F1: Verstappen bizakodó, Hamiltonnak a feje is belefájdult

Max Verstappen nyitott az élen Austinban, a második tréningen pedig Lewis Hamilton vette át a vezetést. Utóbbi az edzések után is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a pálya felületének egyenetlenségeire – a véleményével nincs egyedül. Verstappen elégedetten nyilatkozott a pénteki gyakorlás után, míg csapattársa, Alexander Albon sejti, mi kell ahhoz, hogy a Red Bull jól teljesítsen az amerikai F1-es nagydíjhétvége hátralévő részében is. 

A Mercedes odatette magát a 2. edzésen – Hamilton vette át a vezetést

Lewis Hamilton állt az élre Austinban, a Mercedes versenyzője végzett ugyanis az első helyen az Amerikai Nagydíj második szabadedzésén. Hamilton mögött Charles Leclerc és Max Verstappen zárta a tréninget, amelyet egyszer, Romain Grosjean balesete miatt félbe kellett szakítani.

Jól kezdett a Red Bull Austinban, Verstappen nyitott az élen

Max Verstappen volt a leggyorsabb az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén. A holland mögött Sebastian Vettel (Ferrari) zárta a tréninget, a harmadik pozícióban pedig Alexander Albon végzett a másik Red Bull-lal. A Mercedes nem fedett fel mindent a nyitó tréningen – Lewis Hamilton a nyolcadik, Valtteri Bottas pedig a 17. helyen kezdett Austinban.

F1: bizarr Hamilton-hasonlata után Bottasszal sörözött Vettel

A Formula–1-es idény 18. futamát is magunk mögött hagytuk – nagy taktikai csata után Lewis Hamilton szelte át elsőként a célvonalat Mexikóban. Az F1-legek segítségével szokás szerint visszatekintünk a hétvége humoros és érdekes pillanataira.

F1: Nem úgy tűnt, hogy elvettem, vagy mégis? Nem – Verstappen

Max Verstappen hiába volt a leggyorsabb az F1-es Mexikói Nagydíj időmérőjén, rajtbüntetésben részesítették, amiért a negyedik helyre szorult vissza. Jacques Villeneuve az esetet követően elmondta, egyáltalán nem tartja követendő példának a holland viselkedését.

F1: megbüntették Verstappent, elveszítette a pole-t

Három rajthelyes büntetést kapott Max Verstappen, amiért a Mexikói GP kvalifikációjának végén nem lassított le a sárga zászlós korlátozásnál.

F1: a riválisok szerint egyértelmű a szabály, vizsgálják is Verstappent

Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Mexikói Nagydíj időmérőjén, de a Red Bull versenyzőjének még meg kell magyaráznia azt, hogyan tudott tovább javítani sárga zászlós korlátozás alatt az addigi leggyorsabb körén. Igaz, ha el is veszik a Q3-as második idejét, megtarthatja a rajtelsőséget – amennyiben nem ítélnek másképpen a sportfelügyelők. A Ferrari versenyzői szerint Verstappen szabálytalanságot követett el az időmérő végén, míg a Mercedes közleményt adott ki Valtteri Bottas állapotáról.

Verstappen a pole-ban a Bottas balesetével véget érő időmérőn

Hatalmas ütközéssel ért véget a Mexikói Nagydíj időmérője, Valtteri Bottas a falnak csapta Mercedesét az utolsó gyors körében. Ez kissé átírta a végére várt „tűzijátékot”, így az utolsó percekben már senki sem volt veszélyes Max Verstappen pole pozíciójára – mint később kiderült, csak saját maga…

A Ferrari a végén robbantott a felszáradó pályán – Leclerc-é a 3. edzés

Charles Leclerc az utolsó gyors körén vette át a vezetést, amivel a leggyorsabbnak bizonyult a Mexikói Nagydíj harmadik szabadedzésén. A monacói pilóta mögött csapattársa, Sebastian Vettel végzett a második helyen, harmadikként Valtteri Bottas zárta a tréninget a Mercedesszel. Az edzés nagy részében viszonylag csendes volt a pálya, hiszen a korábbi esőzések miatt még kissé nedvesek voltak a körülmények, így az utolsó negyedórában húzott bele igazán a mezőny.

F1: Nem tudom, mikor lesz esélyünk a pole-ra – Hamilton

Lewis Hamilton szerint a Mercedes még jó ideig esélytelen marad a Ferrarival szemben az időmérő edzéseken, a nyári szünet óta az összes rajtelsőséget megszerző olasz csapat ugyanis egy körös tempó terén lépéselőnybe került a riválisokhoz képest. Charles Leclerc óvatosabb rajtot ígér a Japán Nagydíjon kapott büntetése után. A Renault F1-es jövője kérdésessé vált, a Racing Point főnöke elárulta, miért óvtak.

Vettel az élre repítette a Ferrarit, egy körön hátrányban a Mercedes

A Mexikói Nagydíj második szabadedzésén a lágy gumikra váltó Ferrarik megelőzték az első tréningen leggyorsabb Lewis Hamiltont, Sebastian Vettel zárt az élen, Charles Leclerc pedig a harmadik helyen. Kettejük közé Max Verstappen fért be a Red Bull-Hondával, s Hamiltont a csapattársa, Valtteri Bottas is megelőzte. A versenyszimulációk terén viszont a Mercedes is erősnek tűnik.

Hamilton remekül kezdett Mexikóvárosban, Bottas csak az 5. lett

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az F1-es Mexikói Nagydíj első szabadedzésén. A Mercedes angol pilótája vasárnap hatszoros világbajnok lehet, és a lehető legjobban kezdte a hétvégét. A vb-címhez Valtteri Bottasnál kell 14 ponttal többet szereznie – csapattársa az ötödik lett Charles Leclerc, Max Verstappen és Alexander Albon mögött. Egy hasonló eredmény vasárnap világbajnok-avatást jelentene.

Videó: Leclerc elszúrta, kilökte Verstappent a pályáról

Nem indult jól a futam Charles Leclerc számára, a Ferrari pilótája mellett Valtteri Bottas és Max Verstappen is elment, utóbbi a külső íven előzött, amikor a monacói pilóta oldalról eltalálta és kilökte a pályáról.

Meglepetés a Ferraritól Szuzukában – Vettelé a pole

Hiába tűnt a pénteki szabadedzések után a Mercedes a legesélyesebbnek a Japán Nagydíj időmérője előtt, az első sor végül a Ferrarié lett Szuzukában. Sebastian Vettel új körrekorddal végzett az élen Charles Leclerc előtt, a ferrarisokat a Mercedes párosa követi Valtteri Bottas, Lewis Hamilton sorrendben.

F1: a mezőny lazít, miközben a vihar lecsapott Szuzukára

Legutóbb 2010-ben fordult elő, hogy a Japán Nagydíj időmérőjét szombat helyett vasárnap rendezték meg a heves esőzések miatt. Ezen a hétvégén már korábban sejteni lehetett, hogy a Hagibisz tájfun éppen a kvalifikáció napján éri el a szuzukai pálya környékét, és pénteken jött is a hír: törlik a versenyhétvége teljes szombati napját. A pilótáknak így lett egy szabadnapjuk, amelyet különböző módokon töltenek el. Íme, néhány példa arra, hogy mit csinálhat egy F1-es versenyző, ha változik a hétvége programja, valamint arról is olvashatnak, hogyan alakul az időjárás Szuzukában.

F1: Verstappenék a FIFA-ra esküsznek, míg mások a Netflixre

Mint beszámoltunk róla, az F1-es Japán Nagydíj szombati napját teljes egészében törölték a tájfun miatt. A pilótáknak így lett egy szabadnapjuk. Lássuk, ki mivel tölti!

F1: Leclerc-t meglepte a Ferrari lassúsága, Hamilton szerint több gumi kéne

Valtteri Bottas elsőségével ért véget mindkét szabadedzés pénteken Szuzukában. A módosított menetrend megkavarta kissé a pénteki felkészülést, de míg Bottas örül a plusz időnek, addig Max Verstappent nem igazán foglalkoztatja, hogy vasárnapra tették az időmerőt. A Ferrari versenyzői nem értik, hogy miért voltak annyira lemaradva, Lewis Hamilton pedig örült, hogy elhasználhatta ma a szombati gumijait.

Bottas és a Mercedes maradt az élen Szuzukában

Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj második szabadedzésén is. A Mercedes versenyzője mögött a csapattársa, Lewis Hamilton végzett, a harmadik helyen Max Verstappen (Red Bull) zárta a tréninget. Amennyiben az időjárás vasárnap is közbeszól, és nem tudják megrendezni az időmérőt, ennek a tréningnek a végeredménye lesz a rajtsorrend a futamra.

F1: Verstappen szerint sok válás lesz a 22 futam miatt

Max Verstappen és Sergio Pérez is aggódik a Formula–1-es istállók szerelőiért, akiknek a magánéletében súlyos következményeket okozhat, hogy 22 futamosra növelték a 2020-as versenynaptárat, benne hét olyan időszakkal, amely során két hétre el kell utazniuk a családjuktól.

F1: Vettel az új Barrichello; kit ölelt meg Hamilton?

Mint beszámoltunk róla, Lewis Hamilton nyerte meg a Formula–1-es Orosz Nagydíjat. Az ötszörös világbajnok mögött csapatársa, Valtteri Bottas zárt, a harmadik helyen az élről induló Ferrari-versenyző, Charles Leclerc ért célba. Izgalmakban és fordulatokban nem volt hiány, vessünk egy pillantást a hétvége legjobb mémjeire, képeire, videóira, továbbá a legérdekesebb jeleneteire, avagy jöjjenek az F1–legek!