?>
NB I: Nekem ez olyan, mintha bajnokságot nyertünk volna – Szolnoki Roland

Története legnagyobb sikerét elérve bajnoki bronzérmet szerzett a Puskás Akadémia a labdarúgó NB I-ben. Az Európa-liga indulást is eredményező helyezésről, annak megünnepléséről, illetve a felcsúti csapat idényéről beszélgettünk két saját nevelésű játékossal, Szolnoki Rolanddal és Nagy Zsolttal. 

MK: „Inkább akarat kérdése” – mezőkövesdi sprint Felcsúton a 95. percben

A helyzeteit sorra elpocsékoló Puskás Akadémia 1–0-ra kikapott Felcsúton a Mezőkövesdtől a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán. A találkozó után értékeltek a vezetőedzők, illetve Berecz Zsomborral és Nagy Zsolttal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Puskás Akadémia: a támadófutball rabja – NS-értékelés, 4. rész

A nyáron kinevezett Hornyák Zsolt érkezésével új szemlélet költözött a felcsúti öltözőbe, az eredmények, valamint a mutatott játék pedig a labdarúgókat hamar megnyerő vezetőedzőt igazolják. NS-értékelés, 4. rész.

NB I: 3 FTC-, 2-2 ZTE- és Fehérvár-játékos az ősz álomcsapatában

Szokásunkhoz híven elkészítettük posztonkénti rangsorunkat, amelynek eredményeként kialakult az első 16 forduló tizenegye.

Válogatott: „Marad a számolgatás, abban úgyis jók vagyunk!” – vélik a szurkolók

„Kicsit talán elhittük, hogy az lehet, mint Norvégia ellen” – mondták az előzetes várakozásokról a magyar szurkolók, akik a nagykörúti pubokban követték a magyar labdarúgó-válogatott Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőjét. Úgy látták, a 2–0-s vereséggel végződött találkozón küzdöttek, hajtottak a játékosok, csak az ellenfél egyéni képességekben jobb volt. 

Válogatott: Nagy Zsolt készen áll arra, hogy kezdjen Walesben

Marco Rossi mindkét újonccal, Nagy Zsolttal és Szalai Attilával is elégedett volt az Uruguay elleni felkészülési mérkőzésen, sőt, a sajtótájékoztatón elárulta, Nagy valószínűleg játszik a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőn is. A Puskás Akadémia védője az NSO Tv-nek elmondta, készen áll arra, hogy kezdőként lépjen pályára Cardiffban, mint ahogy az Apollon Limassol légiósa is. 

Válogatott: Örömömben elsírtam magam – Nagy Zsolt

Esküvő, szerződéshosszabbítás és meghívó a nemzeti csapatba: nem átlagos napokat él át a Puskás Akadémia hátvédje, Nagy Zsolt, aki az Uruguay elleni stadionavatóra készül.

PAFC: szerződést hosszabbítottak Nagy Zsolttal

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Puskás Akadémia a hivatalos honlapján közölte, hogy 2022 nyaráig meghosszabbította Nagy Zsolt szerződését.

Saját magát verte meg a Puskás Akadémia a Mol Fehérvár ellen

A helyzetek garmadáját kihagyó házigazda, a Puskás Akadémia FC vendégeként 2–0-ra nyert a ziccereivel jobban gazdálkodó Mol Fehérvár FC a labdarúgó NB I 2. fordulójában.

MK: „A Fradi elleni súlyos vereséget gyorsan el kellett felejtenünk”

Az első meccs után vezetett a Paks összesítésben, és a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágóján is előnybe került, mégis a felcsútiak jutottak a nyolc közé. A 3–1-re végződött mérkőzés után a győztes csapatból a tizenegyest kiharcoló Nagy Zsolt, a vesztesből Könyves Norbert értékelt az NSO Tv-nek. Utóbbi arról is beszélt, hogyan érzi magát ismét Pakson. 

NB II: 4-en távoztak Csákvárról, 2-en visszamentek Felcsútra

Bobál Gergely és Nagy Zsolt után Tamás Nándor és Gajda Márkó is távozott a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvártól – tudtuk meg a klub honlapjáról.

NB II: visszatért Zalaegerszegre a csákvári gólvágó

A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő FC Csákvártól két, az őszi szezonban meghatározó támadó is távozik. Bobál Gergely zalaegerszegi visszatéréséről már (régi-)új klubja is említést tett a hivatalos közösségi oldalán, míg Nagy Zsolt a Puskás Akadémiánál folytathatja.

PAFC: ma már a második játékost adják kölcsön Csákvárra

Polonkai Attila után a védőként és középpályásként is bevethető Nagy Zsoltot is kölcsönadta az NB I-es Puskás Akadémia FC a másodosztályú Csákvárnak.

Air Sanyi németverő formában; következetlen debreceni döntések

Az NB I legjeivel és érdekességeivel foglalkozó írásunkban ezúttal két fordulóra tekintünk vissza, hiszen a hétvégi 18. mellett a hét közben rendezték meg az elhalasztott 15. kör mérkőzéseit is. E heti témáink: Torghelle Sándor remek formája, a Debrecen következetlen döntései, a hullámvölgyben és -hegyen lévő csapatok, valamint a Fradi szárnyalása.

NB I: Balajcza szeretné, ha az Újpest a dobogón telelne

A labdarúgó NB I 15. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán Nagy Zsolt góljával vezetett az Újpest ellen, Mbaye Diagne azonban a 94. percben egyenlített. A találkozót követően Nagy Zsolt, Lencse László, valamnint Balajcza Szabolcs és Cseke Benjámin értékelt az NSO tv-nek.