Real: Solari az egekig magasztalta Messit a Clásico előtt

A Real Madrid argentin vezetőedzője, Santiago Solari többek között az ellenfél legjobbjáról, Lionel Messiről is nyilatkozott a Barcelona elleni Király-kupa-elődöntő első felvonása előtt. 

Real Madrid: Isco távozna, ha Solari marad – sajtóhír

Isco, a spanyol élvonalbeli Real Madrid labdarúgója nem szívesen hagyná el a királyi klubot, ehhez viszont egy feltételt kötött: az argentin vezetőedzőnek, Santiago Solarinak távoznia kell a nyáron – számolt be az As.

Real: túlsúlya miatt mellőzi Marcelót Solari?

Mint ismert, szombaton a Real Madrid megérdemelt győzelmet aratott a Sevilla ellen hazai pályán, ezzel a harmadik helyre lépett fel a tabellán. A királyi gárda kezdőcsapatában az évek óta gyakorlatilag bérelt hellyel bíró klasszis, Marcelo helyét a 22 éves Sergio Reguilón foglalta el. Ez természetesen mindenkinek feltűnt, a spanyol sajtóban az a hír járja ennek kapcsán, hogy Santiago Solari vezetőedző elégedetlen a brazil futballista fizikai állapotával.

Sorozatban harmadszor is klubvilágbajnok a Real Madrid!

A papírformának megfelelően megvédte elsőségét a Real Madrid a klubvilágbajnokságon, sorozatban harmadszor is diadalmaskodva a sorozatban.

Real Madrid: Solari reagált Cristiano Ronaldo mondataira

Cristiano Ronaldo a minap az olasz La Gazzetta dello Sportnak adott hosszabb interjút, amelyben többek közt finom célzásokat tett arra, hogy a Juventusnál sokkal jobb az öltözői hangulat és szerényebbek a labdarúgók, mint a Real Madridnál. Santiago Solari, a blancók vezetőedzője most reagált a portugál kijelentésére.

Bayern: Real-játékosra fenik a fogukat a bajor klubnál?

Német és spanyol sajtóhírek szerint a Bayern München is szívesen látná a soraiban a Real Madridban futballozó Iscót.

FFT: miért árnyéka a Real Madrid korábbi önmagának?

Az előző szezonban a Real Madrid sorozatban harmadik Bajnokok Ligája-győzelmét szerezte, de ez a siker a legkevésbé sem látszik a mostani csapaton. Persze, biztos az is számít, hogy Cristiano Ronaldo elhagyta a klubot, de ennél többről van szó. A FourFourTwo munkatársa megvizsgálta, mik az eddigi eredménytelenség okai.

Real Madrid: Navas kiborult a kevés játéklehetőség miatt

Santiago Solari érkezése után nem javult Keylor Navas helyzete a Real Madrid labdarúgócsapatánál, sőt az argentin vezetőedzőnél a 31 éves kapus egyértelműen a nyáron szerződtetett Thibaut Courtois mögé került a rangsorban. A kevés játéklehetőség miatt egyre inkább úgy tűnik, kezd betelni a pohár a Costa Rica-i futballistánál, aki egy interjúban hangot is adott az elégedetlenségének.

Real Madrid: Solari nem volt hajlandó Iscóról beszélni

A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid vezetőedzője, Santiago Solari a Valencia elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón több kérdést is kapott a Roma elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen csupán a lelátón helyet foglaló Iscóról, de a válaszokra hiába vártak az újságírók, az argentin tréner nem beszélt.

BL: Isco nem sérült, mégis a lelátón ült Rómában – csörte Solarival?

A Real Madrid hívei számára is meglepő lehetett, hogy bár Isco az utazó keretben volt az AS Roma elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre – amelyet a címvédő királyi gárda 2–0-ra megnyert – a 26 esztendős középpályás mégis a lelátóról nézte végig a keddi találkozót. A spanyol válogatott futballista nem sérült, állítólag az új vezetőedző, Santiago Solari fegyelmezési okokból nem nevezte a keretbe.

Real Madrid: tíz éve nem kezdtek ilyen rosszul a királyiak

A Real Madrid legutóbb a 2008–2009-es La Liga-szezonban, még Bernd Schuster irányítása alatt kapott ennyi gólt az első 13 forduló alatt a bajnokságban.

Real Madrid: Solari marad a vezetőedző – hivatalos

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid hivatalos oldalán bejelentette, hogy a korábban megbízott edző, Santiago Solari új, két és fél évre szóló szerződést írt alá a klubbal.

Real Madrid: Solari még tovább maradhat a királyiak kispadján?

Spanyol lapértesülés szerint a La Ligában szereplő Real Madrid hamarosan véglegesíti Santiago Solarit a labdarúgócsapat kispadján, méghozzá 2020 nyaráig.

Real: a szövetség megkapta Solari véglegesítésének papírjait

Santiago Solari október végén vette át a Real Madrid irányítását Julen Lopeteguitől, akit a gyenge szezonkezdet után menesztettek októberben. Mivel Solari érkezése óta a csapat mind a négy mérkőzését megnyerte, ráadásul imponáló, 15–2-es összgólkülönbséggel, a klub illetékesei pedig ma benyújtották az argentin tréner véglegesítéséről szóló papírokat a Spanyol Labdarúgó-szövetséghez (RFEF). Valószínűleg a hivatalos bejelentés sem várat már sokat magára.

Real Madrid: Solari marad az edző a szezon végéig – sajtóhír

Egybehangzó spanyol értesülések szerint Santiago Solari, a Real Madrid ideiglenesen kinevezett vezetőedzője legalább a szezon végéig marad a posztján.

Real Madrid: négy gól, három pont, három új sérült

A Real Madrid 4–2-re nyert a Celta Vigo otthonában a La Liga 12. fordulójának záró mérkőzésén, a vendégektől három játékost is sérülés miatt kellett lecserélni.

BL: Vége a krízisnek? Uram, maga nem ismeri a Realt… – Solari

Santiago Solari a Bajnokok Ligájában 5–0-s győzelemmel mutatkozott be a Real Madrid vezetőedzőjeként, csapata kiütötte a cseh Viktoria Plzent. A királyi gárda trénere szerint együttese még nem mászott ki a gödörből.

Lopetegui a bűnbak, de Pérez is felelős a Real-kínokért

Könnyen lehet, hogy Julen Lopetegui topedzői pályafutásának bő négy hónap alatt vége lett: spanyol szövetségi kapitányi kispadját el kellett hagynia, mert (a szövetség háta mögött tárgyalva) igent mondott a Real Madrid hívására, a Realét pedig október végén azért, mert a csapat pocsékul szerepel az őszi idényben. Lopetegui bukott trénerként távozik Madridból, ám a Zinédine Zidane távozása után megüresedő vezetőedzői poszt méregpohár volt: valószínűleg más edzők ugyanígy bajba kerültek volna, legfeljebb nem ugyanilyen hamar. Mélyebb problémák vannak, mint egy rosszul elsült edzői kinevezés.

Real: új nap, újabb jelölt a madridi kispadra – sajtóhír

Miután több kiszemelttel is megakadtak a tárgyalások, a Real Madrid vezetősége a Valencia edzőjét, Marcelinót nézte ki a hétfőn menesztett Julen Lopetegui utódjának – számolt be a Don Balón.

Király-kupa: Solari első meccsén a Real néggyel nyert Afrikában

Az ideiglenesen megbízott vezetőedző, Santiago Solari első mérkőzésén a Real Madrid idegenben 4–0-ra legyőzte a harmadosztályú Melillát a spanyol Király-kupában a legjobb 16 közé jutásért zajló párharc első felvonásán.