Női röplabda: a Jászberény lett a bronzérmes a kupában

A Jászberényi RK lett a bronzérmes a női Magyar Kupában, miután a harmadik helyért lejátszott mérkőzésen 3:1-re legyőzték a Fatum Nyíregyházát. A döntő 19:40-kor kezdődik a Linamar Békéscsaba és a címvédő Vasas Óbuda között.

Röplabda: győzelmekkel melegítettek a Vasas-BRSE rangadóra

Kedden este a Vasas Folyondár utcai sportcsarnokában Közép-európai Liga mérkőzésen csap össze a bajnoki címvédő Linamar-Békéscsaba és a kupagyőztes Vasas Óbuda (ez lesz egyébként a február 12-i Magyar Kupa-döntő párosítása is). Szerdán a Calcit Ljubljana lesz a viharsarkiak ellenfele, csütörtökön pedig a piros-kékek játszanak velük. Eközben a Teva Gödöllő és a Fatum Nyíregyháza Mariborban játszik majd ugyanebben a sorozatban.

Női röplabda NB I: a Vasas szettet sem adott a Gödöllőnek

A Vasas idegenben, a Békéscsaba és a Nyíregyháza pedig hazai pályán győzött szettveszteség nélkül a női röplabda NB I alapszakaszának vasárnapi játéknapján.

Női röplabda: visszajött a Vasas, de kikapott Nyíregyházán

A házigazda Nyíregyháza öt szettben, két óra tíz perces csatában diadalmaskodott kedden a 0:2-ről felálló Vasas felett a női röplabda Közép-európai Ligában.

Röplabda: Békéscsaba-verte Nyíregyháza Zágrábban

A Békéscsaba három szettben legyőzte a Nyíregyházát a női röplabda Közép-európai Liga zágrábi csoportjában. A másik keddi magyar érdekeltségű mérkőzésen a Vasas Gödöllőn kikapott a Schwechattól.

Női röplabda: gödöllői siker, nyíregyházi vereség

A Teva Gödöllői RC négy játszmában nyert, a Fatum Nyíregyháza három szettben kikapott a női röplabda Közép-európai Ligában.

Női röpi Challenge-kupa: búcsúzott a Nyíregyháza

A Fatum Nyíregyháza 3:1-re kikapott hazai pályán a Sztara Pazovától, így kettős vereséggel búcsúzott a női röplabda Challenge-kupa selejtezőjében.

Röplabda: a BRSE továbbjutott, a Vasas és a Kaposvár nyert a kupákban

Négy magyar csapat lépett pályára a nemzetközi kupákban, szerdán. A női bajnok Linamar-Békéscsaba Görögországban is nyert a CEV-kupában, így kettős győzelemmel jutott tovább az Olimpiakosz Pireusz ellen. A Challenge-kupában, ugyancsak idegenben, Horvátországban győzött a férfi bajnok Fino Kaposvár, hazai pályán pedig, egy osztrák csapatot legyűrve a női kupagyőztes Vasas Óbuda. Egyedül a Fatum-Nyíregyháza kapott ki vendégként, de a szabolcsiak is megszorongatták szerb házigazdájukat. Csütörtökön, a női kupadöntős Teva Gödöllő lép majd pályára Horvátországban.

Röpi: javítottak klubcsapataink a Közép-európai Ligában

Három magyar érdekeltségű mérkőzést játszottak le csütörtökön a röplabdázók női Közép-európai Ligájában. Ezúttal mindhárom találkozón magyar siker született.

Női röplabda: a Nyíregyháza és a Vasas sem nyert szettet

A Vasas és a Nyíregyháza is 3:0-s vereséget szenvedett Szlovéniában a női röplabda Közép-európai Liga keddi játéknapján.

Női röpi NB I: a Jászberény felállt 0:2-ről, de kikapott

Kétszettes hátrányról ugyan még egyenlített, ám végül kikapott a Nyírsuli vendégeként a Jászberény a női röplabda NB I egyetlen pénteki mérkőzésén.

Röplabda: két nappal a bajnoki rajt előtt végre beesett a légiós

A hazájában támadt ügyintézési hercehurca miatt többhetes késéssel szerda éjjel megérkezett az élvonalbeli Nyíregyháza női csapatához a 32 éves Noralvis Yenisley Aguilera Ferguzon.

Női röplabda: a Nyíregyháza majdnem meglepte a Vasast

A címvédő Vasas 3:2-re nyert Nyíregyházán a női röplabda NB I alapszakaszának vasárnapi mérkőzésén.

Női röplabda NB I: nagy csatában nyert a Nyírsuli

A Nyírsuli nagy csatában verte a vendég Miskolcot a női röplabda NB I csütörtöki mérkőzésén.

Női röplabda NB I: előnyben a Nyíregyháza az MVSC ellen

A Nyíregyháza hazai pályán előnyt szerzett az MVSC ellen a női röplabda NB I ötödik helyéért zajló párharc vasárnapi nyitó meccsén.

Női röplabda NB I: idegenben egyenlített a Nyíregyháza

A Nyíregyháza ötszettes csatában nyert az Újpest otthonában szombaton a női röplabda NB I alsóházi rájátszásának két győzelemig tartó párharcában.