Videó: az ellenfél orvosa mentette meg a pályán a futballistát

Az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjében Niger 1–0-s vereséget szenvedett a házigazda Tunéziától. A találkozóra nem sokan figyeltek, sőt, az eredmény a hírekbe sem került be igazán Európában. Aminek csak örülhetünk, ugyanis nem sok kellett, hogy egy tragédia miatt hosszú ideig emlékezzünk a meccsre…

Világfutball: megvan Leekens új edzői állása – hivatalos

Georges Leekens lett a patinás tunéziai labdarúgócsapat, az Étoile du Sahel vezetőedzője. A magyar válogatott éléről júniusban távozó belga szakember 2015 után tér vissza az észak-afrikai országba.

Tunézia: harmadszor lett Benzarti a szövetségi kapitány

Fauzi Benzarti lett a tunéziai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, edzői karrierje során harmadszor.

Ötből semmi, fejlődés sehol: az afrikai futball a padlón végezte a vb-n

Öt afrikai válogatott vett részt a 2018-as labdarúgó-világbajnokságon, egy sem jutott tovább – Egyiptom, Marokkó és Tunézia kiesése már két mérkőzés után biztossá vált, majd követte őket Nigéria és Szenegál is. 1982 óta először fordul elő, hogy nincs afrikai csapat a nyolcaddöntőben, és egyre inkább úgy tűnik a teljesítmény alapján, hogy a kontinens futballjának fejlődése megrekedt.

Vb 2018: kialakult az egyenes kieséses szakasz ágrajza – eredmények, tabellák, góllista

A G- és a H-csoportban is véget értek a küzdelmek, ezzel lezárult az oroszországi világbajnokság csoportköre, s kialakult az egyenes kieséses szakasz ágrajza. Anglia, Belgium, Kolumbia és Japán lesz ott a legjobb tizenhat között.

A belga bombagól döntött: Anglia megy az „európai” ágra

A csoportkör utolsó mérkőzésén Belgium 1–0-ra legyőzte Angliát az oroszországi világbajnokságon, így előbbi Japánnal, utóbbi Kolumbiával találkozik a legjobb tizenhat között. Tunézia hátrányból 2–1-re nyert Panama ellen.

Vb 2018: sem Kane, sem Lukaku, Anglia és Belgium is tartalékos – kezdők

Az oroszországi világbajnokság G-csoportjában a lényegi kérdések eldőltek, Anglia és Belgium viszont megküzd egymással az első helyért. Vagy a másodikért? Íme, a kezdőcsapatok!

Vb 2018: nincs FIFA-engedély, egy kapusa maradt Tunéziának

Egyetlen egészséges kapusa maradt a tunéziai labdarúgó-válogatottnak, miután a nemzetközi szövetség (FIFA) nem engedélyezte az afrikai csapat számára, hogy benevezze Moez Ben Cserifiát az oroszországi világbajnokságra.

Radikális megoldás: 50 százalékkal megvágták a szaúdiak a futballistafizetéseket

Négy arab válogatott – Szaúd-Arábia, Egyiptom, Marokkó, Tunézia –, négy biztos kieső két forduló után. Nem túl jó mérleg. Ráadásul a négy csapatból csak Marokkó nyújtott jó teljesítményt Oroszországban, annak ellenére, hogy nyeretlenül távozott. Mi lehet a kétségtelenül nagy lemaradás oka? Az ESPN megpróbált utánajárni. Szaúd-Arábiában a labdarúgó-szövetség közben drasztikus változásokat jelentett be a futballéletben: magas különadót vetettek ki a horribilis játékosfizetésekre a helyi labdarúgás jövője érdekében.

Lassan vége a bemelegítésnek, Belgium készülhet igazi vb-rajtjára

Csillag Péter helyszíni riportja Moszkvából.

Vb 2018: gólzápor Moszkvában, a belgák elsöpörték Tunéziát

A belga labdarúgó-válogatott Eden Hazard és Romelu Lukaku duplájával, valamint Michy Batshuayi góljával 5–2-es győzelmet aratott Tunézia felett a világbajnokság G-csoportjának 2. fordulójában. Lukaku beérte a góllövőlista élén Cristiano Ronaldót, és Diego Maradona óta első futballistaként két egymást követő vb-mérkőzésen tudott egynél több gólt szerezni.

Belga erődemonstráció, Lukaku Maradona nyomdokaiba lépett

A belga labdarúgó-válogatott Eden Hazard és Romelu Lukaku duplájával, valamint Michy Batshuayi góljával 5–2-es győzelmet aratott Tunézia felett a világbajnokság G-csoportjának 2. fordulójában. Lukaku beérte a góllövőlista élén Cristiano Ronaldót, és Diego Maradona óta első futballistaként két egymást követő vb-mérkőzésen tudott egynél több gólt szerezni.

Vb 2018: Belgium legerősebb kezdőjével esik neki Tunéziának

A G-csoport mérkőzésével kezdődik meg a szombati játéknap az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon: Belgium és Tunézia a moszkvai Szpartak Stadionban csap össze. A belgák legerősebb tizenegyükkel esnek neki a tunéziai válogatottnak. Roberto Martínez nem változtatott a Panama elleni kezdőcsapaton, a tunéziaiak kettőt cseréltek az Anglia elleni tizenegyhez képest.

Vb 2018: ha a svédektől is kikapnak, szombaton kieshetnek a németek

A német labdarúgó-válogatott játékosai állítják, összeszedték magukat a Mexikótól elszenvedett vereség után, és a Svédország elleni világbajnoki csoportmérkőzésen megmutatnák a bennük rejlő erőt. Hibázási lehetőségük nincs is több, újabb vereséggel ugyanis biztossá válhatna a kiesésük. A játéknapot Belgium és Tunézia összecsapása nyitja.

Angol recept a bajra: vissza a gyökerekhez!

Nagyon nehezen gyűrte le a jóval esélyesebb angol válogatott Tunéziát az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, megnéztük, miért lett ilyen nyögvenyelős Harry Kane-ék sikere, és miért kaptak ki végül az észak-afrikaiak.

Vb 2018: Southgate szerint megérdemelt az angolok győzelme

Gareth Southgate szövetségi kapitány úgy véli, az angol labdarúgó-válogatott megérdemelten nyerte meg első csoportmérkőzését az oroszországi világbajnokságon.

Vb 2018: Néhány szúnyog berepült a számba – Kane

Mint ismert, az angol válogatott Harry Kane 91. percben szerzett góljával legyőzte Tunéziát. A szigetországiaknak nemcsak az afrikai ország legjobbjaival kellett megküzdeniük: helyszínen tartózkodó kollégánk, Csillag Péter is jelezte, komoly gondot okoz a meccs helyszínén, Volgográdban a muslica- és szúnyoginvázió. Kane meccs utáni néhány mondata jól jelzi, a rovarok meccs közben is zavarták a játékosokat.

Angol türelemjáték, erős kérdőjelekkel – Csillag Péter jelenti Volgográdból

Még kissé muslicás a kép: a volgográdi rovarcsatában Gareth Southgate csapatát Harry Kane két gólja mentette meg.

Falra festett ördög, avagy lesz-e angol–orosz huligánleszámolás?

A hétfői volgográdi Tunézia–Anglia mérkőzés előtt fókuszban a huligánkérdés a labdarúgó-világbajnokságon: az orosz és brit szurkolók franciaországi összecsapása erős figyelmeztetésül szolgál az ultrák erőszakos rivalizálásával kapcsolatban. Csillag Péter riportja Volgográdból.

Vb 2018: kövesse az 5. nap eseményeit élő hírfolyamunkban!

Az Oroszországban zajló 21. labdarúgó-világbajnokság 5. játéknapján pályára lép egy újabb világbajnok, az 1966-os győztes Anglia,  és jönnek a titkos esélyesnek számító belgák. Tartsanak velünk, folyamatosan frissülő hírfolyamunk segítségével igyekszünk megosztani mindenféle hírt, érdekességet és egyéni tartalmat olvasóinkkal!