?>
Nemzet Sportolója: Faragó Tamás hivatalosan is tag lett

A Magyar Közlönyben csütörtökön jelent meg, hogy a kormány a sporttörvény alapján – megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát – Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza.

Nemzet Sportolója: Örülök Faragó Tamásnak, mert rendkívüli sportember – Schmitt

Kárpáti György júniusi halála után új tagot kellett választaniuk a Nemzet Sportolóinak, mivel ismét – az idén már másodszorra – tizenegyen maradtak.  A tagok egy másik korábbi vízilabdázót, Faragó Tamást választották meg a Nemzet Sportolójának. Az NSO Tv stábja ott járt, amikor Szabó Tünde sportért felelős államtitkár bejelentette az eredményt, illetve Schmitt Pál is elmondta nekünk véleményét a szavazással kapcsolatban.

Nemzet Sportolója: Legalizálták, amit eddig is tudtam – Faragó

A Nemzet Sportolójának megválasztott Faragó Tamás elsőként a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a tagság döntését követően.

Nemzet Sportolója: Faragó Tamást jelölték új tagnak

Kárpáti György júniusi halála után új tagot kellett választaniuk a Nemzet Sportolóinak, mivel ismét – az idén már másodszorra – tizenegyen maradtak. Ugyan nem volt törvényszerű, hogy a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó helyett egy másik vízilabdás kiválóságnak kell átvennie a stafétát, a tagok mégis így döntöttek, és Faragó Tamást választották meg a Nemzet Sportolójának – tájékoztatta a Nemzeti Sportot Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Nemzet Sportolója: szerdán új tagot választanak

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György halála után ismét összeülnek a nemzet sportolói, hogy új tagot válasszanak maguk közé.  A hazai sportélet nagyjai szerint a szintén ötkarikás bajnok pólós, Faragó Tamás a legesélyesebb a tagságra.

Nemzet Sportolója: július 22-én jelölnek új tagot

A júniusban elhunyt Kárpáti György helyére új tagot választanak a Nemzet Sportolói, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár július 22-re hívta össze a tagokat – tudta meg a Nemzeti Sport.

Vízilabda: „Benedek Tibor méltó névadója lenne a Duna Arénának”

Mint arról beszámoltunk, az Emmi javaslatára a kormány dönthet arról, hogy a Duna Aréna a jövőben Benedek Tibor nevét viselje. A Nemzeti Sport felhívása, mely szerint a csütörtökön súlyos betegségben elhunyt, játékosként többek között háromszoros olimpiai bajnok, edzőként pedig világbajnok Benedek Tiborról nevezzék el a Duna Arénát, nyitott fülekre talált, s információink szerint az Emmi hamarosan a kormány elé is terjeszti javaslatát, ha mindehhez az elhunyt sportoló közeli családtagja, például nagykorú örököse hozzájárult.

Gyász: Kárpáti különleges személyisége volt a magyar vízilabdának – Faragó Tamás

Ahogyan arról beszámoltunk, nyolcvannégy éves korában elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok egykori vízilabdázó, Kárpáti György. A Nemzet Sportolójára Faragó Tamás, Kemény Dénes és Szabó Tünde emlékezett a Nemzeti Sportnak.

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti György

Nyolcvannégy éves korában Budapesten elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok egykori vízilabdázó, Kárpáti György, a Nemzet Sportolója – számolt be róla a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete. A szomorú hírt a felesége megerősítette a Nemzeti Sportnak.

Nemzet Sportolója: Monspart Sarolta érzi az emberek szeretetét

A világbajnok tájfutóról tudni lehetett, hogy bár rengeteg díja, elismerése van, nagyon szeretett volna bekerülni a Nemzet Sportolói közé.

Nemzet Sportolója: Monspart Sarolta hivatalosan is tag lett

Monspart Sarolta hivatalosan is tagja lett a Nemzet Sportolói társaságnak – olvasható a kedden kiadott Magyar Közlönyben.

Jótékonyság: a Nemzet Sportolói csatlakoznak a MOB felhívásához

A Nemzet Sportolói is csatlakoznak a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) koronavírus-járvány elleni adománygyűjtéséhez – közleményüket az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.   

Nemzet Sportolója: Boldog vagyok, el is pityeredtem – Monspart Sarolta

Mint beszámoltunk róla, a Nemzet Sportolói Székely Éva halála után a világbajnok tájékozódási futó Monspart Saroltát jelölték maguk közé keddi szavazásukon. A kitüntetett meghatódva nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

Nemzet Sportolója: Monspart Sarolta lett a tagok jelöltje

A Nemzet Sportolói Székely Éva halála után a világbajnok tájékozódási futó Monspart Saroltát jelölték maguk közé keddi szavazásukon – tájékoztatta a Nemzeti Sportot Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Nemzet Sportolója: így döntenek kedden az új tagról

Kedden szavaznak a Nemzet Sportolói arról, kit választanak maguk közé Székely Éva halála után.

Nemzet Sportolója: március 31-én szavaznak az új tagról

A Nemzeti Sport értesülései szerint a Nemzet Sportolói március 31-én, azaz jövő kedden telefonon szavaznak arról, ki kerüljön be a február végén 92 évesen elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó helyére.

Nemzet Sportolója: ki lesz az új tag? Ön kit választana?

Február végén 92 évesen elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója. A tagság ismét választás elé néz. Hogy mikor és kiket javasol 12.-nek az illusztris társaság 11 tagja, arról egyelőre nincs pontos információ, csak annyi: hamarosan.

Gyász: Számítottam a szomorú hírre, mégis megrázott – Gyenge Valéria

Mint beszámoltunk róla, 92 éves korában elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója. Korábbi csapattársa, Gyenge Valéria, 1952 olimpiai bajnoka – aki 1956 óta Torontóban él – a Nemzeti Sportnak elmondta, noha számított rá, nagyon megrázta a szomorú hír. 

Gyász: Székely Éva testesítette meg nekem az igazi sportembert – Szabó Tünde

Mint beszámoltunk róla, 92 éves korában elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója. A szomorú hír hallatán korábbi klasszisaink is elbúcsúztak a legendától.