?>
PL: korábbi Liverpool-játékossal erősített a Crystal Palace

Nathaniel Clyne nyolc év után tér vissza a Crystal Palace-hoz – jelentette be a londoni klub.

Hart, Thiago Silva, David Silva, Cavani – a szerződés nélküliek álomcsapata!

Ha nem is az eredeti időben, de mostanra minden topliga küzdelmei véget értek, ezzel pedig számos játékos szerződése is lejárt az együttesénél. A Sky Sports ennek apropóján összeszedte a Premier League, a La Liga, a Bundesliga, a Serie A, a Ligue 1 és a Championship szabadügynökeit, hogy álomcsapatot formáljon belőlük.

Pool: órákkal a bajnoki cím előtt köszöntek el a játékostól

Csütörtök este, néhány órával a bajnoki cím bebiztosítása előtt elköszönt a Liverpool Nathaniel Clyne-tól – olvasható a klub hivatalos oldalán.

Liverpool: súlyosan megsérült a védő, idén már nem játszhat

Térdsérülés miatt hosszú kihagyás vár Nathaniel Clyne-ra, a Liverpool angol válogatott labdarúgójára – jelentette be hivatalos honlapján a Bajnokok Ligája címvédője.

Liverpool: az angol támadó az első téli távozó – hivatalos

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő AFC Bournemouth bejelentette Dominic Solanke szerződtetését a Liverpooltól.

A Liverpool-drukkerek kibuktak! Az oka? Ez a trükk! – VIDEÓ

Mint arról beszámoltunk, a kiesés elől menekülő Leicester City óriási meglepetésre 3–1-re legyőzte Liverpoolt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójában. A Liverpool szurkolói pedig nem csak az eredmény miatt voltak idegesek…

Liverpool: szexvideó az interneten a csapat játékosáról

Nathaniel Clyne, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool hátvédje kényes ügybe keveredett.

PL: a Liverpool lehengerelte a reménytelen Aston Villát

A Liverpool labdarúgócsapata kiütéses, 6–0-s győzelmet aratott a sereghajtó Aston Villa otthonában az angol Premier League 26. fordulójának vasárnap késő délutáni mérkőzésén.

Liverpool: Kloppék Mikulás-sapkában énekeltek - videó

A Liverpool labdarúgócsapata az ünnepek közeledtével ellátogatott az egyik angol gyermekkórházba, és felejthetetlen pillanatokat ajándékozott az ottaniaknak. Jürgen Klopp vezérletével, Mikulás-sapkában énekelték a Jingle Bellst a játékosok és a kórház lakói.

Videó: káprázatos is lehetett volna a Pool vezető gólja, de…

Nathaniel Clyne találatával szerzett vezetést a Liverpool az AFC Bournemouth elleni angol Ligakupa-mérkőzésen. Nézze meg, hogyan jutott előnyhöz Bogdán Ádám csapata!

Liverpool: Fel vörösök, rekordáron!

Végre itt a nyár, és transzfer az idő – menetrendszerűen elindítjuk átigazolási ámokfutásunkat, hogy nyitókapával csapást vágjunk a nemzetközi labdarúgás őrült költekezésének dzsungelében, sorolóval utat nyissunk az érdeklődések és bejelentkezések vad össztáncában, táblázatba fojtsuk a jöttek-mentek és jöttmentek szülte őskáoszt. Ezen a héten is az angol klubfutball történéseivel indítjuk heti transzferológiai körsétánkat.

Liverpool: angol válogatott védő a hatodik nyári szerzemény

A Premier League-ben szereplő Liverpool a hivatalos honlapján bejelentette Nathaniel Clyne szerződtetését. A Southamptontól érkező angol válogatott játékos 12.5 millió fontért váltott klubot, és ötéves szerződést írt alá új csapatával.

MU: 18 millió font a Southampton játékosáért

A héten eldőlt, hogy a holland Memphis Depay a nyáron a PSV-től a Manchester Unitedhez szerződik, de a Sunday Times szerint a „vörös ördögök” itt nem állnak meg: tetemes összeget költhetnek Nathaniel Clyne-ra, a Southampton jobbhátvédjére.

MU: Van Gaal 150 millió fontot költhet a télen is

Angol sajtóhírek szerint Louis van Gaal megkapta a zöld jelzést a Manchester United klubvezetőségétől: a labdarúgócsapat holland menedzsere a téli átigazolási időszakban – a nyárihoz hasonlóan – újabb 150 millió fontot költhet a keret megerősítésére annak érdekében, hogy biztos BL-kvalifikációhoz jusson.