NASCAR: Bristolba költöztették az All Star-bemutatóversenyt

Az egyesült államokbeli NASCAR autós gyorsasági versenysorozat Bristolba költöztette a május 16-ról, Charlotte-ból elhalasztott All Star-bemutatóversenyét, amelyen így a tervek szerint 30 ezer néző lehet jelen.

NASCAR: nézők előtt kerülhet sor a júniusi futamokra

Bár csak erősen korlátozott számban, nézőket is beengednek a júniusi két futamra az Egyesült Államok legnépszerűbb autósport-sorozatában, a NASCAR-ban.

Race, Acélizom, A legyőzhetetlen – íme, a 100 legjobb sportfilm (3.)

Sok hete már, hogy a koronavírus-járvány miatt megállt a sportélet a világban. A betegség egy időre otthonainkba kényszerített minket, sok bajnokságot befejezettnek nyilvánítottak, még többet elhalasztottak. Ezért aztán a The Athleticnél gondoltak egyet, majd kikérték több mint 120 munkatárs véleményét a legjobbnak vélt sport tematikájú filmekről. Sok száz műre érkezett szavazat, ezek értékelése után összeállították minden idők 100 legjobb alkotását. 12 részes sorozatunkban ezeket mutatjuk be, majd természetesen szót ejtünk a legjobb magyar filmekről is, illetve azokat is górcső alá vesszük, amelyek lemaradtak a The Athletic listájáról. Lássuk a 80–71. helyezettet!

NASCAR: rasszista kifejezést használt, kirúgták a pilótát

Az amerikai NASCAR autóssorozatban szereplő Chip Ganassi Racing kirúgta pilótáját, Kyle Larsont, aki rasszista jelzőt használt egyik versenytársára egy virtuális futam során.    

E-sport: elképesztő befutó a virtuális Nascar-futamon – videó

Denny Hamlin nyerte meg a virtuális Nascar-futamot a Homestead-Miami Speedwayen.    

NASCAR: elképesztő fotó a hétfőn balesetet szenvedett Newmanről

A jelek szerint súlyos sérülés nélkül megúszta hétfői daytonai NASCAR-versenyt Ryan Newman, aki az utolsó körben borzalmas balesetet szenvedett.

Autósport: súlyos baleset a Daytona 500 befutójánál – videó

Hatalmas balesetet szenvedett a rossz időjárás miatt vasárnapról hétfőre halasztott Daytona 500 versenyen Ryan Newman, akit súlyos, sérülésekkel szállítottak kórházba az amerikai NASCAR-sorozat idénynyitójáról, s csak két órával a történések után adott ki közleményt arról a széria vezetősége, hogy Newman nincs életveszélyben.

Videó: őrült világcsúcs – 220 fölött száguldva tarolt a bowlingos

Jason Belmonte napjaink egyik legsikeresebb profi bowlingosa igazán örült világcsúcsot állított fel szeptember közepén, amihez persze jelentős segítségre volt szüksége, amit a NASCAR Cupban szereplő Aric Almirolától kapott: Belmonte felállította a világ legnagyobb sebességgel végrehajtott bowlingos tarolását, s a 35 éves versenyző közreműködésével sikerrel járt.

Amerika: repülőgép-balesetet élt túl a Nascar-legenda és családja

A Nascar-legenda Dale Earnhardt Jr. és családja pénteken repülőgép-balesetet szenvedett, viszont csodával határos módon senkinek sem esett baja.

Autósport: a lángok közül mentette ki a fiát, felfüggesztett kitiltást kapott

Mike Jones autója a NASCAR Late Model 100 versenyen ért össze az egyik vetélytárséval, majd a falnak csapódott, és az ütközés következtében azonnal lángra kapott. A pilóta segítségére elsőként az édesapja érkezett, aki kiszabadította a gépből a fiát – majd tettéért felfüggesztett kitiltást kapott.

Autósport: nőként a benzingőzben – egy példakép vonult vissza

Elbúcsúzott minden idők talán legjobb női autóversenyzője, Danica Patrick, aki nemcsak megállta a helyét a férfiak között, hanem példát is mutatott.

NASCAR: visszavonult az utolsó fenegyerek, a közönségkedvenc

A hétvégén szögre akasztotta a bukósisakot a NASCAR-sorozat leghíresebb és legnépszerűbb pilótája, aki sosem volt bajnok, és akinek édesapja emléke jelentette a legnagyobb terhet.

Videó: óriási NASCAR-baleset, mindhárman megúszták

A 43-as rajtszámmal versenyző Aric Almirola nagy sebességgel csapódott Joey Logano autójába vasárnap Kansasban. A 33 éves Almirola kocsijának a tetejét ki kellett vágni, úgy mozdították ki a járműből. Szerencséjére csupán néhány csigolyája sérült meg, és már ki is engedték a kórházból, ám további vizsgálatok várnak rá. A másik két pilóta karcolásokkal úszta meg a balesetet.

Videó: kilökték a Nascar-versenyzőt, ököllel bosszulta meg

A Nascar autóverseny-sorozat Las Vegas-i állomása nem akármilyen közjátékkal zárult – Kyle Busch a verseny után összeverekedett az őt kilökő Joey Loganóval.

Semmit sem fog már úgy élvezni, miután meghallgatta a japán kommentárt!

Legyünk őszinték, kevesen választanák esti programnak a Nascar Camping World Truck Series legutóbbi versenyét a tévében. Van azonban egy titkos fegyver, valami, amivel a világ bármely sportközvetítése a világ legizgalmasabb műsorává válik! Hogy mi ez? Hát a japán kommentár! Mindjárt megérti, mire gondolunk. A videót szigorúan hanggal szabad csak megnézni.

NASCAR: nincs ennél őrültebb győzelem – lett is belőle balhé

Kimondottan rendhagyó győzelmet aratott John Hunter Nemechek a kanadai Camping World Truck Series kanadai versenyén.

Öngyilkos hősök: NASCAR – az unalom csodálatos diadala

Öngyilkos hősök – ez lesz a neve új, teljes rendszertelenséggel jelentkező rovatunknak, amelyben Magyarországon népszerűtlen vagy ismeretlen sportágakba, sporteseményekbe mélyedve töltünk el felesleges órákat önfeláldozó módon, hogy önöknek már ne kelljen, de mégis megtudják, milyen volt. Szívesen. Elsőként, vasárnap este a legendás Daytona 500 autóversenyt, az amerikai NASCAR-sorozat idénynyitóját próbáltuk ki. Lelövöm a poént: az elején röhögtem, a közepén azt hittem, végre eljön az az idő, hogy beledöglök az unalomba, aztán a végén csodát láttam.

Autósport: Hamilton kipróbálná magát a NASCAR-ban

A háromszoros Formula–1-es világbajnok Lewis Hamilton szívesen kipróbálná magát az amerikai NASCAR versenysorozatban.

Videó: az élő interjúból rángatta ki ellenfelét a dühös pilóta

Parázs jelenetekkel végződött a NASCAR Xfinity Series utolsó, a Watkins Glen-i pályán rendezett versenye. Regan Smith az élő interjúban azért rontott rá Ty Dillonra, mert szerinte szándékosan lökte ki a verseny egyik korábbi újraindításnál. A vétkét végül elismerő Dillon az ötödik helyen ért célba, Smith a huszadik lett.

Videó: nem egészen így képzelnénk el egy jó bokszkiállást

A NASCAR legutóbbi, pennsylvaniai futamán Brad Keselowski, az egyik autóversenyző kicsit nagyobb elánnal érkezett meg a bokszba, mint kellett volna, gumiabroncsai pedig annyira elkoptak már, hogy alig fogott a kocsi féke – két szerelője bánta.