F1: két ütközés, egy büntetés, mégis Button nyerte a kanadai négyórást

A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 6. helyre Jenson Button mesteri diadala került a 2011-es Kanadai Nagydíjról.

F1: Räikkönen és Alonso hajszája a mezőnyön át Szuzukában

A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és a súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 7. helyen Kimi Räikkönen és Fernando Alonso 2005-ös szuzukai üldözőversenye található.

F1: Damon Hill csodát tett a Hungaroringen – aztán megszakadt a szíve

A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 8. helyre Damon Hill 1997-es magyarországi remeklése került.

F1: Jenson Button nyerte meg az első esős Magyar Nagydíjat

A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 13. helyre az első esős Magyar Nagydíj került, amely Jenson Button hondás diadalát hozta 2006-ban.

F1: Häkkinen és Schumacher párharcának ikonikus pillanata

A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 14. helyre a Michael Schumacher és Mika Häkkinen éveken át tartó csatározásának legnagyszerűbb jelenetét magába foglaló 2000-es Belga Nagydíj került.

F1: Senna parádés első kört futott, majd le is körözte Prostot

A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 15. helyre talán minden idők legnagyszerűbb első köre, majd Ayrton Senna egész versenyes remeklése került 1993-ból.

A triumvirátus, amely kirobbantotta a vörös forradalmat

A kétezres évekre a Ferrari olyan tökéletes sikergépezetté vált, amely mindössze háromszor engedte át másnak a konstruktőri vb-trófeát, miközben Michael Schumacher újraírta a rekordokat. A gyári istállók pénzügyi ámokfutásának a válság vetett véget.

Autósport: Ralf Schumacher fia a Formula–3-ban folytatja

A Forma–3-ban folytatja pályafutását David Schumacher, a korábbi Formula–1-es versenyző Ralf fia és a legendás hétszeres világbajnok Michael unokaöccse.

Kiszorultak a kalandorok, a kisstílű ügyeskedők – globális üzletté vált az F1

Ayrton Senna 1994-es imolai halála örökre megváltoztatta az F1-et, amelyben a tragédia után tudományos szintre emelték a biztonsági intézkedéseket. A brazil király trónját Michael Schumacher vette át. A Formula–1 70 éves történetét bemutató, a Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás-mellékletében indított sorozatunk 5. része a kilencvenes évekre tekint vissza.

Miért Formula–1 és nem Forma–1? – a választ az ötvenes évek adják meg

Fennállása hetvenedik évfordulóját ünnepli idén a Formula–1-es világbajnoki sorozat, ennek apropóján a Nemzeti Sport szombati Hosszabbítás-mellékletében hétrészes sorozatban tekintünk vissza a sportág első hét évtizedére. Kezdetben szinte minden más volt, mint manapság.

Az első bajnoki cím megvan – a következő szezonban jöhet a második

Michelisz Norbert pályafutása és a magyar autósport legnagyobb sikerét aratva a túraautó-világkupa bajnoka lett. Ha választhatott volna, hogy melyik évben nyerjen, biztosan az ideit választja, mert szakmai szempontból ez volt a legnagyobb kihívás. Nos, ő kiállta a próbát.

F1: hat év szomorúság – öt éve semmi hír Schumacherről

Napra pontosan hat éve, 2013. december 29-én szenvedett súlyos agykárosodást Michael Schumacher egy franciaországi síbalesetben – állapota azóta sem teszi lehetővé, hogy a nyilvánosság elé álljon.

F1: „Nem hittem, hogy valaha valaki ostromolhatja Michael Schumacher rekordjait”

Élete javát az Egyesült Államokban töltötte, s hálás azért, amit Amerika adott neki, de olasznak vallja magát, s büszke arra, hogy példaképe, Alberto Ascari nyomdokaiba léphetett. Mario Andretti a Világ Sportlegendái-díj (WSLA) egyik idei díjazottja a monacói gálán adott interjút a Nemzeti Sportnak.

F1: vásárolja meg Michael Schumacher autóit – fotók!

Ha F1-es Abu-dzabi Nagydíj, akkor siker, pénz és csillogás. Mi más is bizonyíthatná ezt idén, mint a szombatra kiírt árverés, amelyen az utcai csúcsmodellek mellett Michael Schumacher 2002-es Ferrarija és 1992-es Benettonja is kalapács alá kerül.

F1: elárverezik Michael Schumacher 2002-es Ferrariját

A hétvégi idényzáró Formula–1-es Abu-dzabi Nagydíj keretében elárverezik Michael Schumacher legendás 2002-es Ferrariját. A Sotheby's aukciósház öt- és hétmillió euró közötti összegre számít a versenygépért.

F1: csak a jövő év végén kerülhet a mozikba Schumacher életrajzi filmje

Csak 2020 negyedik negyedévében kerülhet a mozikba a legendás, hétszeres Formula-1-es világbajnok német Michael Schumacher életét és pályafutását feldolgozó film – írta vasárnapi számában a Bild című német napilap.

F1: korábbi ügynöke továbbra sem látogathatja Schumachert

Michael Schumacher korábbi menedzsere, Willi Weber nem tud beletörődni, hogy nem látogathatja meg a 2013 decemberében síbalesetben súlyos fejsérülést szenvedett hétszeres F1-es világbajnokot, akit azóta is a nyilvánosságtól elzárva ápolnak.

F1: Vettel fűszagot érzett, Rosberg is gratulált Hamiltonnak

A lényegi kérdések eldőltek Austinban: az F1-idény tizenkilencedik versenyét ugyan Valtteri Bottas nyerte, de Lewis Hamilton a második hellyel bebiztosította pályafutása hatodik világbajnoki címét. Tekintsünk vissza a hétvége legviccesebb és legérdekesebb pillanataira az F1-legekkel!

F1: „Ne várjanak tőlem csodát” – megszólalt Schumacher orvosa

Megszólalt Michael Schumacher orvosa, Philippe Menasché, aki elutasította azt a feltételezést, hogy „kísérletezne” a hétszeres F1-es világbajnokon, valamint az is elmondta, hogy ne várjanak tőle csodát az emberek.