Vb 2010: Iniesta mégis a spanyol kezdőben Svájc ellen

Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy döntött, vállalja a kockázatot, és a kezdő tizenegybe jelöli a sérüléséből felépülő Andrés Iniestát a Svájc elleni mai világbajnoki csoportmérkőzésre.

Iniesta játszhat, pedig a lapok csak a padra várták

Így lesznek az elsőkből utolsók: az Európa-bajnok spanyol válogatott az utolsók között mutatkozik be az idei labdarúgó-világbajnokságon. A H-csoport ma délután négy órakor kezdődő csoportmérkőzésén Svájc lesz az ellenfele, amelytől még sohasem kapott ki, igaz, legutóbbi randevújuk a régmúlt homályába vész. Igaz persze az is, hogy az azóta eltelt időben, 1994 óta Spanyolország története legjobb formáját futja.

Puyol: Jobban bízunk a sikerben, mint a többiek

Carles Puyol a spanyol válogatott egyik legrutinosabb tagja, és a Barcelona védője úgy véli, most a legjobb a hangulat a selecciónban. Az utolsó világbajnokságán szereplő futballista szerint mindent megtesznek majd azért, hogy méltóképpen képviseljék Spanyolországot.

Nadal és Federer ma szurkolásban is összecsap

Az egész világ vb-lázban ég. Nincsenek ezzel másképp olyan sztárok sem, mint a világ két legjobb teniszezője, a világelső Rafael Nadal és a wimbledoni bajnoki címét megvédeni készülő Roger Federer. Mindketten követik a labdarúgó-világbajnokság eseményeit, és szorítanak honfitársaiknak, még akkor is, ha nemsokára a legendás füves pályás viadalon, Wimbledonban lépnek pályára.

Vb 2010: Kell-e Fabregas a kezdőbe? Válogasson Del Bosque helyett!

A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon bemutatkozik az utolsó nagy esélyes is: az egy éve veretlen, az utóbbi 49 mérkőzéséből mindössze egyet elveszítő Európa-bajnok spanyol válogatott. Vicente del Bosque félelmetes erősségű keretből válogathat – képzelje magát a rutinos mester helyébe! A Spanyolország–Svájc találkozó 16 órakor kezdődik, a H-csoport másik meccse, a Honduras–Chile mérkőzés 13.30-kor.

Vb 2010: a svájciak vuvuzelás edzéssel készültek Xaviék ellen

Vuvuzelákkal „nehezített" edzést tartott együttesének kedden Ottmar Hitzfeld, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon részt vevő svájci válogatott szövetségi kapitánya.

Vb 2010: Xabi Alonso a döntőig szívesen elkerülné a brazilokat

Xabi Alonso, a spanyol labdarúgó-válogatott középpályása kijelentette: nem fél egyetlen csapattól sem, de Brazíliával a lehető legkésőbb találkozna a most zajló világbajnokságon.

A spanyol válogatott (konyha)titka

A spanyol labdarúgó-válogatott szakácsa, Javier Arbizu mintegy húsz éve gondoskodik róla, hogy a selección tagjai megfelelő ellátásban részesüljenek. A séf olyan fontos a csapat számára, hogy még helyettese is van, ha „bármi történne” vele.

Vb 2010: Iniesta játszhat Svájc ellen, Torres valószínűleg nem

Andrés Iniesta játszhat, ugyanakkor Fernando Torresnek valószínűleg ki kell hagynia a spanyol labdarúgó-válogatott első mérkőzését a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon.

Iniesta virgonckodott a spanyolok edzésén

Már a második napját töltötte a labdarúgó-világbajnokság helyszínén, Dél-Afrikában az egyik favorit, az Eb-címvédő spanyol válogatott. Az együttes kulcsembere, Andrés Iniesta kisebb sérüléssel érkezett meg a tornára, de a középpályás bizakodóan nyilatkozott állapotát illetően.

Vb 2010: Egy kicsivel minden edzésen többet dolgozhatok - Iniesta

Már a második napját is a labdarúgó-világbajnokság helyszínén, Dél-Afrikában töltötte az egyik favorit, az Eb-címvédő spanyol válogatott. Az együttes kulcsembere, Andrés Iniesta kisebb sérüléssel érkezett meg a tornára, de a középpályás bizakodóan nyilatkozott állapotát illetően.

Vb 2010: utolsóként az Európa-bajnok is megérkezett Dél-Afrikába

A harminckét résztvevő közül utolsóként az Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott is megérkezett a ma kezdődő világbajnokság helyszínére, Dél-Afrikába.

Világot hódítana a Nagy Armada

A spanyol labdarúgó-válogatott, vagy ahogyan becézgetik őket, a „furia roja", már két alkalommal is felült Európa trónjára, de világbajnokságokon legjobb eredménye egy negyedik hely, még 1950-ből. A 2010-es nagy tornán mi más célt is tűzhetett volna ki maga elé, mint a világbajnoki arany megszerzését. Egyértelműen az egyik legnagyobb esélyesként érkezik, de ne felejtsük: egykoron a legyőzhetetlennek hitt spanyol Nagy Armada is csúful járt a messzi vizeken... 

Vb 2010: Del Bosque szerint Iniesta tökéletes állapotban van

Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya nem aggódik Andrés Iniesta sérülése miatt, és mester úgy nyilatkozott, a középpályás tökéletes állapotban van.

Vb 2010: a vizsgálatok után kiderült, hogy Iniesta játéka kérdéses Svájc ellen

Andrés Iniesta, a spanyol válogatott középpályása – akit le kellett cserélni a selección tegnapi, Lengyelország elleni (6–0) felkészülési meccsén – orvosi vizsgálatokon esett át ma délelőtt Barcelonában, és elképzelhető, hogy nem léphet pályára a Svájc elleni találkozón a vb-n.

Vb 2010: Andrés Iniesta jól van, a spanyolok nem aggódnak

A lengyelek elleni keddi vb-felkészülési mérkőzésen a 39. percben le kellett cserélni Andrés Iniestát, az Eb-győztes spanyol labdarúgó-válogatott egyik kulcsemberét.

A spanyol válogatott kiütötte a lengyeleket

A spanyol válogatott 6–0-s kiütéssel zárta felkészülését a világbajnokságra: a selección Lengyelországot győzte le gálázva Murciában. Andrés Iniestát le kellett cserélni a szünet előtt, de valószínűleg csak elővigyázatosságból.

Vb 2010: a spanyolok hatot lőttek a lengyel válogatottnak

A spanyol válogatott 6–0-s kiütéssel zárta felkészülését a világbajnokságra: a selección Lengyelországot győzte le gálázva Murciában.

Xavi, Iniesta, Silva és Villa még a lengyel kaput rohamozza

A 2008-as Európa-bajnokságon aranyérmes spanyol labdarúgó-válogatott alapcsapatából nem kevesebb mint nyolc játékos ezúttal is jó eséllyel pályázik a kezdőbe. A kilencedik a sérült Fernando Torres lenne, ő azonban csereként csupán pár percre számíthat a gárda utolsó vb-felkészülési mérkőzésén, kedd este Murciában.

Vb 2010: Fernando Torres este játszhat a lengyelek ellen

A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra készülő spanyol válogatott gólerős támadója, Fernando Torres a csapat orvosaitól zöld utat kapott, így a kedd esti, Lengyelország elleni felkészülési mérkőzésen már pályára léphet.