F1: Wolff szerint Hamilton hálás lehet Bottasnak; eltérő vélemények a Ferrarinál

Lewis Hamilton győzelmével ért véget a Formula–1-es Orosz Nagydíj. A hatodik világbajnoki címe felé menetelő brit a sikerét nagyban a Ferrari balszerencséjének és a csapattársa segítségének köszönheti, bár Hamilton szerint a futam előrehaladtával amúgy is kezdték felvenni a kesztyűt a Ferrarival. Főnöke, Toto Wolff azonban rávilágított arra, hogy Valtteri Bottasnak mekkora szerepe volt Hamilton győzelmében, miközben a Ferrari versenyzői továbbra sem értenek egyet.

Vettel kiesése után Hamilton ölébe hullott a győzelem Szocsiban

Nem tudta győzelemre váltani a pole-pozícóját Charles Leclerc Szocsiban, aki már a rajtnál elveszítette a vezetést a csapattársával szemben, és bár a Ferrari révén később visszakerült Sebastian Vettel elé, a német kiesésének Lewis Hamilton lett a nagy győztese. A Mercedes brit pilótájának a kezére játszott Valtteri Bottas a futam végén, így kettős Mercedes-győzelem született az Orosz Nagydíjon, Leclerc-nek pedig meg kell elégednie a harmadik pozícióval.

F1: Hamilton szerint a partimód már nem elég; Vettel a rajtban bízik

Charles Leclerc sorozatban a negyedik pole pozícióját jegyezte, így a monacói várhatja az élről az F1-es Orosz Nagydíj rajtját. Bár a versenyző nagyon örül az eredménynek, abban már nem biztos, hogy a hosszú egyenes miatt nem kerül-e hátrányba riválisaival szemben. A mellőle induló Lewis Hamilton a keményebb gumik ellenére is megkeserítené a ferraris életét, míg Sebastian Vettel úgy véli, ezúttal előnyt is jelenthet számára az, hogy hátrébbről rugaszkodik el.

F1: büntetésözön a Hondánál – Verstappent is hátrébb sorolják Szocsiban

A Red Bull és a Toro Rosso versenyzőit is rajtbüntetéssel sújtják a soron következő F1-es Orosz Nagydíjon motorelemcsere miatt.

F1: melyik pilóta nyeri meg a hétvégi Orosz Nagydíjat?

A hétvégén az Orosz Nagydíjjal folytatódik a Formula–1-es világbajnokság. Ön szerint melyik pilóta nyer? A címvédő Lewis Hamilton? Az elmúlt három futamot uraló Ferrarik egyike? Esetleg más?

F1: Vettel feltámadt; Fagyos a hangulat a Ferrarinál – sajtóvisszhang

A nemzetközi sajtó dicsérte és bírálta is Sebastian Vettelt, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzőjét, aki vasárnap megnyerte a Formula–1-es Szingapúri Nagydíjat.

F1: Vettel meglepődött, Leclerc „tulajdonképpen” boldog

A Szingapúri Nagydíjon a csapattársát, Charles Leclerc-t boksztaktikájával megelőző Sebastian Vettel diadalmaskodott, több mint egy év után nyerve ismét futamot, bár elárulta, alaposan meglepődött, amikor az élen találta magát. A Mercedesnél Lewis Hamilton biztos benne, hogy nyerhettek volna, míg a dobogó harmadik helyét elfoglaló Max Verstappen boldogan beszélt a harmadik helyet követően.

Több mint egy év után győzött ismét Sebastian Vettel

Sebastian Vettel nyerte meg a Szingapúri Nagydíját azzal, hogy a stratégiája jobbnak bizonyult az élről induló csapattársáénál. Charles Leclerc-nek meg kellett elégednie a második pozícióval, harmadikként Max Verstappen látta meg a kockás zászlót. A vb-pontversenyt vezető Lewis Hamilton a Mercedesszel negyedik, csapattársa, Valtteri Bottas ötödik lett. Antonio Giovinazzi történelmet írt.

F1: Leclerc azt hitte, a falban végzi; Hamilton felkészült a támadásra

Charles Leclerc zsinórban a harmadik pole pozícióját szerezte meg, így vasárnap ő várhatja az élről a Szingapúri Nagydíj versenyének startját, méghozzá nem kis meglepetésre. Ugyanis a Mercedest és a Red Bullt is meglepte a maranellóiak tempója, a helyszínre az egyik favoritként érkező Max Verstappen nem is értette, miért voltak ennyire lassúak, de még Mattia Binotto is bevallotta, rosszabb eredményre számítottak.

F1: Hamilton és Verstappen egymás ellen készül

Lewis Hamilton és Max Verstappen a Magyar Nagydíj után Szingapúrban is arra készül, hogy egymással kell külön csatát vívnia a győzelemért. Sergio Pérez megrovást kapott Kevin Magnussen falnak szorításáért, míg Nico Hülkenberget egyre többen sajnálják.

Megbüntették a Mercedest, majd Hamilton edzéselső lett

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén. A Mercedes brit világbajnoka mögött az első tréninget élen záró Max Verstappen végzett, míg a harmadik leggyorsabb kört Sebastian Vettel futotta a villanyfényben. Az F1-es program szombaton 12 órakor folytatódik a harmadik szabadedzéssel.

Verstappen az élen, Bottas a falban, Leclerc Ferrarija tönkrement

Max Verstappen volt a leggyorsabb a Red Bull-Hondával az F1-es Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén, megelőzve a ferraris Sebastian Vettelt és a mercedeses Lewis Hamiltont. A legutóbbi két futamot megnyerő Charles Leclerc Ferrarija váltóhiba miatt leállt, így a monacói a mezőny hátsó felében zárt. A másik nagy vesztes Valtteri Bottas, aki az utolsó fél órában a falnak ütközött a Mercedesével. Piros zászlós megszakítás következett, a szerelőinek pedig bőven lesz dolguk az autóval a magyar idő szerint 14.30-kor kezdődő második szabadedzésig.

F1: Verstappen nyerne; a Ferrari nehéz hétvégére számít Szingapúrban

A Ferrari hiába aratott győzelmet az elmúlt két F1-es nagydíjon, a csapatfőnök, Mattia Binotto tisztában van azzal, hogy Szingapúrban nehéz hétvége vár rájuk. Riválisuk, a Mercedes ennek ellenére semmit sem vesz biztosra, hiszen a Red Bullnak papíron nagyon fekszik a pálya.

F1: „Jelenleg nincs ok a különválásra, de...” – érik Vettel távozása?

Bár egyre több híresztelés jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy Max Verstappen válthatja Sebastian Vettelt a Ferrarinál, az olaszok csapatfőnöke, Mattia Binotto elmondta, Charles Leclerc mellett nem lenne könnyű feladat egy másik topversenyzőt alkalmazni.

F1: a Red Bullt nem érdekli Vettel, de Verstappen menne Leclerc mellé

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elárulta, hogy az F1-es Amerikai Nagydíj után jelentik be, milyen pilótapárossal indulnak a 2020-as idényben, és azt is megosztotta, kik esélyesek a két ülésre.

F1: Hamilton odaszúrt a sportfelügyelőknek, Bottast „kizsigerelték”

Belgium után Olaszországban sem talált legyőzőre Charles Leclerc, és megszerezte második győzelmét a királykategóriában. A fiatal monacói pilóta örül, hogy ezt a Ferrari hazai nagydíján érhette el, miközben Lewis Hamiltonnak a sportfelügyelőkhöz volt néhány kemény szava. Valtteri Bottas csalódott, amiért nem tudta a futam végén elkapni Leclerc-t, míg Vettel beszélt a manőveréről, amiért több büntetést is kapott.

Leclerc ismét kiállta a próbát a Mercedes ellen – Ferrari-győzelem Monzában

Egy héten belül a második nehéz győzelmét aratta Charles Leclerc, ezzel a Ferrari diadalmaskodott az Olasz Nagydíjon. Másodikként Valtteri Bottas látta meg a kockás zászlót, a harmadik helyen Lewis Hamilton ért célba. A Mercedes brit versenyzője hosszú ideig a győzelemre is igencsak esélyes volt, de a gumijai végül nem bírták ki. Sebastian Vettel a futam elején nagyot hibázott, ami miatt meg is büntették, és pont nélkül kellett távoznia Monzából.

F1: Ez papíron jobbnak tűnik, mint amilyen a valóságban – Leclerc

Mindkét pénteki szabadedzés Charles Leclerc és a Ferrari elsőségét hozta, de a monacói versenyző továbbra is tart a Mercedestől. A Red Bull versenyzői szokatlanul elégedettek – még Max Verstappen is, aki rajtbüntetése miatt csak a mezőny végéről indulhat vasárnap. Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Mercedes versenytempója jobb, mint a Ferrarié, és csapattársa, Valtteri Bottas szerint is lehet esélyük a hazai pályán versenyző riválisukkal szemben.

F1: Leclerc-nél továbbra sincs gyorsabb pilóta Monzában

Továbbra is Charles Leclerc és a Ferrari a leggyorsabb Monzában. Az Olasz Nagydíj második szabadedzésén is a monacói pilóta végzett az élen. A második Lewis Hamilton lett a Mercedesszel, míg harmadikként Sebastian Vettel zárta a tréninget a másik Ferrarival. A körülmények egyébként ezúttal is megnehezítették a versenyzők dolgát, de az első edzéssel ellentétben ezúttal senki nem tört autót.

Eddig a Ferrari uralja Monzát – Leclerc a 2. edzést is behúzta

Továbbra is Charles Leclerc és a Ferrari a leggyorsabb Monzában. Az Olasz Nagydíj második szabadedzésén is a monacói pilóta végzett az élen. A második Lewis Hamilton lett a Mercedesszel, míg harmadikként Sebastian Vettel zárta a tréninget a másik Ferrarival. A körülmények egyébként ezúttal is megnehezítették a versenyzők dolgát, de az első edzéssel ellentétben ezúttal senki nem tört autót.