F1: Alonsót nem vállalja be a Mercedes, de Vettel érkezhet a jövőben

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, pár héten belül meghozzák arról a döntést, ki lesz Lewis Hamilton csapattársa jövőre, illetve azt is elárulta, a 2021-es szabályváltoztatások előtt még nagyobb átrendeződés lehet az F1-es pilótapiacon, és akár Sebastian Vettel szerződtetése sem kizárt.

F1: a Mercedes nem hagyja cserben Bottast, bármi is történjen

A Mercedes az F1-es nyári szünetben határoz arról, ki lesz Lewis Hamilton csapattársa a 2020-as idényben. A két favorit a brit jelenlegi csapattársa, Valtteri Bottas, illetve a gárda idei évre ülés nélkül maradt neveltje, Esteban Ocon. A csapatfőnök, Toto Wolff a döntéssel kapcsolatban elmondta, nem hagyják cserben egyik versenyzőt sem.

F1: Bottas legközelebb keményebben csatázna Hamiltonnal

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas már az első körben összeért egymással az F1-es Magyar Nagydíj versenyén, a leintést követően pedig utóbbi elmondta, csapattársa nem volt teljesen fair, ami arra sarkallja, gondolja át a hozzáállását a brittel vívott csatákban.

F1: a Mercedes füllentett Hamiltonnak; Bottas már B-terven gondolkodik

Lewis Hamilton nagy taktikai csatában aratott győzelmet a Magyar Nagydíj versenyén, míg csapattársa, Valtteri Bottas a 8. lett. A brit előnye már 62 pont a finn előtt, akire a második helyen befutó Max Verstappen is jócskán feljött – már csak hét pont választja el őket egymástól. A Mercedes öröme így nem volt felhőtlen, Toto Wolff nem is örült Bottas teljesítményének, aki már B-terven gondolkozik a jövőjét illetően. A Ferrari eközben a senki földjén érezhette magát, Sebastian Vettel nem is tudott túl sok pozitívumot kiemelni.

F1: Rosberg már tudni véli, Bottas távozik a Mercedestől

Valtteri Bottas, a Formula–1-es Mercedes pilótája a Magyar Nagydíj után az idény végén lejáró szerződéséről beszélt.

F1: hiába a Ferrari-fölény, az időjárás megtréfálhatja a mezőnyt

A Ferrari mind a két pénteki szabadedzésen kisajátította az első két helyet az F1-es Német Nagydíjon, ám fölénye könnyen hátrányba fordulhat át, ha az időjárási körülmények megváltoznak Hockenheimben. A Mercedes eközben visszanyerheti a domináns formáját, egy újabb Lewis Hamilton-siker pedig azt jelentené, a brit még az idén utolérheti Michael Schumachert a győzelmek számában. Igaz, a szombatra és vasárnapra jósolt eső megkavarhatja a lapokat, és talán a tavalyi fiaskó után pont Sebastian Vettelnek kedvez a szerencse hazai pályán.

F1: „A Ferrari elvesztette a lendületét a bahreini vereség után”

A Ferrarinak hiába volt lehetősége többször is nyerni a Formula–1 2019-es kiírásában, végül nem a maranellóiak, hanem a Red Bull szakította meg a Mercedes diadalmenetét az idény kilencedik versenyén. Az „ezüstnyilak" csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, az olaszok lendületét a Bahreini Nagydíjon elszenvedett vereség törte meg, miközben teljesen másképp is állhatna a világbajnokság, ha a Ferrari kihasználja az esélyeket. 

F1: megmutatkozott a Mercedes gyengesége – esély a riválisok előtt?

Megszakadt a Mercedes tíz verseny óta íródó győzelmi sorozata az F1-es Osztrák Nagydíjon, a németek szenvedését a túlmelegedés okozta, így további helyszíneken számítanak hasonlóan gyenge teljesítményre. 

F1: a tavalyi gumik visszahozásáról tárgyaltak a csapatok

A Formula–1-es csapatok az Osztrák Nagydíj péntekjén tartottak megbeszélést az FIA-val és a Pirellivel a 2018-as gumik visszahozásáról, ám nem szavazott elegendő gárda a változtatás mellett.

F1: Wolff szerint még a honfitársai sem ismerik el kellően Hamiltont

Minden idők talán legjobb versenyzőjeként jellemezte Toto Wolff Lewis Hamiltont. Azt viszont sajnálja, hogy sokan ezt nem ismerik el, pedig az osztrák szakember szerint Hamilton a sikereivel történelmet ír, és az embereknek – különösen a briteknek – örülniük kellene, hogy mindez a szemük láttára történik.

F1: Ez egy tipikusan vitatható döntés volt – Wolff

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff bár a szabályok alapján egyetért a sportfelügyelők Kanadai Nagydíjon hozott döntésével, mégsem hitte azt, hogy az FIA meg mer lépni egy ilyen vitatható büntetést.

F1: Remélem, ez egy fordulópont a Ferrari számára – Hamilton

Sebastian Vettel hosszú idő után szerzett pole pozíciót, miközben az elmúlt két versenyen elsőséget jegyző Lewis Hamiltonnak meg kellett elégednie a második hellyel a Kanadai Nagydíj időmérőjén. A brit viszont nem volt csalódott, inkább örült a Ferrari sikerének, miközben Charles Leclerc bevallotta, fejlődnie kell. Daniel Ricciardo eközben nagyon boldogan nyilatkozott, míg a második szakaszban kieső Max Verstappen két helyet is előrelépett, miután Kevin Magnussen és Carlos Sainz Jr. sem tarthatta meg a megszerzett pozícióját.

F1: Verstappen erős Ferrarira számít Kanadában

Bár a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto kijelentette, az olasz gárda nem készül fejlesztésekkel a soron következő Kanadai Nagydíjra, a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen úgy véli, a maranellóiak megszorongathatják az első hat versenyen egyeduralkodó Mercedest.

F1: Úgy tűnik, kezd elúszni az idény a Ferrarinak – Brawn

A Mercedes eddig mind a hat versenyen győzelmet aratott a Formula–1 2019-es idényében, ám az egyéni vb-összetettet vezető Lewis Hamilton mégsem elégedett a teljesítményével. Márkatársa, Valtteri Bottas eközben erősen indított, és Toto Wolff úgy véli, a monacói vereség után csak erősebben tér vissza a pilóta. A finn idei formáját Mika Häkkinen is méltatta, miközben Ross Brawnnal egyetemben lesújtóan beszélt a Ferrari helyzetéről.

F1: elbúcsúztatták Niki Laudát Bécsben – képgaléria

Szerdán elbúcsúztatták a május 20-án 70 évesen elhunyt Niki Laudát Bécsben. Ahogy azt már korábban tudni lehetett, a versenyzői overallban eltemetett háromszoros F1-világbajnoktól először az osztrák fővárosban található Stephansdomban vehettek búcsút a rajongók, majd zárt körben gyászmisével folytatódott a megemlékezés.

F1: Hamilton Laudáról beszélt; két versenyzőt is megbüntettek

Az F1-es Monacói Nagydíj időmérőjén élen záró Lewis Hamilton pályafutása egyik legfontosabb pole pozíciójaként könyvelte el szombati elsőségét, amelyet a hétfőn elhunyt Niki Laudának ajánlott. A harmadik helyen záró Max Verstappen úgy érzi, nem valós a hátrányuk, míg Sebastian Vettel elmondta, továbbra is a gumik okozzák a legtöbb gondot, és el kell fogadniuk a jelenlegi helyzetet. A kvalifikáció után pedig a rajtsorrend is megváltozott: Antonio Giovinazzit és Pierre Gaslyt is 3 rajthelyes hátrasorolással sújtották feltartás miatt.

F1: Nagyszerű barát, ösztönző üzlettárs és mentor volt – Wolff Laudáról

Toto Wolff, az F1-es Mercedes-istálló csapatfőnöke két nappal Niki Lauda halála után került olyan állapotba, hogy a nyilvánosság előtt is beszéljen érzelmeiről.

F1: Wolff távozhat a Mercedestől, Carey helyét veheti át – sajtóhír

A következő idény végéig köti szerződés Toto Wolffot csapatvezetőként a Mercedeshez, ám a hírek szerint fontolgatja a távozását a német istállótól. Közben az is felvetődött, hogy Chase Carey lemondana a Formula–1 ügyvezető igazgatójaként, a pletykák szerint pedig éppen Wolff töltheti be ezt a tisztséget a jövőben.

F1: Vettel szerint unalmas a Mercedes-dominancia, Wolff nem ért egyet

Talán őszinte viccnek szánta Sebastian Vettel az Azeri Nagydíj után, hogy kezd unalmassá válni a Mercedes fölénye, valamint az, hogy a németek évek óta nem találnak legyőzőre a világbajnoki címekért folytatott csatában. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a Formula–1-ben a világ legjobb versenyzői indulnak, így annak kell nyernie, aki közülük is a legjobbnak bizonyul.

F1: Leclerc magyarázatot vár; Binotto megérti, ha versenyzője dühös

Lewis Hamilton a rajtnál döntötte el a Mercedesen belüli csatát, és aratott magabiztos győzelmet a Formula–1-es világbajnokság 1000. versenyén Sanghajban. Bár a Mercedes idénybeli harmadik kettős diadalát jegyezte, nagyobb figyelem hárult a megint csapatutasítást alkalmazó Ferrarira. Míg Charles Leclerc magyarázatot vár, a csapatfőnök, Mattia Binotto megérti, ha versenyzője dühös a történtek után. Az esettel kapcsolatban pedig Nico Rosberg és Toto Wolff is elmondta a véleményét, előbbi szerint nem volt fair a döntés, utóbbi viszont megérti a helyzetet.