Intelligenciája és a kézilabda emelte kortársai fölé – Peter Schmeichel a PL máig legjobbja?

Termete mellett különleges védési technikája és legalább két, szemmel láthatatlan tulajdonsága is segítette Peter Schmeichelt a Manchester Unitednél eltöltött évei alatt. A dán óriás viszonylag későn érő típusként, 27 évesen szinte névtelenül érkezett Sir Alex Ferguson csapatához – majd 1999-ben igazi klubikonként távozott. Hogy csinálta?

MU: „Ez nem elegendő” – kritizál a kapuslegenda

Nemcsak a klub szurkolói, hanem egykori kiválóságai sincsenek elragadtatva a Manchester United teljesítményétől. Az angol élvonal 10. helyén szerénykedő gárda korábbi legendás kapusa, Peter Schmeichel a Premier League Productions tévéműsorban fogalmazta meg lesújtó véleményét.

PL: Pogba az MU problémáinak a gyökere – Peter Schmeichel

Peter Schmeichel, a Manchester United labdarúgócsapatának legendás kapusa nyíltan kritizálta Paul Pogbát az Arsenal elleni 1–1-es döntetlen után.

Mi a közös Cruyff, Maradona, Messi, Schmeichel pályafutásában?

A labdarúgás történetének legnagyobb klasszisai közül többen is a magyar válogatott ellen mutatkoztak be nemzeti csapatukban – a pályafutásuk mérföldkövének számító mérkőzéseket az akkor megjelent beszámolók, interjúk segítségével elevenítjük fel.

PL: Peter Schmeichelt érdekelné egy manchesteri állás

Amennyiben a Manchester United vezetősége pályázatot ír ki a sportigazgatói állás betöltésére, elképzelhető, hogy Peter Schmeichel is jelentkezik.

Vb 2018: „Borzalmasan idegesítő, bár ne játszana többet Neymar…”

Peter Schmeichel, a Manchester United legendás kapusa nem fogta magát vissza, mikor a brazil válogatott klasszisáról, a világbajnokságon színészkedései miatt sokat kritizált Neymarról kérdezték. A dán ikon elmondta, annak örülne a legjobban, ha nem látná többet a pályán a Paris Saint-Germain támadóját…

Barca: Iniestánál ők a világfutball posztonkénti legjobbjai

Mint ismert, Andrés Iniesta nemrég hosszas huzavona után élethosszig tartó szerződést kötött az FC Barcelonával. A katalán klub középpályásának aláírása sok szurkolót megnyugtatott, így most már „van idő” mással foglalkozni. Mint például azzal, Iniesta szerint kik a világfutball posztonkénti legjobbjai. Íme!

Dánia: Peter Schmeichel hamarosan edző lehet

Peter Schmeichel 2003-ban hagyott fel az aktív labdarúgással. A dán válogatott egykori kapusa a visszavonulása óta sokszor foglalkozott a gondolattal, hogy egy nap edzői vagy menedzseri munkát vállal, de ezidáig nem érezte magát készen erre a kihívásra. Azonban nem kell már sokáig várni, amikor leül a kispadra.

FIFA 18: 12 új legenda a játékban, egy óriási meglepetéssel!

Augusztus elsején az EA Sports hivatalos YouTube-csatornáján tartott egy rövid bemutatót a szeptember végén megjelenő új játékáról, a FIFA 18-ról. A futballszimulátor kapcsán pedig új hírrel is szolgáltak, 12 új „Ikont” mutattak be, akiket majd az Ultimate Team-játékmódban vehetnek meg álomcsapatukba a játékosok. És a legjobb hír: Ronaldinho is bekerült a játékba, méghozzá három különböző, bivalyerős kártyával!

Az MU-ikon nem volt szégyenlős – de mit szól ehhez a barátnő? – kép

A Manchester United korábbi nagyszerű kapusa, Peter Schmeichel Franciaországban nyaral barátnőjével, Laura von Lindholmmal. A színésznő és a korábbi futballista Saint-Tropez-ban, a Club 55 nevű helyen múlatta az időt, amikor egy fotós megörökítette őket – talán nem a legszerencsésebb pillanatban kattintott.

MU: ismert nevű kapus lehet De Gea utódja

Amennyiben sikerrel jár a Real Madrid, és szerződteti David de Geát, úgy utódja a címvédő Leicester City kapusa, Kasper Schmeichel lehet a Manchester Unitednél – értesült a Sky Sports.

Cruyff, Maradona, Messi és a többiek – magyarok ellen debütáló legendák

A Marca képes összeállításában összeszedte, hogy legendás kapusok melyik felnőttválogatott ellen mutatkoztak be a nemzetközi színtéren, és mivel többnél is felbukkant Magyarország neve, elgondolkodtunk, milyen lenne egy álomcsapat a mieink ellen debütáló klasszisokból.

Dánia: 17 évvel apja után Kasper Schmeichel az év játékosa

A Leicester City kapusát, Kasper Schmeichelt választották meg a 2016-os év legjobb labdarúgójának Dániában.

Man. City: Guardiola unalmas és szerencsés az MU-legenda szerint

A Premier League-ben szereplő Manchester United korábbi játékosa, Peter Schmeichel úgy véli, hogy a Manchester Cityt irányító Pep Guardiola egysíkúvá tette a Bayern München játékát, ráadásul a Barcelonánál is szerencséje volt a játékosokkal.

Nem is annyira rondák minden idők legrondább Eb-mezei

Jó ötletnek tűnt az Európa-bajnokság előtt egy csokorba gyűjteni a kontinenstornák legrondább szereléseit, de kiderült, kemény fába vágtuk a fejszénket. A mezgyártók ugyanis a csúcseseményekre összeszedték magukat, s szinte alig találni kirívóan csúnya szerelést. Cikkünkben ezért nem is állítjuk, hogy a divatszakma elleni merényleteket vesszük sorra, inkább csak szemezgetünk a nem éppen átlagos (leginkább az alatti) Eb-mezek között. SZUBJEKTÍV ÖSSZEÁLLÍTÁS!

MU: Sikerült lerombolni, amit Sir Alex felépített – Schmeichel

Peter Schmeichel, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United korábbi kapusa halálra unta magát a „vörös ördögök” játékán.

Leicester: „hatalmasat” védett a kis Schmeichel, a csatár kétségbeesett

Amikor a kis Kasper Schmeichel még bontogatta a szárnyait, és a papa, Peter a Manchester Unitedben játszott, a fiú arról álmodott, hogy egyszer megnyeri a Premier League-et…

Videó: a volt MU-klasszis fia lett a legjobb, ez várta a Twitteren

Kasper Schmeichel, az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) listavezető Leicester City kapusa lett 2015 legjobb futballistája Dániában. A 29 éves játékos édesapja, Peter Schmeichel – aki háromszor (1990, 1993, 1999) is kiérdemelte a díjat – és a Manchester United másik korábbi klasszisa, Edwin van der Sar a Twitteren gratuláltak.

Juventus: a 20 éve debütáló Buffon szerint Casillas a legjobb

Gianluigi Buffon megnevezte korszakának legjobb kapusait. A felsorolásból nem maradt ki Iker Casillas, Peter Schmeichel és Petr Cech.

Real: Casillas megnevezte a legfélelmetesebb ellenfelét

Pályafutása során Lionel Messi volt Iker Casillas legfélelmetesebb ellenfele a pályán. A Real Madrid korábbi, a Porto jelenlegi kapusa megnevezte a legjobb labdarúgót is, akivel valaha egy csapatban játszott.