Férfi kézi: „Negyven lettem, felőlem a többiek 60 percet is védhetnének”

Kiváló második félidőt produkálva, hazai pályán 28–24-re legyőzte a Telekom Veszprém a PGE VIVE Kielcét  férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A mérkőzés után a magyar csapat két kapusával, a mindössze kilenc gólt kapó Sterbik Árpáddal, és a tavaly még a lengyel együttesben védő Vladimir Cuparával beszélgetett az NSO Tv. 

Férfi kézi: öt veszprémi is jelölt a szakportál szavazásán

Immár sorozatban kilencedik alkalommal hirdette meg hagyományos év végi szavazását a Handball Planet kézilabdás szakportál. A 2019-es év legjobb játékosainál öt poszton is találhatunk jelöltet a Telekom Veszprémből.

Férfi kézi: ha Sterbiken múlna, sohasem vonulna vissza

Váratlanul járta be a kézilabda világát Sterbik Árpád visszavonulásának híre, hogy aztán kérdésünkre a Telekom Veszprém világklasszis kapusa maga zárja rövidre a témát.

Férfi kézi: Sterbik az idény végén visszavonul – sajtóhír

Sajtóhírek szerint az idény végén visszavonul Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának kapusa. Szerződése a nyáron lejár, és a gol.mk úgy értesült, nem hosszabbítja meg azt.

Férfi kézi BL: Ilyen színpadon könnyű játszani – Sterbik

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Telekom Veszprém hazai pályán 40–28-ra legyőzte az ukrán Motor Zaporizzsját. A találkozó után a parádézó kapussal, Sterbik Árpáddal beszélgetett az NSO Tv stábja, illetve ott jártunk a két csapat sajtótájékoztatóján is.

Férfi kézi: „Biztos, hogy nekem Veszprém lesz a végállomás”

Sterbik Árpád fájó szívvel búcsúzna a szerelmétől, Vladimir Cupara és Székely Márton viszont a frigy tartósságát reméli a Telekom Veszprémnél.

A zöldfülűként érkező magyar srácból a Barcelona csapatkapitánya lett

A Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás-mellékletében indított sorozatunk második részében Nagy László barcelonai karrierjének kezdetét, valamint a magyar kézilabda-válogatott athéni olimpiai szereplését mutatjuk be.

Férfi kézi BL: Sterbik és Nenadics kiemelkedett a veszprémiek közül

A Telekom Veszprém a második helyen végzett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2018–2019-es idényében, mivel a kölni final four döntőjében kikapott a Vardar Szkopjétól. Olvasóink Sterbik Árpáddal voltak leginkább elégedettek.

Férfi kézi BL: Egyesek fel sem fogják, hogy talán soha többet nem jutnak el idáig – Sterbik

David Davis, a Veszprém kézilabdaedzője szerint az első félidőben a Vardar, a másodikban a magyar csapat játszott jobban, de úgy érzi, az ellenfél egész meccsen jobban akarta a győzelmet, így megérdemelten nyerte meg a Bajnokok Ligája döntőjét (27–24-re). Sterbik Árpád még kritikusabban fogalmazott, szerinte egyes játékosok fel sem fogják, mekkora esélyt szalasztottak el. A nyáron távozó Mikler Roland sajnálja, hogy öt év alatt nem sikerült feltenni a pontot az i-re.

Férfi kézi BL: nincs csere a veszprémi keretben, Nagyot és Sterbiket is nevezik a döntőre

A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetői arról tájékoztatták a Nemzeti Sportot, hogy Sterbik Árpádot és Nagy Lászlót is benevezik a meccskeretbe a Vardar Szkopje elleni Bajnokok Ligája-döntőre.

Férfi kézi: „Nagy Lacit én mindig Grandénak hívom, Ilics már kora reggel mérgezett egérként mozog”

Két világklasszis kézilabdázóval kevesebb lesz a pályán a férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntője után. Nagy László és Momir Ilics befejezi karrierjét – azt még nem tudjuk, hogy kétszeres vagy háromszoros BL-győztesként-e. Mindenesetre az NSO Tv-nek még a keddi médiatalálkozón róluk beszélő csapattársak és David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője is mindent megtesz azért, hogy a lehető legédesebb legyen számukra a búcsú. 

Férfi kézi BL: riadóztatta itthon tartózkodó kapusát a Veszprém

A Kielce elleni, 33–30-ra megnyert szombati BL-elődöntőben megsérülő Sterbik Árpád pótlására Kölnbe repíti 17 éves kapusát, Palasics Kristófot a Telekom Veszprém kézilabdacsapata.

Férfi kézi BL: A poklot is megjártuk a Kölnig vezető úton, de jól jöttünk ki belőle – Sterbik

Tavaly ilyenkor, amikor Sterbik Árpád még a 2017-es BL-győztes Vardar Szkopje kapusa volt, és címvédőként készült az újabb kölni megméretésre, a final four sorsolása után csak annyit mondott, hogy valószínűleg francia csapat lesz a befutó. Bejött a jóslata, a döntőt a Montpellier nyerte, a Nantes lett az ezüstérmes, a PSG pedig a harmadik, a macedón (most már északmacedón) bajnoknak be kellett érnie a negyedik hellyel. Igaz, akkor a számok egyértelműen Sterbik jóslatának kedveztek… 

Férfi kézi BL: újabb veszprémieket jelöltek az álomcsapatba

Negyedik panelként a sorozat két arca adta le jelölését a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hamarosan induló álomcsapat-szavazásához. A legújabb tízes listára a Telekom Veszprém három játékosa, Sterbik Árpád, Kentin Mahé és Manuel Strlek is felkerült.

Férfi kézi MK: Így nem lehet döntőt játszani! – Sterbik

Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém kapusa rendkívül elkeseredetten nyilatkozott a férfi kézilabda Magyar Kupa vasárnapi fináléja után; mint beszámoltunk róla, a Mol-Pick Szeged 28–27-re legyőzte a világklasszis kapus csapatát.

Férfi kézi BL: a magyar csapatok légiósai vitték el a pálmát

Mindkét kategóriában magyar kézilabdacsapat játékosát választották a hétvégi Bajnokok Ligája-forduló legjobbjának, derült ki a Európai Kézilabda-szövetség (EHF) összeállításából.