Kézi BL: a Győr az első, az FTC a negyedik kalapban

Az európai szövetség nyilvánosságra hozta a 2019–2020-as női és férfi kézilabda Bajnokok Ligája-idény sorsolása előtt a kalapbeosztást.

Már a babakocsiban eldöntötte, nem kosárlabdázó lesz belőle

Miként világklasszis magyar elődei, Adorján János, Simó Lajos, Varga István, Bartalos Béla vagy Kovács Péter, a legjobbak közé tartozott Nagy László is, aki 25 évnyi kézilabdázás után 2019. június 2-én, 38 évesen zárta le profi karrierjét. Szép feladat, nagy vállalkozás a pályafutását felidézni, a Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás-mellékletében indított új sorozatunkban végig követni.

Kézi BL: az Érd is pályázik szabadkártyára – itt a teljes lista

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a férfi és női Bajnokok Ligája-mezőnyben számításba vehető csapatokat. A nőknél 24, a férfiaknál 35 csapat jelezte részvételi szándékát, a végleges listáról a végrehajtó bizottság dönt június 21-én.

Férfi kézi: Ligetvári egy másik spanyol csapathoz kerül kölcsönbe

A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata 2022. június 30-ig meghosszabbította Ligetvári Patrik jövő nyáron lejáró szerződését.

Férfi kézi: Borozan a Vardar után a Veszprémhez szerződött

A Nemzeti Sport információja szerint Vuko Borozan szerda délelőtt kettő plusz egy évre aláírt a Telekom Veszprémhez, és ezzel teljessé vált a BL-döntős bajnok kerete a 2019–2020-as kézilabdaidényre, amelyben a csapat a SEHA-ligában is szerepel. E híreket később a veszprémiek hivatalos honlapja megerősítette.

Férfi kézi: BL-győzelem? Talán majd a Szegeddel – Mikler

Mikler Roland a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának régi-új kapusa a szegedma.hu-nak adott interjújában beszélt az elvesztett BL-döntőről, Veszprémből való átigazolásáról, valamint arról, milyen motivációi vannak a következő idényben.

Kézilabda: Ez a csapat már hasonlít arra, amit látni szeretnék – David Davis

Bár tervezi, még mindig nem sikerült időt kerítenie arra, hogy megnézze a Vardar Szkopje elleni Bajnokok Ligája-döntőt, nyilatkozta David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője  a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Nagy László: Életem egyik legjobb döntése volt, hogy Veszprémbe igazoltam

A karrierjét befejező világklasszis jobbátlövő, Nagy László tudja, búcsúzni csak szépen szabad – a BL-döntőről hazatérve tartotta is magát ehhez a Veszprém Aréna előtti búcsúfogadáson.

SEHA-liga: magyar csapattal válhat teljessé a 2019–2020-as mezőny – sajtóhír

Mihajlo Mihajlovszki, a férfi kézilabda SEHA-liga elnöke szerint már csak egy résztvevő kiléte kérdéses a 2019–2020-as kiírásban. A sportvezető szerint a görög Olympiakosz vagy a Tatabánya lehet a befutó.

Férfi kézi BL: „Mintha nem is a Szkopje ellen készült volna a Veszprém”

Minden csoda három napig tart. Az esélyesebbnek tartott Veszprém újabb szomorú bukása a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-döntőben éppen három napja történt, még lehet töprengeni az okain, a hátterén, a következményein. A közös gondolkodásra a Nemzeti Sport két állandó szakértőjét, Borsos Attilát és Vass Sándort kértük, akik a BL négyes döntőjének esélylatolgató felvezetésekor is elmondták véleményüket, reményeiket.

Férfi kézi BL: két veszprémi a final four álomcsapatában

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) az idényben utoljára, a férfi Bajnokok Ligája hétvégi kölni négyes döntője után is elkészítette a válogatásait. Az álomcsapatba négy szkopjei, két veszprémi és egy barcelonai játékos került be.  

Férfi kézi: Dzsudzsák és Rutenka is üzent Nagy Lászlónak – videó

A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata búcsúvideóval köszönt el a visszavonuló Nagy Lászlótól, amelyben meccsjelenetek mellett több személyes üzenet is szerepel, így többek között Dzsudzsák Balázs is megemlékezett a jobbátlövőről.

Férfi kézi BL: Nem működött Davis rotációja – Mocsai

Mocsai Lajos, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a Borsnak arról beszélt a Telekom Veszprém Vardar elleni elveszített BL-döntője után, hogy nem működött David Davis általában sikeres rotációs rendszere.

Férfi kézi BL: több százan köszöntötték a hazatérő Veszprémet

Több százan köszöntötték a hazatérő Bajnokok Ligája-ezüstérmes veszprémi kézilabdacsapatot hétfő este a Veszprém Aréna előtt, ahol a távozó játékosokat is elbúcsúztatták a szurkolók.

Nagy űrt hagy maga után: egy kivételes karrier Szegedtől Veszprémig

A Bajnokok Ligája-döntővel véget ért Nagy László 25 éven át tartó pályafutása. A világklasszis jobbátlövő számos nagy siker részese volt, azonban a magyar válogatottal nem jött össze egy érem, mint ahogy a Veszprémmel sem sikerült elhódítania a legjelentősebb európai klubtrófeát. Ezzel együtt korszakos játékos búcsúzott el a pályától, mi pedig az alábbiakban visszatekintünk a gazdag karrier fontos állomásaira, külön foglalkozva a klubszínekben és a válogatottban töltött évekkel – mindezt korábbi társai, edzői véleményével és egy részletes galériával kiegészítve. 

Férfi kézi BL: Sterbik és Nenadics kiemelkedett a veszprémiek közül

A Telekom Veszprém a második helyen végzett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2018–2019-es idényében, mivel a kölni final four döntőjében kikapott a Vardar Szkopjétól. Olvasóink Sterbik Árpáddal voltak leginkább elégedettek.

Férfi kézi BL: Olyan ez, mint egy tündérmese – Kristopans

Története során harmadszor jutott el a Bajnokok Ligája négyes döntőjéig, és 2017 után másodszor nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot a Vardar Szkopje férfi kézilabdacsapata. Az idei győzelem azért fájhat nekünk, magyaroknak, mert a fináléban a Telekom Veszprém volt az ellenfél.  Stas Skube szerint a klub becsületéért és önmagukért küzdöttek, Igor Karacic sajnálja, hogy a nyáron távozik a klubtól.  Szergej Szamszonyenko szerint a cél jövőre a negyedik final four-részvétel és a harmadik BL-győzelem lesz.

Férfi kézi BL: Egyesek fel sem fogják, hogy talán soha többet nem jutnak el idáig – Sterbik

David Davis, a Veszprém kézilabdaedzője szerint az első félidőben a Vardar, a másodikban a magyar csapat játszott jobban, de úgy érzi, az ellenfél egész meccsen jobban akarta a győzelmet, így megérdemelten nyerte meg a Bajnokok Ligája döntőjét (27–24-re). Sterbik Árpád még kritikusabban fogalmazott, szerinte egyes játékosok fel sem fogják, mekkora esélyt szalasztottak el. A nyáron távozó Mikler Roland sajnálja, hogy öt év alatt nem sikerült feltenni a pontot az i-re.

Férfi kézi BL: Amióta Davis itt van, ez volt a legrosszabb első félidő – Nagy László

Egy gyengébb, öt góllal elveszített első félidő után hiába kapaszkodott a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, nem érte utol a Vardar Szkopjét a Bajnokok Ligája fináléjában. A 27–24-re elveszített mérkőzésen lépett utoljára pályára Nagy László, aki szerint a Davis-éra legrosszabb első félideje miatt kaptak ki, azonban reméli, a spanyol edzővel új korszak kezdődik Veszprémben.

Férfi kézi BL: értékelje a veszprémi játékosok final fourban nyújtott teljesítményét!

A Telekom Veszprém a második helyen végzett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2018–2019-es idényében, mivel a kölni final four döntőjében kikapott a Vardar Szkopjétól. Értékelje a veszprémi játékosok hétvégi teljesítményét!