Honvéd: Pisont István hosszabbított Kispesten

Két évvel meghosszabbította szerződését a Budapest Honvéddal Pisont István, a klub NB III-as csapatának vezetőedzője – jelentette be hivatalos honlapján a kispesti klub.

Honvéd: „Furcsa érzés, nem túl vidám pillanat” – megható búcsú a Bozsik-stadiontól

A Budapest Honvéd szurkolói, jelenlegi és korábbi játékosai, alkalmazottai elbúcsúztak a Bozsik-stadiontól. A gálamérkőzésen a klub legendái léptek pályára, George F. Hemingway volt a játékvezető, segítői pedig Baráth Botond és Nagy Gergő, igaz, utóbbit egy időre az elégedetlen Kovács Kálmán váltotta. Az NSO Tv is ott járt a megható eseményen, amelyen arról kérdezte a résztvevőket, mi a legszebb emlékük a stadionról, míg Nagy Gergő azt is elárulta, miért vinné haza legszívesebben az öltözőszekrényét.

Volt barcást is meg tudnak fizetni – itt tartanak az izraeliek

Csütörtökön a Beitar Jeruzsálem–Vasas FC Európa-liga-selejtezővel kezdetét veszi a kétfontos izraeli–magyar csata az európai futballporondon, a küzdelem két múlva a Hapoel Beer-Seva–Budapest Honvéd Bajnokok Ligája-selejtezővel folytatódik. A két mérkőzés kapcsán a magyar futball izraeli megítéléséről, a párharcok esélyeiről beszélgettünk két helyi szakíróval: a Walla internetes oldal munkatársával, Inbal Manorral és a Jediót Ahronót napilap újságírójával, Jair Kattannal.

NB III: Pisont István kispadot kapott a harmadosztályban

A Bp. Honvéd labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub NB III-ban szereplő tartalékcsapatának vezetőedzői posztján változás történt: a lejáró szerződésű Gálhidi Györgyöt Pisont István váltotta.

Honvéd: „És a Diósgyőr legyőzése után kezdődhetett a fieszta…”

Pisont István háromszor nyert bajnoki címet a Honvéddal, a legutóbbi, 1993-as sikernek is a részese volt. Sőt, a bajnoki címet érő, Diósgyőr felett aratott 5–1-es győzelemből két góllal vette ki a részét. Sándor György kétszeres magyar bajnoknak vallhatja magát, 2011-ben tagja volt a Videoton első NB I-es diadalát megszerző csapatnak, valamint 2015-ben is magasba emelhette a bajnoki trófeát. Az NSO TV stábja múltidézésre hívta a Magyar Futball Akadémia edzőjét, valamint az NB II-t megnyerő Puskás Akadémia FC játékosát, s természetesen azt a kérdést is feltette nekik: a Honvéd vagy a Videoton ünnepelhet szombaton?

Hátsó füves: Utcafoci téglakapukra – a Pisont család élete

Gádorosi látogatás a 31-szeres válogatott Pisont István szülőföldjén. Utcai foci téglakapukra, kápolna a kórházkertben és a cigány konyha különlegességei. Betekintés az öt Pisont testvér életébe.

Honvéd: „A magyar labdarúgót le kell támadni, mert nem képzett”

A Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége volt Pisont István, aki „fél lábbal” visszatért egykori sikerei színhelyére, a Budapest Honvédhoz. A korábbi válogatott játékos a középpályások és a támadók egyéni képzésével foglalkozik a kispestieknél. A műsorban az utánpótláskorú magyar labdarúgók képzésének legfontosabb problémáiról, feladatairól beszélt.

SZAC: „Mert a nézését…” – Pisont vezényelt az U13-asok buliján

Elmennének csak úgy a Szentlőrinci Atlétikai Club U13-as labdarúgócsapatának évbúcsúztató bulijára? És ha az összejövetelen Pisont István vezényletével éneklik a „Mert a nézését meg a járását” című slágert?

„Érdemesebb lesz játékosokat nevelni, mint vásárolni” – pénzmozgás az utánpótlásban

Jelentős változtatásokat eszközölt a Magyar Labdarúgó-szövetség idén nyáron az utánpótlásban. A versenyrendszer módosítása mellett bevezették a működési költségtérítést, amelynek értelmében július 1-jétől (a nyári átigazolási időszak kezdetétől) a klubok kötelesek pénzt fizetni az utánpótláskorú futballistákért – igaz, nem minden esetben. A működési költségtérítés bevezetése azt jelenti, adott esetben akár több millió forintba kerülhet egy tizenéves palánta – függetlenül attól, hogy később profi labdarúgó lesz-e belőle. Az új rendszer miatt sokkal nagyobb felelősség hárul a sportvezetőkre, az akadémiáknál a fókusz a minőségre tevődik a mennyiség helyett, és nem utolsósorban egyfajta védelmet nyújt a kis kluboknak. A Nemzeti Sport Online kétrészes cikkben járja körül a témát, a második részben hazai klubok véleményére, tapasztalataira voltunk kíváncsiak az MLSZ újításával kapcsolatban.

Videó: „Ha Messi többet ért labdába nálunk, akkor az nem igaz”

Megtartotta tehetségkutató válogatóját a Pisont István Alapítvány. Az ország különböző részéről érkeztek hátrányos helyzetű fiatal labdarúgók, hogy megmutassák tudásukat és felhívják magukra a szakemberek figyelmét. Az NSO Tv-nek az alapítvány névadója, Pisont István beszélt a program céljairól, valamint azt is elárulta, hogyan fedezte fel Balogh Norbertet, a Palermo magyar légiósát.

Honvéd: profi szerződést kötöttek Pisont István fiával

A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy profi szerződést kötött Pisont István fiával, Pisont Patrikkal, valamint egy másik fiatallal, Gergényi Bencével is.

DVTK: „Egervári is tudta volna teljesíteni az Eb-részvételt”

A DVTK labdarúgócsapata Egervári Sándor vezetésével kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra. A játékosok szerint a korábbi szövetségi kapitány mentalitása és felkészültsége még mindig a régi, míg a szurkolók úgy vélik, már Egervári személye is jó jel lehet egy pozitívabb szereplésre.

DVTK: ennyi időre szól Egervári Sándor szerződése

A boon.hu információi szerint határozatlan időre szólt Egervári Sándor kinevezése a DVTK vezetőedzői posztjára. A csapat jövő kedden kezdi meg a felkészülést a labdarúgó NB I tavaszi évadjára.

Honvéd: Pisont elmondta, hogy lett „a legnagyobb király”

A Bp. Honvéd labdarúgócsapatának kiválóságai közül elsőként Pisont István látogatott el a Magyar Futball Akadémiára, hogy meséljen a sikereiről, küzdelmeiről, és beszélgessen a fiúkkal is – adta hírül a kispesti klub honlapja.

Utánpótlás: Pisontnál nincs tetkó, fülbevaló és extrém haj

A napokban beszámoltunk róla, hogy Pisont István ismét a magyar futballutánpótlásban dolgozik. Az utanpotlassport.hu interjút készített a korábbi szövetségi edzővel, az 1908 Szentlőrinci AC KSE utánpótlásának frissen kinevezett szakmai igazgatójával.

Utánpótlás: Pisont újra munkában, szakmai igazgató lesz

Pisont István lett a BLSZ II-es SZAC KSE utánpótlás szakmai igazgatója, a fiatal labdarúgók képzése a Deák „Bamba" Labdarúgó Akadémiakeretein belül zajlik a jövőben.