Férfi kosár NCAA: tavaly rögtön kiestek, most bajnokok lettek

A Virginia Cavaliers hosszabbítást követően 85–77-re legyőzte a Texas Tech Red Raiderst az amerikai férfi egyetemi kosárlabda-bajnokság (NCAA) magyar idő szerint kedd hajnali döntőjében, ezzel története során először elhódította a nagy presztízsű serleget.

Videó: brutális sérülés, mindkét térde és lábszára eltört a tornásznak

Brutális sérülést szenvedett Samantha Cerio szertornász pénteken az amerikai egyetemi bajnokság regionális viadalán. A sportoló mindkét lábszára és térde eltört, amikor az egyik gyakorlatot követően szerencsétlenül ért földet. Az eset után a versenyző a közösségi oldalán bejelentette, hogy 18 év után visszavonul a sportágtól. A történtekről videó is készült, amit csak erős idegzetű olvasóinknak ajánlunk.

Női kosár: a Baylor nyerte az amerikai egyetemi bajnokságot

Története során harmadszor a Baylor Egyetem csapata nyerte meg az amerikai női egyetemi kosárlabda-bajnokságot (NCAAW).

Videó: sportszergyártói blama – elszakadt a nagy tehetség cipője, belesérült

Nagy port kavart az észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokság (NCAA) egyik legnagyobb tehetségének, Zion Williamsonnak a sérülése. A Duke játékosának – akit az elmúlt tíz év legjobb egyetemi kosarasának tartanak, és minden bizonnyal első körös választás lesz a júniusi NBA-drafton – cipője nemes egyszerűséggel szétszakadt, ami miatt térdsérülést szenvedett.

Videó: óriási butaságot csinált az amerikai kosaras – rendőrök kísérték ki

Egy kispadról elkövetett szabálytalanság miatt került be a hírekbe egy amerikai egyetemi kosárlabdameccs. A West Virginia Mountaineers és a Texas Tech Red Raiders összecsapásán előbbi együttes játékosa, Logan Routt a kispadon ülve buktatta a texasiak hátvédjét, Matt Mooneyt, aki épp egy dobási kísérletet igyekezett blokkolni. A játékvezetők visszanézték videón az esetet, és flagrant 2-t (az NCAA szabályai szerint „labda nélküli durvaságért” is adható, ahogy ez esetben is) fújtak, ami azonnali kiállítást jelent. Logan Routt értetlenkedett, végül két rendőr kíséretében hagyta el a játékteret.

A tökéletes 10-es: 31 millióan nézték meg ezt a szenzációs gyakorlatot – videó!

Nem túlzás azt állítani, hogy felrobbantotta a közösségi médiát a UCLA tornásznője, Katelyn Ohashi „tökéletes tízpontos” talajgyakorlatával – már több mint 31 millióan nézték meg eddig, Ohashi pedig világszerte reflektorfénybe került a rendkívül látványos és remekül koreografált előadással. Megéri azonban a gyakorlat mögé nézni – ugyanis mind Ohashi élettörténete, mind az NCAA tornaversenyei érdemesek erre.

Még csak 19 éves, de már a lábai előtt hever Amerika!

Trevor Lawrence. Jegyezzük meg ezt a nevet, mert könnyen elképzelhető, hogy a következő két évtizedben ő lesz a meghatározó alakja a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságnak. Pedig még legalább két év (meg nyolc hónap...), mire egyáltalán pályára léphet az NFL-ben! Hogy akkor mégis miről beszélünk most? A 2000-es évek talán legnagyobb tehetségéről, aki Peyton Manning és Andrew Luck óta az első játékos, akinél már előre nagyjából kőbe lehet vésni, hogy 1/1-es kiválasztott lesz a drafton.

Amerikai futball: óriási meglepetés az egyetemi döntőben

A Clemson Tigers nyerte meg az egyetemi amerikaifutball-bajnokságot (NCAA), miután a döntőben óriási meglepetésre 44–16-ra legyőzte az Alabama Crimson Tide-ot.

Videó: szenzációs zsákolás a 18 éves kosarastól

Zion Williamson, a Duke Blue Devils egyetemi kosárlabdacsapatának bedobója fantasztikus zsákolást mutatott be a Clemson Tigers elleni, 87–68-ra megnyert mérkőzésen. A 18 éves játékos egy labdaszerzés után indult meg, majd egy 360 fokos fordulatot csinált a zsákolás előtt!

NCAA: magyar lányokkal rajtol az amerikai egyetemi bajnokság

Ezekben a napokban kezdődnek az egyetemi női kosárlabda-bajnokságok az Egyesült Államokban; a wbasket.hu latolgatta a tengerentúlon tanuló és kosarazó magyar lányok csapatainak esélyeit.

Vb 2018: Piqué majd’ 30 éves példát hozott motivációként

A világbajnokságra készülő spanyol labdarúgó-válogatott játékosa, Gerard Piqué is megszólalt Twitteren a nemzeti csapat kapitányváltása kapcsán. Mint ismert, azután, hogy Julen Lopeteguit bejelentették a Real Madrid új vezetőedzőjeként, a spanyol szövetség azonnali hatállyal menesztette a válogatott éléről – Fernando Hierro vette át a helyét.

Videó: látott már 150 kilós védőt hátraszaltózni? Na majd most!

A tengerentúli egyetemi amerikaifutball-bajnokságban (NCAA) szereplő Wisconsin belső védőfalembere finoman szólva sem apró férfiú, Olive Sagapolu ugyanis 188 centiméterre nőtt, e mellé pedig 152 kiló a tömege. Mi az első dolog, amit egy ilyen felépítésű embertől várunk? Hát aligha az, hogy a tengerparton hátraszaltózik...

NCAA: a cseresorból érkezett, élete legjobbját hozta a finálé

Donte DiVincenzo NCAA-beli karriercsúcsot ért el, és ami ennél fontosabb, 31 pontjával győzelemre vezette a Villanova Wildcats legénységét az amerikai egyetemi férfi kosárlabda-bajnokság (NCAA) kedd virradóra megrendezett döntőjében a Michigan Wolverines ellen.

Kosár: ez egyszer is elképesztő bravúr, ő megduplázta – videó!

Hatalmas izgalmak közepette nyerte meg az amerikai egyetemi női kosárlabda-bajnokságot a Notre Dame Fighting Irish – a Mississippi State Bulldogs elleni vasárnapi döntő az utolsó tizedmásodpercben született triplával dőlt el.

Gyász: elhunyt a washingtoni egyetem irányítója

A rendőrség kedden holtan találta Tyler Hilinskit, az NCAA-ben szereplő Washington State egyetem amerikai futballistáját.

Amerikai futball: hihetetlen feltámadás és fordítás az egyetemi döntőben

Az Alabama Crimson Tide nyerte meg az egyetemi amerikaifutball-bajnokságot (NCAA), a döntőben elképesztő fordítást végrehajtva, hosszabbítás után 26–23-ra győzte le a Georgia Bulldogsot.

NCAA: csodálatos kötelék a gyerekkórház és a stadion között

Már díjazták is az Iowa egyetemi futballcsapatának új szokását, amely a 70 ezer néző befogadására képes stadion mellé épített gyerekkórházhoz kötődik.

Ő már elért valamit, amit én nem – az NCAA magyarja Hangáról is beszélt

A magyar férfi kosárlabda-válogatottban nyáron bemutatkozó erőcsatár ebben a szezonban együttese húzóembere, és ha csak annyi sikert ér el, mint Hanga Ádám, már nagyon büszke lesz magára.

Gyász: ütközés után elhunyt egy 19 éves amerikaifutballista

Mindössze 19 esztendős korában elhunyt Robert Grays, az alsóbb osztályú egyetemi amerikafutball-bajnokságban szereplő Midwestern State védője.

Videó: hihetetlen ajánlat – ösztöndíj egy elképesztő rúgásért

A tengerentúli egyetemi amerikaifutball-bajnokságban (NCAA) szereplő Bowling Green csapatánál nem mindennapi jelenetek játszódtak le az egyik edzésen.