középszakaszban elért helyezések alapján alakul ki.

EBEL, KÖZÉPSZAKASZ, 2020 – ADATBANK

Véget ért az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (EBEL) középszakasza. Az alsóházból 10 forduló után az első három került be a rájátszásba az öt felsőházi csapat mellé – a Fehérvár AV-nak az idén nem sikerült.

14. FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SVÉDORSZÁG, AUSZTRIA, NORVÉGIA, 2020

Részletes program, és eredmények, a magyar válogatott útja – a 2020-as svéd, norvég, osztrák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság adatbankja. Spanyolország megvédte a címét, Magyarország a kilencedik helyen végzett.

FORMULA E, 2019–2020 – MENETREND, MEZŐNY

Immár a hatodik szezonját rendezik az elektronikus motorral hajtott formulaautók számára kiírt Formula E sorozatnak. A korábbi nyolc autógyártóhoz a Mercedes és a Porsche révén további kettő csatlakozott, a versenyzőket tekintve pedig már kilencen vannak olyanok, akik korábban a Formula–1-et is megjárták.

24. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN, 2019

Részletes program és eredmények, a magyar válogatott útja – a 2019-es japán női kézilabda-világbajnokság adatbankja. Hollandia története első vb-címét ünnepelhette, a magyar válogatott nem jutott tovább a csoportból, és végül 14. helyen zárt. 

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA, 2019–2020

A férfi kézilabda EHF-kupa 2019–2020-as adatbankja.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA, 2019–2020

A női kézilabda EHF-kupa 2019–2020-as adatbankja.

NFL 2019, ALAPSZAKASZ – 2

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság 2019-es alapszakaszának eredményei – 11–17. forduló.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2019–2020

A BL-főtáblán minden csapat 14 mérkőzést vív 2019. október 7. és 2020. május 20. között. A két csoportból az első négy jut a nyolcas döntőbe.

NŐI KÉZILABDA NEMZETKÖZI KUPÁK, 2019–2020

 A női kézilabda Bajnokok Ligája 2019–2020-as adatbankja.

ERSTE LIGA, 2019–2020, ALAPSZAKASZ

A magyar élvonalbeli jégkorongbajnokság 2019–2020-as kiírásának adatbankja.

A Fehérvár EBEL-, illetve a MAC és a DVTK Tipsport Liga-meccsei

Szeptember 13-án megkezdődött mindhárom, külföldi bajnokságban érintett magyar jégkorongcsapat számára a bajnoki idény: a Fehérvár AV19 az elmúlt években megszokott módon ez alkalommal is az osztrák bázisú EBEL-ben vitézkedik, míg a DVTK Jegesmedvék és a MAC Újbuda – ahogy az elmúlt idényben – most is a szlovák Tipsport Liga küzdelmeiben méreti meg magát. Összevont adatbankunkban a három csapat bajnoki menetrendjét találják meg.