?>
Roland Garros: David Nalbandian sérülésre hivatkozva visszalépett

Visszalépett a vasárnap kezdődő francia nyílt teniszbajnokságtól David Nalbandian. Az argentin játékos saját honlapján közölte hétfőn, hogy bal térde fáj, ezért nem tud szerepelni a Roland Garroson, ahol korábban kétszer is - 2004-ben és 2006-ban - elődöntős volt.

Tenisz: hét év után indul(hat) újra magyar a férfiak között a Roland Garroson

Nagyszerű hírt kaptunk ma délelőtt: első számú férfijátékosunk, Balázs Attila befért a következő Grand Slam-verseny, a Roland Garros selejtezőjébe, köszönhetően annak, hogy az utóbbi időben sokat javított világranglistás helyezésén: amíg tavaly szeptember végén még csak az 505. helyen jegyezték, addig két hete már 226. is volt – ez eddig a rekordja, most a 235. helyen áll.

Tenisz: Murray önkritikát gyakorol, máris salakra megy

Andy Murray, az első számú brit teniszező úgy döntött, a tervezettnél korábban, már az április 11-én kezdődő monte-carlói versenyen megkezdi a salakpályás idényt.

Tenisz: visszavonult az egykor doppingolásért eltiltott Federer-verő

Bejelentette visszavonulását az argentin Guillermo Canas, a Roland Garros háromszoros negyeddöntőse, a férfi tenisz-világranglista egykori nyolcadik helyezettje.

Tenisz: a versailles-i kastély mellé költözhet a Roland Garros

Várhatóan új helyszínre költözik a Roland Garros, a teniszidény párizsi Grand Slam-tornája.

A fehér sport fekete-fehéren 2.: a Grand Slam-rekordok és őrzőik

Néhány hete, a Roland Garros előtt már jelentkeztünk egy, a tenisztörténelem „legjeit” összefoglaló írásunkkal, akkor a világranglista oldaláról közelítettük meg a fehér sportot. Mostani írásunkban – a wimbledoni torna kezdetén – ismét a tenisz érdekességeiről lesz szó, méghozzá a sportág legnagyobb eseményei, a Grand Slamek felől megközelítve.

Szvetlana Kuznyecova nyerte meg az orosz házi döntőt Párizsban

A Francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének fináléjában a 2004-es US Openen diadalmaskodó Szvetlana Kuznyecova nyerte meg az orosz házi döntőt a világranglistát vezető Dinana Szafina ellen. A kevesebbet hibázó Kuznyecova megérdemelten lett első, megszerezve pályafutása második GS-sikerét. Szafina pedig 2008 után ismét alulmaradt a párizsi fináléban.

Babos Tímeáék szoros végjáték után elbukták a juniorok fináléját

Egy hajszállal ugyan, de Babos Tímea és brit társa, Heather Watson vereséget szenvedett a francia nyílt nemzetközi teniszbajnokság junior párosának fináléjában. A román Elena Bogdan, thaiföldi Noppawan Lertcheewakarn duó 3:6, 6:3 után 10:8-ra megnyerte a szuper tie-breaket, és így elhódította a juniorok trófeáját is.

Roland Garros: Kuznyecova szerint nagy lesz a nyomás Szafinán

Szvetlana Kuznyecova úgy érzi, jó eséllyel száll szembe Dinara Szafinával a Francia nyílt teniszbajnokság szombati döntőjében, mert a világelsőnek van több veszítenivalója.

A Fernando Gonzálezt búcsúztató Robin Söderling az első döntős

Robin Söderling jutott be elsőként a Francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyes versenyének fináléjába, miután az elődöntőben öt szettben felülmúlta a chilei Fernando Gonzálezt. A svéd versenyző a Juan Martín del Potro–Roger Federer mérkőzés győztesével vívhat majd meg a Grand Slam-trófea elhódításáért.

Roland Garros: utolsóként Monfils jutott be a legjobb nyolc közé

A hazai közönség előtt versenyző Gäel Monfils három szettben legyőzte a hatodik helyen kiemelt Andy Roddickot a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros férfi egyesének nyolcaddöntőjében, így utolsóként biztosította helyét a legjobb nyolc között.

„Egyelőre nem Wimbledonra, hanem a házam úszómedencéjébe készülök”

A Roland Garros 2009-es versenyének legnagyobb szenzációját Robin Söderling szerezte, aki négy játszmában legyőzte a világelső, a francia nemzetközi teniszbajnokságon a mérkőzés előtt még veretlen Rafael Nadalt. A spanyol teniszező azonban nem esett kétségbe, szerinte előfordul, hogy valaki kikap, s nem kell egyből a fáradtságra vagy mentális gyengeségre fogni a kudarcot. Erről a találkozót követő sajtótájékoztatón beszélt Nadal.

Williams anyuka szerint Venus elfáradt a Szávay elleni meccsre

Venus Williams édesanyja szerint lánya, Venus azért kapott ki pénteken Szávay Ágnestől a Roland Garros 3. fordulójában, mert nem tudta magát teljesen kipihenni 2. fordulós találkozója után, amely sötétedés miatt csütörtökre húzódott át, és meccslabdát is kellett hárítania. Lánya szerinte nem tudta magát kipihenni rendesen a magyar lány elleni összecsapásra.

Videó: Szávay Ágnes így verte meg Venus Williamst!

A magyar lány szenzációs formában van: Szávay Ágnes lemosta a pályáról az egykori világelső Venus Williamst a Roland Garroson, és már a legjobb 16 között jár a párizsi salakon. Nézze meg Szávay győztes pontját az amerikai ellen!

Blog: Szávay Ágnes pénteken a Vénuszon landolt

Újabb írással jelentkezett az NSO blogzónájában a Roland Garrosról tudósító Bálint Mátyás. A Nemzeti Sport újságírója személyes élményeit osztja meg az olvasókkal.

Másodjára is ráijesztett Szávay Venus Williamsre, de elmaradt a bravúr

Szávay Ágnes Gisela Dulkóval párban három játszmában, 2:6, 6:1, 6:2-re kikapott az 5. helyen kiemelt Williams testvérpártól a francia nyílt teniszbajnokság női párosának második fordulójában. Venus Williams a nap folyamán korábban vereséget szenvedett egyesben a magyar lánytól, aki a párosmeccs első játszmájában is jól játszott, a folytatásban azonban az esélyesebb amerikaiak átvették az irányítást, és megnyerték a mérkőzést.

Roland Garros: Cibulková lesz Szávay ellenfele a nyolcaddöntőben

A huszadik helyen kiemelt szlovák teniszező, Dominika Cibulková lesz Szávay Ágnes ellenfele a Roland Garros női egyesének nyolcaddöntőjében. A szlovák játékos két szettben, 6:4, 6:2-re verte meg Szávay párospartnerét, az argentin Gisela Dulkót.

Roland Garros: megvannak Szávayék lehetséges ellenfelei

A Bethanie Mattek–Sands, Nagyja Petrova amerikai, orosz páros bekerült a Roland Garroson a női párosok viadalának harmadik fordulójába, így ők lesznek Szávay Ágnes és Gisela Dulko ellenfelei, ha a magyar, argentin kettős legyőzi a Williams nővéreket a második fordulóban.

A Roland Garros első napjainak krónikája képekben – galéria

Öröm, csalódottság, könnyek, taktikai megbeszélés Williams módra, na meg persze hírességek a lelátón – képgaléria a Roland Garros első napjairól.

Roland Garros-statisztika: Magyarország a világ legjobbja!

A Roland Garros, francia nemzetközi teniszverseny hivatalos honlapja érdekes, napról napra frissülő összeállítást közöl, amelyben górcső alá veszi a különböző országok eredményeit a versenyzőik lejátszott mérkőzései alapján. Jelenleg Magyarország a listavezető.