Aranycipő: a kameruni gólvágó lehajrázta Vardyékat – végeredmény

Mint arról egy portréval is megemlékeztünk, a múlt héten kétszer is eredményes Ciro Immobile végzett az Aranycipőért folytatott csata első helyén, megelőzve a Bundesligában 34-szer betaláló Robert Lewandowskit.

Úgy hatékonyabb, hogy önzetlenebb is, mint Ronaldo: az aranycipős Immobile

Légiósként többször megbukott, sokan már temették, de a Lazio látott még benne fantáziát. Alig több mint 9 millió euróért megvásárolták, négy év alatt pedig a csúcsra járatták. Ciro Immobile rekordhalmozó idényen van túl, és még ha a Laziónak végül nem is volt esélye a scudetto elhódítására, a 30 esztendős támadó megszerezte a rómaiaknak a gólkirályi címet és az európai Aranycipőt. Portré és elemzés a Serie A 2019–2020-as évadjának legjobb gólvágójáról, akit Cristiano Ronaldo is csak üldözni tudott, legyőzni nem.

Viszlát, Aranylabda! – öt esélyes, akiknek nagyon rosszul jött a France Football döntése

A France Football úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakuló speciális helyzetre tekintettel 2020-ban nem ítéli oda az Aranylabdát senkinek, így a díj 1956 óta íródó történetében idén először nem talál gazdára. Ennek a nagy vesztesei maguk a labdarúgók, akik a szezonban nyújtott teljesítményükkel rászolgáltak volna az elismerésre. Sorra vettük azt az ötöt, aki jelen állás szerint sorba állhatott volna az Aranylabdáért.

Bayern: Rummenigge „kilobbizná” Lewandowskinak az Aranylabdát

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság vezetője nem mondott még le róla teljesen, hogy a France Football idén mégis átadja az év legjobb futballistájának járó Aranylabdát, melynek első számú várományosai között a bajor klub lengyel csatárát, a német bajnoki gólkirály Robert Lewandowskit is emlegetik.

Aranycipő: Immobile triplázott, elfogyott Lewandowski előnye

Ciro Immobile, a Lazio olasz válogatott csatára a hétvégi triplájával beérte Robert Lewandowskit, a Bayern München lengyel kiválóságát az Aranycipőért folytatott versenyben.

Aranycipő: Cristiano Ronaldo már a 2., Messi beérte Haalandot

Cristiano Ronaldo a Lazio elleni duplájával már 30 gólnál jár a bajnokságban, ezzel a találkozón szintén betaláló Ciro Immobiléval holtversenyben a második helyen áll az Aranycipő-versenyben.

Bundesliga: a társak szerint Gulácsi a 3. legjobb kapus

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) játékosai Gulácsi Pétert, az RB Leipzig magyar légiósát választották meg a 2019–2020-as idény harmadik legjobb kapusának.

Aranycipő: Cristiano Ronaldo már a dobogón, megelőzték Messit

Cristiano Ronaldo továbbra is nagyüzemi szinten termeli a gólokat: a Juventus portugál támadója az elmúlt egy hét során a Milan ellen egy, az Atalanta ellen két találatot szerzett, így már 28-nál jár a bajnokságban, ezzel beérte az Aranycipő-verseny harmadik helyén álló Timo Wernert.

Bayern: Lewandowski lett a német futballidény legjobbja

A játékosok szakszervezete az élvonal gólkirályát, a bajnok és kupagyőztes Bayern München lengyel támadóját, Robert Lewandowskit választotta a 2019–2020-as német labdarúgóidény legjobbjává.

Aranycipő: Immobile közelít, CR beérte Haalandot a 4. helyen

Ciro Immobile a Torino elleni találatával öt gólra megközelítette az Aranycipő-versenyben élen álló Robert Lewandowskit, egyúttal Timo Wernert magáról leszakítva immár egyedül második a rangsorban.

Tűzoltónak jött, rekorder lett: Flick és a Bayern lávsztorija

Kinevezésekor mindenki tűzoltónak gondolta: úgy tippelték, néhány hétnél tovább nem marad a Bayern München vezetőedzője. A jóslatok alapján Hans-Dieter Flick edzői regnálását Münchenben épp olyan gyorsan kellett volna elfelejtenie a világnak, mint ahogyan a több mint száz profi meccsével történt. Ám „Hansi” fokozatosan, de mindenkire rácáfolt. Az 55 éves tréner a Jupp Heynckes-éra óta nem látott nyugalmat és egységet teremtett az öltözőben. Már-már kiebrudalt játékosokat tett ismét meghatározó karakterré, és Pep Guardiolára is rávert eredményességben. Nyolc hónappal a kinevezése után – hároméves szerződéssel a zsebében és féltucatnyi edzői rekorddal a háta mögött – arra készül, hogy a bajnoki elsőség és a hazai kupagyőzelem után a Bajnokok Ligája kurta-furcsa nyolcas döntőjébe, majd onnan a csúcsra vezesse a bajorokat. Íme, Hansi Flick és a Bayern útja a Bundesliga 4. helyétől a BL-favoritságig.

Német Kupa: hatgólos döntőn duplázott a Bayern

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság után a Német Kupát is megnyerte a Bayern München, mely a berlini Olimpiai Stadionban 4–2-re legyőzte a Bayer Leverkusent a duplázó Robert Lewandowski vezérletével.

A 30. után itt a 20., kupagyőztes és duplázott a Bayern München!

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság után a Német Kupát is megnyerte a Bayern München, mely a berlini Olimpiai Stadionban 4–2-re legyőzte a Bayer Leverkusent a duplázó Robert Lewandowski vezérletével.

Dortmundi sztárgyár: nagy fogások Metzeldertől Kolleren át Lewandowskiig

Európa egyik legjobb érzékkel igazoló klubja a Dortmund. Ez a Képes Sport összeállításából is kiderül, amelyben rangsorolták az együttes top 10 szerzeményét az elmúlt húsz évből.

Aranycipő: Lewandowski befejezte, Immobile hátránya hat gól

A német Bundesliga befejeztével eldőlt, hogy a Bayern München kiválósága, Robert Lewandowski 68 ponttal zárt a 2019–2020-as Aranycipőért folytatott versenyben. Kérdés, elég lesz-e ez az első helyhez.

Bundesliga: karrierje legjobb idénye, megvan az Év játékosa

A bajnok Bayern München támadóját, a csúcsformában futballozó Robert Lewandowskit választották meg az Év játékosának a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga).

Aranycipő: Lewandowski elhúzott, tetemes az előnye

Robert Lewandowski előnye 12 pontra nőtt a legjobb európai góllövő címért (Aranycipő) folytatott versenyben, miután a lengyel csatár a Bayern München legutóbbi két bajnokiján háromszor volt eredményes.

Brémai győzelmével 30. alkalommal német bajnok a Bayern!

A Bayern München labdarúgócsapata szerezte meg a 2019–2020-as német bajnoki címet, köszönhetően a 32. fordulóban a Werder Bremen otthonában aratott 1–0-s győzelemnek. Ez a Bayern egymást követő nyolcadik bajnoki címe, összességében pedig a 30. elsősége a német bajnokságban.

Aranycipő: Messi közelíti CR-t, két dortmundi a top 10-ben

A német után a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság is újra elindulhatott a koronavírus-járvány miatti felfüggesztés után, s ez rögvest hozott egy Lionel Messi-gólt – az FC Barcelona argentin klasszisa a Mallorca elleni találatával sorozatban a 12. idényében jutott el 20 bajnoki gólig.

A Főnök, aki mindig segített a bajba jutott Bayern Münchenen

Jupp Heynckes több mint 52 éves pályafutást hagyott a háta mögött 2018 májusában, noha vereséggel búcsúzott, győztesként emlékeznek rá. A német labdarúgás 75 éves edzőlegendájáról szóló sorozatunk 5., befejező része.