NB III: új listavezető keleten; öt gólt kapott a Honvéd-MFA

A Keleti csoport eddigi éllovasa, a Jászberény 2–1-re kikapott Putnokon a labdarúgó NB III vasárnap megrendezett 24. fordulójában, így a Debrecenben 4–3-ra nyerő Szolnok visszavette az első helyet. A Nyugati csoport rangadóján a listavezető Ajka 2–2-es döntetlent játszott Érden, azaz megőrizte tetemes előnyét, míg a Közép-csoport első helyén álló Szeged-GA biztos hódmezővásárhelyi győzelemmel megerősítette pozícióját.

Kajak-kenu: júliusra elkészül a megújuló Maty-éri pálya

Bár kicsit furcsán fest víz nélkül a Maty-ér, már kirajzolódnak az átfogó fejlesztés várható eredményei – világszínvonalú pálya várja majd az augusztusi szegedi kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság résztvevőit.

Kajak-kenu: Tokióba a szegedi vb-n keresztül vezet az út

Ünnepélyes keretek között elindította szerdán az augusztus 21. és 25. között Szegeden sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokság kampányát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

Férfi kosár NB I: a Körmend simán, a Szedeák szűken nyert

A férfi kosárlabda NB I szerdai játéknapján a Körmend könnyed, 31 pontos győzelmet aratott hazai pályán a Debreceni EAC ellen. A Szedeákot végig szoros küzdelemre késztette a Kaposvár, és végül hosszabbítás után sikerült a nagyon fontos győzelmet megszerezniük a szegedieknek.

Labdarúgás: Magyarországra érkezik stadiont avatni a Lazio

Az olasz Lazio labdarúgócsapata lesz a Szeged-Grosics Akadémia vendége jövő nyáron, a szegedi ifjúsági centrum és stadion ünnepélyes nyitómérkőzésén, írja csütörtöki számában a Délmagyarország című napilap.

Püspökök közt a legjobb kapus – interjú Kiss-Rigó Lászlóval

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök a pápák futballszeretetéről, az árnyékban lévő labdarúgókapusokról és arról, megférhet-e Szegeden egymás mellett az európai szintű kézilabda és a minőségi labdarúgás. 

Oldalirányban bővítik a Veszprém Arénát, 2021-re új csarnok Szegeden

A 2022-es férfi kézilabda Eb-re új sportcsarnok épül Szegeden, ami 2021 szeptemberére készül el, Veszprémben 8500-asra bővítik az arénát, míg a debreceni Főnix felújításra kerül. Ezek részleteiről beszélt bővebben Bardóczy Gábor, a 2022-es kézilabda Európa-bajnokság kormánybiztosa a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

NB III: portugál tréner lett a Szeged-GA új vezetőedzője

A labdarúgó NB III Közép-csoportjában szereplő Szeged-Grosics Akadémiát a SZEOL elleni vasárnapi rangadón már a portugál Joao Pedro de Oliveira Janeiro irányítja – számolt be róla a klub honlapja.

NB III: két meccs, egy pont – távozott Popovits a Szeged-GA-tól

Már nem Popovits Pál a Szeged-Grosics Akadémia vezetőedzője – tudtuk meg a labdarúgó NB III Közép-csoportjában szereplő klub hivatalos honlapjáról.

Férfi kézi BL: Párizsban szakadt meg a Szeged nagy sorozata

Már csak a PSG veretlen a kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjában, mivel 15–14-es első félidő után 33–31-re felülmúlta a Szegedet, amely az előző öt fordulóban – hasonlóan vendéglátójához – nem talált legyőzőre.

Férfi kézi BL: ötből öt – a Szeged legyőzte a Flensburgot is

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 5. fordulójában a Mol-Pick Szeged a német Flensburgot fogadta. A szegediek 15–14-es első félidő után, a második játékrészben végig vezetve – volt amikor hat góllal is – nyertek a németek ellen.

NB III: a Szolnok nyerte a rangadót; ötöt vágott az Ajka

A Keleti csoport rangadóján a Szolnok otthon 1–0-ra legyőzte a Jászberényt, de nem tudta megelőzi a Sajóbábonyt legyőző listavezető Sényőt. Megvan a Gyöngyös első győzelme, a csapat a Tállyát verte meg. A Közép-csoportban a Szeged-GA magabiztosan, 3–0-ra győzött a Kozármisleny otthonában, míg a megbízott edző, Kulcsár Árpád által irányított Pécsi MFC hat bajnoki után győzött ismét. Nyugaton a listavezető Ajka ötöt vágott a Csepel otthonában. Íme, a labdarúgó NB III 10. fordulójának eredményei!

Férfi kézi: Pastor motivációs beszédét Tony D'Amato is megirigyelné

Mint megírtuk, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a magyar bajnok Mol-Pick Szeged hazai pályán 30–28-ra legyőzte a francia Nantes-ot. A szeptemberi összecsapásról most előkerült egy videó, melyen Juan Carlos Pastor, a magyar csapat vezetőedzője a találkozó után az öltözőben igen „ütős” motivációs beszédet tart a játékosainak.

Labdarúgás: „Szegeden az NB I-hez összefogás kellene, nemcsak stadion”

A labdarúgó NB III-ban a Szeged-Grosics Akadémia és a SZEOL SC, Csongrád megye I. osztályában az FK 1899 Szeged és a Szegedi VSE együttesének szurkolhatnak a szegediek. Utóbbi gárda Ferencváros elleni Magyar Kupa-mérkőzésén (0–2) kérdezte az NSO Tv a drukkereket a város futballjáról, az épülő új stadionról.

Magyar Kupa: Szeged ilyen lelkesen várta a Fradit – galéria

Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros 2–0-ra győzött a Szegedi VSE vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa 6. fordulójának szombati játéknapján. Tekintse meg a meccsen készült képgalériánkat!

Női foci: jótékony célból árverezik el Jakabfi mezét

Súlyosan beteg gyermek megsegítésére szervez gyűjtést a Szent Mihály labdarúgócsapata: a VfL Wolfsburg kiválósága, Jakabfi Zsanett mezére lehet licitálni, a befolyt összeget jótékony célra ajánlja fel a szegedi klub.

Képek: bokrétaünnepet tartottak az épülő szegedi stadionban

Százharminc nappal az április 9-i alapkőletétel után bokrétaünnepet tartottak a Szegedi Ifjúsági Sportcentrumban.

Kézilabda: meghalt Ludányi Márton, a szegedi klub alapítója

Vasárnap hajnalban elhunyt a szegedi férfi kézilabdaklub egyik alapítója, Ludányi Márton.

NB III: durva belépő, mentő vitte el a szegedi játékost – videó

A Szeged-Grosics Akadémia a Makó elleni magabiztos győzelemmel (4–1) kezdte a labdarúgó NB III Közép-csoportját. A sikert kissé beárnyékolja, hogy Szabó Péter súlyos sérülést szenvedett, a 17. percben le kellett cserélni, mentő vitte el a pályáról. A Szeged közlése szerint a gyulai kórházba szállították a lábtörést szenvedő futballistát, akit még szombaton megműtöttek, és több hónapos kihagyás vár rá.