Női kézi: több BL-csapat is lecsapna Penára – sajtóhír

Román kézilabdás berkekben az a hír járja, hogy Bukarestbe igazolhat Nerea Pena, a Siófok KC felfüggesztett játékosa – állítja a Gazeta Sporturilor román sportlap. A bukaresti újság szerint a CSM a 30 éves spanyol válogatott játékossal szeretné megerősíteni az irányító posztot, amely a csapat gyenge pontjának számít. Ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a dán Esbjerg jobbátlövőnek hívja Penát, aki hét éven át remekelt a Ferencvárosban ezen a poszton.     

Női kézi NB I: edzője és kulcsjátékosa nélkül lép pályára a Siófok vasárnap

A Siófok KC norvég vezetőedzője, Bent Dahl, és egyik kulcsjátékosa, a spanyol Nerea Pena sem lesz ott a Balaton-partiaknál a Debrecen elleni kézilabda-bajnokin. A távollét okairól maga a vezetőedző számolt be.  

Női kézi: Túlléptem azon, hogy távoznom kellett Érdről – Tóth Gabriella

Tóth Gabriellának nem volt a tervei között, hogy 2020 tavaszán távozik az Érd kézilabdacsapatától, a sors mégis úgy hozta, hogy a következő idényre való felkészülést már a Siófokkal kezdte meg. A magyar válogatott irányítóval beszélgetett az NSO Tv új csapata első közös edzéseinek egyikén. 

Női kézilabda: Siófokon a cél változatlan és egyben szép

A Siófok női kézilabdacsapatánál szívük szerint valószínűleg az NB I friss ezüstérmeseként (a bajnokság befejezettnek nyilvánításakor az előző, 2018–2019-es idény helyezései voltak az irányadók, így hiába állt a 2019-ben harmadik SKC idén tavasszal a második helyen) és egy újabb EHF-kupa-győzelem után (az elődöntők előtt törölték az aktuális kiírást) vágtak volna bele ezen a héten a nyári felkészülésbe. Na, meg Bajnokok Ligája-indulóként, ám az európai szövetség nem fogadta be a klub szabadkártyaigényét.

Női kézi: „Ez nem igazságos” – Pena a Facebookon üzent

Két siófoki játékos, Nerea Pena és Szikora Melinda is reagált a Facebookon a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) csütörtöki határozatára, mely szerint a szervezet a koronavírus-járvány okozta helyzetre tekintettel befejezettnek nyilvánítja az égisze alá tartozó összes bajnokságot. A döntés hátrányosan érintheti a női NB I-ben második helyen álló Siófokot, amely megdöbbenéssel fogadta az MKSZ határozatát.

Női kézi: Én is félek, amikor kimegyek az utcára – Nerea Pena

Nerea Pena, az EHF-kupa-címvédő Siófok spanyol kézilabdázója szerint június előtt biztosan nem folytatódhat az idény a koronavírus-járvány miatt.

Női kézi NB I: nem súlyos a sérülése a Siófok kapitányának

Nerea Pena, a Siófok női kézilabdacsapatának csapatkapitánya a Győri Audi ETO KC elleni NB I-es mérkőzésen sérült meg. A klub a hivatalos honlapján közölte, hogy a spanyol játékos sérülése nem súlyos.

Női kézi: rasszista inzultus érte a Siófok légiósát, a DVSC elnézést kért szurkolói miatt

A DVSC kézilabdacsapata bocsánatot kért a szurkolók szerdai, rasszista magatartása miatt.

Női kézi: ezért bírja Pena a vb-ezüst után is csúcsformában a sorozatterhelést

Fölényes győzelemmel kezdett a Siófok a női kézilabda EHF-kupában: a címvédő a dán Köbenhavn HB-t verte meg 36–23-ra a csoportkör 1. fordulójában, vasárnap. Az NSO Tv stábja a találkozón 11 gólt szerző friss vb-ezüstérmes Nerea Penával és a kapuban parádézó Szikora Melindával beszélgetett.

Női kézi EHF-kupa: címvédőhöz méltó módon kezdett a Siófok

Fölényes győzelemmel kezdett a címvédő Siófok a női kézilabda EHF-kupában: Nerea Penáék a dán Köbenhavn HB együttesét verték meg 36–23-ra a csoportkör első fordulójában vasárnap.

Női kézi-vb: „Végre mi is számítunk” – a miniszterelnök is gratulált a hollandoknak

Mint beszámoltunk róla, Kumamotóban története első világbajnoki győzelmét ünnepelhette a holland női kézilabda-válogatott. A játékosoknak az eredményhirdetés után telefonon gratulált a holland miniszterelnök is. A gólkirály és a mindent eldöntő hetest értékesítő Lois Abbingh kiemelte, jó érzés, hogy végre ők is számítanak.

Női kézi-vb: Abbingh csattanós választ adott az őt mellőző Martínnak

Mint beszámoltunk róla, meglepetésre Hollandia és Spanyolország játszhatja a döntőt vasárnap a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokságon. A hollandok átlövője, Lois Abbingh nyolc góllal „válaszolt” klubedzőjének, Ambros Martínnak, aki kevesebb lehetőséget adott neki az utóbbi hónapokban. A pénteki mérkőzések után a győztes gólt szerző Laura van der Heijdennel és a kisírt szemű Stine Oftedallal is beszéltünk, míg a spanyolok, élükön a születésnapos Nerea Penával már a lefújás után megkezdték az ünneplést.

Női kézi-vb: Pena nem csinálna drámát a magyarok helyében

Nerea Pena, a Siófok KC spanyol irányítója nem csinálna drámát a magyarok helyében, amiért a női kézilabda-válogatott csupán a 14. helyen végzett a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Női kézi-vb: Rasmussen jelezte nekünk, ez így nem lesz jó – Bíró Blanka

Mint arról beszámoltunk, a magyar női kézilabda-válogatott négy góllal, 29–25-re kikapott Spanyolországtól a Japánban zajló világbajnokság csoportkörének 2. fordulójában. A mérkőzés után a mieink részéről Kim Rasmussen szövetségi kapitány elmondta, fiatal csapata nem tudta megoldani, hogy hamar nagy hátrányba került, és hiába próbálkozott különböző felállásokkal, semmi sem működött. Nerea Pena szerint a védekezés volt a kulcs, és hogy nem engedték a magyar csapatot könnyű gólokat lőni. 

Női kézi-vb: Pena a védekezésünket és a gyorsaságunkat emelte ki

Nincs megállás, a kazahok elleni győztes világbajnoki nyitány után kevesebb mint egy nappal az első rangadó vár a magyar női kézilabda-válogatottra vasárnap (magyar idő szerint reggel 10-től) Japánban. Az a Spanyolország lesz az ellenfél, amely a románok felett aratott meglepő különbségű sikerrel érkezhet a meccsre. Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint alapvetően fekszik nekünk a spanyolok stílusa, míg a túloldalon a siófoki Nerea Pena a védekezésünket és a gyorsaságunkat emelte ki.

Női kézi: Nerea Pena BL-szerepléshez segítené a Siófokot

Hét év után hagyta el a Ferencváros női kézilabdacsapatát a szurkolók körében rendkívül népszerű spanyol világklasszis, Nerea Pena, hogy Siófokon találjon magának új kihívást, miközben már a fiataloknak is igyekszik utat mutatni.

Női kézi: folytatódik a széria, ismét magyar klubhoz kötődik a hónap legjobbja

Az Európai Kézilabda-szövetség Nerea Penát, a Ferencváros spanyol, a következő idénytől a Siófokot erősítő játékosát választotta meg június legjobbjának. A férfiaknál a Vardar Szkopjéval Bajnokok Ligáját nyerő lett Dainis Kristopans végzett a rangsor élén.

Női kézi NB I: Snelder visszatért, Pena és Szikora könnyezett

Nerea Pena nem tudta visszafojtani az érzelmeit, amikor az FTC női kézilabdacsapata az utolsó, Eszterházy SC elleni bajnoki előtt elbúcsúztatta a nyáron távozó hat játékosát. A mérkőzést az ezüstérmes simán megnyerte 39–16-ra az utolsó helyen kieső egriekkel szemben.