?>
BL: Rebrov az utolsó két gól miatt bosszús, Sigér felemelő élménye

Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjának nyitó fordulójában a Ferencváros idegenben 5–1-re kikapott az FC Barcelonától. A mérkőzést követően Szerhij Rebrov vezetőedző a végjátékban kapott két gól miatt volt bosszús, Ronald Koeman örömét fejezte ki, hogy emberhátrányban is veszélyes maradt a csapata, Sigér Dávid pedig felemelő élményről beszélt.

Rebrov és Koeman „őrmester”: több bennük a közös, mint gondolnánk

A labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportja azért is érdekes – túl azon, hogy ebben a négyesbe szerepel a Ferencváros –, mert három olyan edző is ide kapott besorolást csapatával, aki fényes játékoskarriert futott be és a kispadról nem lesz könnyű hasonló eredményeket elérnie. Andrea Pirlo (Juventus), Szerhij Rebrov (FTC) és Ronald Koeman (FC Barcelona) is magasra tette a lécet. Portrénkban most a Barca új mesterét, Ronald Koemant mutatjuk be edzői oldaláról, párhuzamba állítva egy kicsit a mostani ellenfél, a Ferencváros vezetőedzőjével.

BL: „Csapatként megnehezíthetik a dolgunkat” – Koeman az FTC-ről

Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjának 1. fordulójában az FC Barcelona a Ferencvárost fogadja. A mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón a a katalán együttes vezetőedzője, Ronald Koeman, illetve a csapat kapusa, Neto beszélt a várakozásairól.

Barcelona: „El Clásico? Még előttünk van egy BL-meccs is”

Mint ismert, a Barcelona 1–0-s vereséget szenvedett a Getafe otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) hatodik fordulójában. A Ronald Koeman vezette katalán együttes kedden a Ferencvárossal találkozik a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

Barcelona: Griezmann ott játszik, ahol én mondom – Koeman

Ronald Koeman, a Ferencváros elleni keddi Bajnok Ligája-mérkőzésre is készülő  FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője közölte, hogy Antoine Griezmann azon a poszton játszik, ahol ő mondja, és nem azon, amelyik a francia világbajnoknak a legjobban tetszik.

Barca: „Ha Griezmann kinyitná a száját, Koeman nem lenne boldog”

Nem elégedett a barcelonai helyzetével Antoine Griezmann – véli Didier Deschamps, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

BL: először kerülhetett egy csoportba CR és Messi, összejött!

Először nyílt lehetőség arra, hogy Cristiano Ronaldo és Lionel Messi csapata ugyanabba a csoportba kerüljön a Bajnokok Ligájában, s láss csodát, így történt. A Juventus és az FC Barcelona ráadásul épp a huszonöt év után ismét főtáblás Ferencvárossal került egy négyesbe. Ronald Koeman, a katalánok vezetőedzője szerint kedvező beosztást kaptak.

Káoszelmélet? Ugyan, a Barcelonánál a káosz maga a napi gyakorlat!

A koronavírus és a gazdasági világválság árnyékában sem szünetel az átigazolási időszak, s mint 2008 óta mindig, ezúttal is megkíséreljük ráncba szedni a topligák jöttek-mentekjeit. A hatodik kört szokásainknak megfelelően Angliában kezdtük, Olaszországban folytattuk, majd a múlt heti mérkőzésdömpingen átverekedve magunkat a Ligue 1-ben folytattuk, hogy a Bundesligán át megérkezzünk a La Ligába.

Barcelona: négy gól, három pont, könnyed siker a Villarreal ellen

A Barcelona a Villarreal ellen mutatkozott be a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) új kiírásában, és már az első félidőben beállította a 4–0-s végeredményt.

Barca: Nem én vagyok a rosszfiú! – Koeman reagált Messi üzenetére

Mint arról beszámoltunk, Lionel Messi Instagramon írt levelet barátjának, Luis Suáreznek, aki hat év után távozott az FC Barcelonától. Az argentin nem fogta magát vissza a búcsú közben, most pedig erre reagálva Ronald Koeman, a katalán labdarúgócsapat új vezetőedzője is megszólalt.

Barca: Pjanic bemutatkozott, Griezmann gólja döntött a Gamper-kupán

Az FC Barcelona labdarúgócsapata a Joan Gamper-kupa keretein belül rendezett felkészülési mérkőzésen Antoine Griezmann korai találatával 1–0-ra legyőzte a spanyol élvonalba öt év után visszajutó Elchét.

Barcelona: Koeman elküldött egy 25 millió eurót érő játékost

A Marca információja szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman közölte a fiatal középpályással, Riqui Puig-dzsal, hogy a jövőben nem számít rá.

Hollandia: megvan, ki lehet Koeman utódja a válogatottnál

Sajtóértesülések szerint Frank de Boer a legesélyesebb jelölt a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára, melyet Ronald Koeman az FC Barcelona kedvéért hagyott ott még augusztusban.

Barca: Koeman hivatalosan nem ülhet a kispadon, Setiénre várnak

Spanyol lapértesülés szerint Ronald Koeman az FC Barcelona hivatalos tétmérkőzésein egyelőre nem vehet részt vezetőedzői státuszban, mert a katalán együttes még nem egyezett meg Quique Setiénnel a szerződésbontás részleteiről.

Barca: Messi duplázott, második meccsén is nyert a Koeman-csapat

Az új idény előtti második felkészülési mérkőzését is 3–1-re nyerte meg az FC Barcelona labdarúgócsapata, amely Lionel Messi két és Philippe Coutinho egy góljával ezúttal a másodosztályú Gironát győzte le.

Barcelona: Koeman is Depayról beszélt, de van egy kis gond

Újabb fejlemények derültek ki a Barcelona és Memphis Depay előrevetített „házassága” kapcsán. Ronald Koeman vezetőedző gyakorlatilag megerősítette, hogy tényleg napirenden van a holland játékos szerződtetése, ám egy „apróságnak” még meg kell történnie ahhoz, hogy érkezhessen a Lyon futballistája.

Barcelona: már a héten bejelenthetik Depay szerződtetését – sajtóhír

Holland források szerint megszületett a megállapodás a Franciaországban légióskodó Memphis Depay, az FC Barcelona és az Olympique Lyon között.

Barca: Koeman első meccsén két büntető is kellett a sikerhez

Ronald Koeman vezetőedző első felkészülési mérkőzésén az FC Barcelona 3–1-re legyőzte a harmadosztályú Gimnastic de Tarragonát.

Barcelona: „Koeman őrmester” – ebben változtatott az új edző

Azonnal érzékelhető változtatásokat vezetett be a Barcelona kispadjára nemrég leülő Ronald Koeman. A korábbiakban többször is hallani lehetett arról, hogy a katalánok játékosai nincsenek megfelelően felkészítve a mérkőzésekre – úgy tűnik, eddig tartott ez az időszak.

Barcelona: 25 millió euróért érkezhet a válogatott támadó

Az FC Barcelona 25 milliós ajánlatot készül tenni a francia Lyonnak a holland Memphis Depay játékjogáért – írja a La Vanguardia saját értesüléseire hivatkozva.